Az alábbi írás az EgoYoga oldalra érkezett. A szerző engedélyével osztjuk meg.

A tegnapi nap margójára, ezt a szót írnám.

Olykor hihetetlenül működik a bent és a kint összhangja.

Tudom furcsa egy “cím” ez, de ez volt az én tegnapi élményem.

Előzmény:
Reggel éppen belecsöppentem egy Viki B által felvetett kérdésbe. Vajon, hogyan működik az, amikor valakivel megtörténik, amire gondol.
Mi a választadók, sokféleképpen közelítettük meg a kérdést. Mindenkinek más élményt nyújt amikor belekerül egyfajta áramlásba.

Ide tartoznak még az itteni kedvenc kérdezőbiztosommal fojtatott beszélgetéseink arról (is), hogy vajon mennyi időnek “kell” eltelnie ahhoz, hogy egy új férfit (nőt) bemutathasson a szülő a gyermekének/gyermekeinek.


Gyönyörű az, ami most Andrással történik és bennem előhozott egy zsigeri félelem érzetet attól, hogy a gyerekeim egy olyan férfihoz kötődjenek, akiről kiderülhet, hogy csak átutazó az életemen.
Félnék attól, hogy kötődnek majd hozzá és csalódni fognak (bennem/benne?).
Végül arra jutottam, hogy most ez egyébként sem időszerű nálam, mert nem bővíteni akarom a családom, hanem a saját életemet a gyerekeimmel rendben kialakítani.
Majd foglalkozok a kérdéssel, amikor majd időszerűvé válik.

Innen a történet:
Tegnap a szokásostól eltérve, csak 14 órakor tudtam kimenni a munkából ebédszünetre.
Nem is voltam éhes, csak rátelepedtam egy napsütötte padra és elővettem a könyvemet.
Pár percre erre érkezett meg Ő.
Egy csinos, mosolygós arcú idős nő.
Pontosan abból a szögből szereti a napsütést, mint ahogyan az általam választott padra érkezik és eljött ma napfürdőzni egyet.
Mellém ülhet e?- kérdezte.
És elkezdtünk beszélgetni..

Néhány mondat a könyvemről (Út-mutató :), amit ő nagyon érdekesnek talált.
Meg is volt már a téma.
A mondat ami elhagyta a száját és amire én felkaptam a fejem;
– Az életúton sok a nehézség, az akadály, de minden időszaknak meg van a boldogsága, amit észre kell tudni venni.
(Döbbenet. A minap éppen erről írtam! Hegyeztem hát a fülemet, mert éreztem, hogy most nagyon kell figyelnem.)

Mi a maga horoszkópja?- kérdezte a nő.
A csillagjegyemre gondolt, hát mondtam neki, hogy Rák.
Én is az vagyok!- húzta ki magát büszkén.-
Ugye, hogy mennyire fontos nekünk a család és a gyerekek?

Igen.- válaszoltam mosolyogva neki.
Nekem 3 van. Tettem hozzá a válaszomhoz.
(Itt a szokásos döbbenet amivel találkozni szoktam és magyarázkodás a részemről, hogy mennyi idős is vagyok valójában, a látszat ellenére.:)

Tudja nekem 2 van és már 3 unokám is.- így folytatta.
Elváltam már réges régen a férjemtől. Tudja, hogy nekünk Rákoknak kell az összhang a férfival. Hogy jól értsen minket és mi értsük őt. Ritkán van az, hogy nekünk megtessen valaki, akivel összeakarnánk kötni az életünk. Akivel érezzük az összhangot.
Főképpen, ha már gyerek is van.
De én elváltam mégis.
Legalább a maga házassága műkődik?- kérdezte.

Nagyon bele tetszett trafálni a közepébe.- válaszoltam mosolyogva.
Itt beavattam a zátonyra futott kapcsolatom részleteibe.
Nagyon bólogatott. Értette amiről szó van.
Kérdezte a problémát, hát felvázoltam neki azt is.
A végére még odafűztem azt is neki, hogy eléggé nyakas vagyok. Főleg, ha a gyerekeimről van szó.

Igen. Igen- bólogatott nekem. A Rákokról nem is gondolnák ezt az emberek,mert annyira szeretnek segíteni és olyan jól hangolódnak rá a másikra. Pedig nagyon makacsok és öntörvényűek vagyunk.
Szóval most nagy fába készül vágni a fejszéjét, de látom magán, hogy meg tudja majd oldani.
Én is elváltam, ahogy mondtam. Tudja egy ünnep sem lesz már a régi. Én nem akartam férfit vinni a házhoz a gyerekeim mellé. Nem várhatja az ember egy idegen férfitől, aki nem a vérszerinti apjuk, hogy igazán szeresse és elfogadja őket. Én meg nem akartam, hogy így legyen mellettünk valaki.
Hát, vártam addíg amíg a gyerekek felnőnek.
Csak nekik éltem, gondoltam elég lesz majd azután párt találnom újra, amikor már megint csak magam leszek.

És sikerült?-kérdeztem kíváncsian.

Sikerült.-válaszolta. De már csak nagyon sokára. A Jó Isten csak 5 évet hagyott nekünk ebben a boldogságban. Pár éve annak, hogy végleg elment közülünk.
Most már csak így egyedül vagyok.
Úgy látszik ez az amit az élet rám mért.

Még beszélgettünk egy darabig.
Vissza kellett mennem dolgozni. Így hát feláltam a padról, megölelgettük és megpusziltuk egymást.
Megköszöntük egymásnak ezt a tartalmas beszélgetést. Kifejezte abbéli reményét, hogy talán találkozunk mégegyszer.

A munkába vissza felé, ez a névtelen, ismeretlen, de mégis nagyon is ismerős nő járt a fejemben.
Aki belőlem is válhatna, majd az évek múltával.
Minden mostani félelmemnek tükröt tartott.
Élhetnék majd így is boldogságban, ez nem kérdés. De még sem így szeretnék élni.
Láthattam a Sors és Isten kegyelméből, hogy milyen útra készülök lépni. Hogy mi várhatna majd rám azon az úton.
Boldog lennék így is.
De mi értelme várnom éveket?
Mi értelme előre félni attól, hogy beengedjek valakit az életembe?
Miért ne próbálhatnám meg, hogy ne csak magamat nyissam meg a férfinek, hanem az egész életemet?
Eltelik az élet és én nem akarom beérni röpke pár évvel a társam mellett!
Máshogyan szeretném.

Ahogy a kérdezőbiztosom rávilágított erre; ha én félek ettől, akkor a gyerekek is félni fognak.

Gondolkodtam egy kérdésen és rögtön megkaptam a választ.
Szinte hihetetlen.

Hálás vagyok Andrásnak!
És hálás vagyok a névtelen idős nőnek is!

Ismét megmoccant bennem a kékmadár.
Vágyja már, hogy szárnyat bontson és repüljön a boldogságért.
Nem akar már félelemből várakozni.

Szeretettel
Kékmadár

Az EgoYoga az ÉNAKADÉMIA zárt közösségi oldala, ahol őszintén beszélünk a kihívásainkról, és egymásnak saját élményekkel reagálunk. Tapasztalatunk, hogy az életben az ember úgy tud a legjobban haladni, ha fel meri vállalni, ami van. Álnéven eleinte könnyebb. Téged is várunk!