Méltósággal a Méltatlanban – a SZERETŐ nő útja
Az alábbi írás közösségi olalunkra érkezett. A szerző engedélyével osztjuk meg itt is, mert sokak számára értékes megéléseket foglal szavakba.
Közös ötleten felbuzdulva Andrással szinkronban megírjuk a szeretői státusz megélésének férfi és női aspektusát.
Hogy majd a nemek két tükre közé állva mindannyian egy teljesebb képet láthassunk.
Azt is ami a szemközti tükörben számunkra nyilvánvaló és azt is, ami a hátunk mögött van és amire ezért nincsen rálátásunk.
Ez hát a kettőnk vállalásának a célja.
Értetek és értünk.
..
A szeretői státusz nem az a minőség amire bármelyik nő is szándékkal vágyna. Véleményem szerint nem célja és elhatározása ez egyik nőnek sem.
A nő “látása” természeténél fogva mindig kettős. Látja azt, ami a szeme előtt van, de ugyanakkor érzi a férfiban annak a lehetőségét is, amire Ő teljes pompájában ragyogva, képessé válhat. De tévedhet. Tévedni is fog.
Mert ezt a belső, ösztönös látást számtalan módon, módszeresen ássuk alá az évek során.
Mint minden talentum, gyakorlás útján fejleszthető csak.
A képességet pedig megelőzi a Hit. Így kell lennie.
Mivel mintát nem kapunk róla, csak belső bizonyosságunk van felőle, valami távoli, ősi időből hozott hagyatékunk ez.
Nem is értékelhető a szeretői-minőség önmagában, mint működés. A nőiség megélésével áll szoros összhangban és az önértékelésben mérhető a leginkább.
E képpen, a folyamatba belépni csak a saját női mivoltom kibontokázásán keresztül lehet úgy, hogy mások számára is jól látható és érthető legyen maga a folyamat, az út- és a tapasztalataim mélysége.
..
Kislányként konkrét kép van a fejünkben az élet rendjéről. Eljátszuk a nőies mozdulatokat az anyukánk kopogós cipőiben, a legszebb ruháit próbálgatva. Varázslatnak látjuk az anyai gondoskodást, amit a babáinkon gyakorolunk. Elbábozzuk a fiú szerelmes udvarlását a lány felé. Játszuk azt, hogy az a fiú csak azt az egy lányt látva és akarva, egymásra ismerve, feleségül kéri őt végül, hogy egymást kiegészítve éljenek. Hisszük eljön majd a számukra a happy and.
Szeretni és szeretve lenni.-
Erre vágyik mindenki. Az út elejétől a legvégéig.
Ha elég szerencsések vagyunk gyerekként, legbelül tiszta és ártatlan a hitünk magunkban, a világban és a majdan elfoglalt helyünkben.
Ilyen egy nőcis kislány megélése a női létről, a maga ártatlan és egyszerűen tiszta szépségében.
A KIRÁLYLÁNY korszaktól a létünk egyedi működése már kevésbé meghatározható általánosságokkal. Elindulunk a felnőtté válás útján mit sem tudva a mintáink útvesztőjéről.
Az én egyedi utam is innentől válik mérhetővé.
Kiábrándulva a gyászos anyai mintámból, ami az önmagát értéktelennek ítéltetett és az önmagát feláldozó, megalázott, időnként bántalmazott nő képe volt (szeretők oda vissza, akikről hol sejtettem, hol pedig tudtam), 10 éves koromtól kezdve lázadó öntudattal lépkedtem az utamon.
Piszok jól játszottam a fiúkkal. Én a kedves és szép lány, de aki mindenki számára a maga teljességében elérhetetlen maradt. Még a saját magam számára is az voltam. Zsigeri női ösztönnel mértem őket, a srácokat és vágytam rájuk, a figyelmükre. Elértem, hogy akarjanak, azután mindegyik a változatos kegyetlenségemen tört bele végül a saját akaratába. Hagytam, hogy álmodjanak rám bármit amit csak akarnak. Amelyikre felfigyelteltem, mindig ráéreztem és a mai napig is érzem, melyikük mit keres. De az igazságot úgy hittem, csak én tudom magamról (utólag derült ki, hogy én sem).
Mi a szerelem hát? -gondoltam magamban azokban az éveimben. Egy túlértékelt valami ami elmúlik, mert nem engem szeretnek úgy sem, csak azt amit látnak belőlem, amit mutatok magamból. Honnan is tudnák?! (Honnan is tudhattam volna, hogy a félelmeim miatt volt ez így.)
Nem volt ennek értéke a számomra.
Egy kiábrándult, vénségesen idős nő lelke egy lány-, fiatal nő testébe zárva. Csak a szívemben vágytam valami többre.
Ennek a korszaknak a sajátja az önösség. Energiát rabolunk a másik nemből, az önmagunk számára. Ebből adunk a másiknak is úgy, ahogy tudunk.
Igéző szemek, finomságot ígérő formák, érzékiséget sugárzó megjelenés. Játszunk itt is még. Játszuk a Nőt és ők játszák a Férfit. Mögötte valós harmónikus műkődés nincsen még. Az majd a Harcos/Világszép korszaktól válik élővé és működő dinamikává.
Itt még álarcok vannak és szerepek, amit még a tükörbe nézve sem veszünk le.
A férfi vágya a birtoklás, a megszerzés öröme.
Nőként a róluk, ránk irányuló figyelem az, amiből energiát nyerünk. Akit birtokolnak (birtokolni vágynak), az ő maga is birtokol. Mámorító hatalom ez.
E képpen haladtam az utamon.
Elvettem hát azt, amit a tálcán kínált az élet.
Önzően magamat építettem. A férfitől aki a párom lett majd 2 évtizedig, akivel megosztottam magamat, volt az a fiú (később férfi), akivel a leginkább működött ez az adok- elveszek energia. Hagytam azért, hogy időnként rajongva vággyanak rám mások is. A magam elérhetetlen módján. Bók volt ez az egomnak és a nagyszerűségemnek.
De semmi sem maradhat örök és változatlan..
A MINTÁK HALÁLA az az időszak, amit senki nem sír vissza, de ami csodálatos, új, addig nem ismert kapukat nyit meg.
Itt köszöntött be hozzám a rózsaszín ködfátyolos szerelem.
Ekkor értettem meg, hogy az elfordulás az anyai/női mintámtól, engem is ugyan oda sodort végül.
A jól méréssel feláldoztam magam és a vágyaimat, hasonlóan mint az anyukám.
A mintát, ha egy egyenesnek tekintjük, a lázadásom a minta ellen csak egyik pontjából, a másikba dobott engem. De a minta élt bennem. “Nem vagyok szerethető és ami sokkal de sokkal nagyobb fájdalom, én félek szeretni.”
2 évig tartó plátói szeretői viszonyom volt egy mostanra már régi családi baráttal. Beteges függésben tartva a történet mind három szereplőjét.
Darabokra hullottam ez idő alatt. Elnyelt az örvény és kemény küzdelem volt megtörni azt.
Az Istennő ekkor született bennem. A hamvaimból felemelkedve, új erő és dinamika vonzott. Magamat megismerni, feloldozni önmagam a “jóság” alól és a vágyak világába merítkezni.
A büszkeségem összeroppantotta a szerelmet bennem, de a vágyaim elementáris erővel borítottak el.
A spiritulaitás magával ragadott. Úgy mélyített, mint ahogyan a folyó váj utat magának a sziklába. A születő mélységeket vágyakkal töltöttem meg.
A párom mindig is rajongott értem.
Ettől kezdve még magasabbra rakott engem a piedesztálon.
Önzően nyeltem magamba minden energiát amit ő nekem adott. És viszonoztam amennyit csak tudtam belőle.
Évek múltán jöttem csak rá, hogy a piedesztálon nincsen Társ.
Ott nem lehet Társ,csak az önmagam nagyszerűségének a magánya.
Újabb beleábrándulás a létbe.
Az ERŐ végül lassan megtelített engem. Az erő ami már nem volt függvénye másoknak.
Nem akartam már elvenni, nem voltam képes bárki figyelmét fogadni, mert tudtam már magamból töltekezni, illetve megtaláltam a módját ,hogy valami nálunk nagyobb, ősi erőből töltekezzem.
Ekkor lépett az életembe a szerető.
Készen álltam már mutatni magam. Megnyitottam a számára mindenem.
A lelkem mélységeibe vágyott. Megszerezni engem belülről-kifelé haladva.
Engedtem, hogy lásson és mutattam magam. Elképesztett ez a férfi mindenhogyan és megdöbbentett a rám gyakorolt hatása, ami miatt ripsz-ropsz előbújtam a páncélomból. Elindultam vele a megérzéseim útján, át a félelmeken. A “jóságom és tökéletességem” utolsó, látszólag megkérgesedett illúzióit is lebontottam.
Sírtam egy napig is, mielőtt lefeküdtem vele. Mert a régi tudatomban, ettől voltam különb más nőknél, akiket láttam. Nem. Nem vagyok különb senkinél sem.
Ahogy egymást fedeztük fel a szeretővel éreztem, hogy hiánya neki a szexualitásban otthon nem mennyiségben, hanem minőségben van. Vágyta érezni a gyönyört, amit a testem élvezete adott a számára. És én elhalmoztam őt azzal is.
Én az érzelmeket vágytam, az intimitást, mert abban volt mindig is a hiányom, ő a férfi erejét akarta tapasztalni rajtam keresztül.
A lélektelen dugások és néha szeretkezések után, vele megtapasztaltam a saját szexualitásom lelki mélységeit is.
Megnyíltam és kinyíltam, mint egy virág, ami soha előtte nem kapott még teret és fényt a kibontakozáshoz.
Az én szexualitásom az érzéki erotika.
Előtte erre nem voltam tudatos.
Az érzékek birodalma nyílt meg nekem abban a virágban. Szerettem illatos fürdőbe merülni és selymes, édes, fűszeres olajjal öltöztetni a testem, mielőtt még mindenem levetkőztettem ő előtte. Minden érintésemben, minden mozdulatomban, minden szavamban élem, érzem ezt a dinamikát.
Megértettem, hogy én ezeken az érzékeken keresztül érzem a helyem a világban.
Szeretem a szépet, a finomat, a művészit, a fűszeresen illatosat. Élvezem széppé varázsolni a környezetemet, egy egyszerű ételből, ízes lakomát varázsolni, egy szénrajzba az egyszerű feketével érzelmeket vinni, a szavaimmal gyönyört, harmóniát, mélységet teremteni.
Én, a Kékmadár. Ebben a finomságban, ebben a hétköznapin túlmutató mélységben bontok szárnyat.
..
Minden kapcsolat tükör nekünk.
Ez az amit vég nélkül vágyunk és keresünk a kapcsolódásokban. Önmagunk értékét látni egy másik ember tükrében. Látni önmagunkat a másik fél szemével.
Így tapasztaljuk a legigazabban önmagunkat. A másik tükrében élesebb és tisztább a kép önmagunkról, mint amit mi tudni vélünk magunkról.
Értéket, “hibát”, mindent tükröz nekünk.
De nincsen tökéletesen tiszta tükör.
Nincs tükör, ami egyes helyeken ne torzítana.
Azokon a pontokon torzul a kép, ahol a másik félnek önmagában is akadása van.
Amit én torzítva láttam magamon ebben a szeretői viszonyban, az éppen a saját értékem, mint nő.
Mert ő, mint férfi is akadt éppen.
Lehetnek olyanok akiket ez elgyengítene, de én ha kellett, számtalanszor nyúltam le a legnagyobb mélységeimbe, hogy újjá építsem azt, ami csorbát szenvedett.
Nem arról van szó, hogy ne kívánt, szeretett volna. Kedves volt és figyelmes. Megnyíló és bizalmas.Értékelt és bátorított engem.
De nem akart választani!!
Sem most, sem a jövőben.
Hát, ott vagyunk most a helyzet nyitjánál.
Egy szeretői viszonyban a nő előbb utóbb megkérdőjelezi nőként önmagát.
Lehasít magáról részeket és apránként minden részt mérlegre tesz.
A mérleg egyik serpenyője az -“értékes vagyok” önbizalma, a másik a -“nem vagyok elég jó, ahhoz, hogy válasszanak” önmarcangolása.
És a mérleg nyelve kíméletlenül és végnélkül ingadozik e két pont között. Amikor a nő szerelmes, minden érzéke kitisztul és a mérleg nyelvének minden ingadozását óriási erővel érzékeli.
Vajon nőként, mi is a szeretői viszony oka, ha egy magasabb nézőpontból próbálnánk látni?
Végső soron önmagukat bizonyítva megszerezni akarják e a férfit vagy inkább mérlegre “kívánják” helyezni önmaguk?
Szeretőnek lenni egy belső utazás a mélységekbe.
A gyönyör, a vágy, a szenvedély, az érzelmek és érzékek birodalmán túl, merülni bele önmagunk legnagyobb mélységeibe.
Ki az a nő, aki önszántából MÉLTÓSÁGGAL, ALÁZATOSAN fejet hajtva a mindenség akarata előtt, de ugyanakkor valami szilaj erőt birtokolva mégis úgy dönt lemond az akarásról és kiszáll eme státuszból?
Az, aki meglátta odalent a saját sötét árnyékát.
Rátalál lenn a mélységben a saját erejére.
Azért jön ki, hogy azt amit odalent talált, felhozza a fényre és magába fogadja.
Az önbizalom és hit, ami a nőben ébred ezután, annak a biztos tudata, hogy tapasztalja az erejét.
Látja ..Érzi ..Éli, hogy a női erőt, csak rá jellemző egyediséggel működteti. Nem annak vágyja adni, aki csak szerelmet hív elő belőle, hanem annak a férfinek, aki megbecsüli, használja és forgatja az erejét.
A nő ereje ajándék, hit, bizalom, szerelem, gondoskodás, szilaj rendíthetetlenség.
Hálát érzek mindazért a csodáért amire engem a szeretők útja vezetett.
Szerelmes vagyok. Most is.
De a szeretői státusz csak keveseknek az a hely, ahonnét tartósan, egységen és együttműködésen alapuló kapcsolatot építhetnek.
Tiszta alap szükséges az építésre.
Hát rombolok most azért, hogy sz-épüljek.
Állok az Amazonok csúcsán.
És érzem, hogy elfog jönni az idő, hogy Társ lehessek a Férfi oldalán.
Ismét mélységbe merülök majd az utamon, amikor kell.
Leszek még reményvesztett és bizonytalan.
De bízok tovább inmár alázattal az erőmben.
Most kegynek élem meg ezt a mára már egyáltalán nem könnyű időszakot.
Hálás vagyok a (volt) szeretőmnek.
És hálát érzek azok felé, akik bíztatnak most az utamon és akik egy korty vizet nyújtanak, amikor fáradok és szomjazom.
A szeretők útja intenzív, mély gyorstalpaló. Éreztem mennyire közel voltam ahhoz, hogy hosszú évekre elvesszem benne.
Talán túl Amazon vagyok még, de már TUDOK MÉLTÓSÁGGAL FEJET HAJTANI.
Hiszem, hogy kell önzőnek is maradni.
Amit értékként kezelek magamban, csak azt nyújthatom át hittel, bizalomban, értékként a férfinak.
Szüksége lesz rá.
Nekem pedig majd ő rá.
Kékmadár
Az EgoYoga az ÉNAKADÉMIA zárt közösségi oldala, ahol őszintén beszélünk a kihívásainkról, és egymásnak saját élményekkel reagálunk. Tapasztalatunk, hogy az életben az ember úgy tud a legjobban haladni, ha fel meri vállalni, ami van. Álnéven eleinte könnyebb. Téged is várunk! [fotó kredit: Timothy M. Parker]