Az alábbi írás az EgoYoga oldalra érkezett. A szerző engedélyével osztjuk meg.

A történetben a szerző megtorpant az útján, de nem adta fel, hanem az intuícióira hallgatva és felismerve, hogy egyedül nem boldogul segítséget keresett. 

A történetem akkor kezdődött, amikor elhatároztam, hogy végre lezárok egy hosszú és gyötrelmes kapcsolatot. Mélyen megbántottak, egy régi sejtésem igazolódott be. A döntésemet dac kísérte: most nem fogok összeomlani. Öntudatra ébredve, hirtelen felindulásból beregisztráltam egy társkeresőre, melynek a neve sem engedett tartós kapcsolat iránti keresletre következtetni. Szórakozni akartam mindenféle érzelem nélkül. Játszani, ahogy velem is játszottak. 

Az univerzum azonban nem így gondolta. Rögtön az első pasi, akivel találkoztam elvarázsolt. Pedig egyáltalán nem olyan volt, amilyet elképzeltem magamnak. Az együttlétünk mesébe illő volt.

Pár centivel a föld felett lebegve repültem hazafelé és amikor elmondta Ő is hasonlóképpen érez elaléltam.

Talán még soha nem voltam olyan boldog, mint akkor. De ezt a boldogságot szinte azonnal elkezdte csápjaival tépdesni a félelem. Mi lesz most? Hogyan tovább? Meg lehet ezt ismételni? 

Sokat beszélgettünk, egyre jobban érdekelt, egyre jobban tetszett. A következő találkozásunkkor, már nem tudtam olyan oldott lenni. Izgultam, mint egy kamaszlány. Úgy tűnt feleslegesen, mert a mese folytatódott.

Aztán Ő elutazott és ezzel, mintha elvágták volna megszűnt a kommunikáció. Hiába írtam, nem jött válasz. Bevallom akkor volt hiszti is és számonkérés is. Csak válasz nem. Nem értettem. Nagyon sokat agyaltam, mit csinálhattam rosszul, milliószor olvastam vissza az üzeneteket. Egy idő után próbáltam továbblépni, győzködtem magam: úgysem lenne ebből semmi, hiszen nős és ott vannak a gyerekek is. 

Visszatértem a társkeresőre, de senki nem ért fel hozzá. Nem tudtam kiverni a fejemből, azt éreztem ennek még nincs vége. Nekünk még dolgunk van egymással. Ekkor kezdem el kutakodni az interneten megoldás után és rábukkantam István videóira. Faltam őket, tetszettek. 

Legyőzve a félelmeimet elkezdtem követni az instrukciókat és megírtam az első emailt neki, amiben elmondtam mit jelentett az együtt töltött idő és milyen érzés volt, amikor eltűnt.

Nem volt benne számonkérés, szemrehányás, csak az érzéseim. Persze erre sem jött válasz, és azt sem tudtam, hogy egyáltalán elolvasta-e. Nem adtam fel, hiszen a videókból is ezt tanultam. Kerestem egy közvetlenebb csatornát, ahol még azt is le tudom csekkolni, hogy olvassa vagy sem, amit írok. Erőszakos nem akartam lenni, ezért kerestem alkalmat, hogy írhassak.

És írtam. Röviden, általánosan. Olvasta, de válasz nem jött. Aztán eljött a következő lehetőség és én ismét írtam. Ez ment párszor, mígnem megérkezett az eső válasz. Semmi komoly, csak egy emoji, de megtört a jég. Alig bírtam magammal, legszívesebben azonnal lerohantam volna. Nem tettem, türelmes voltam. A levélváltások sűrűsödtek, és hamarosan rendszeressé váltak.

Napi szinten beszéltünk és újra találkoztunk, találkozunk. Soha nem kérdeztem miért tűnt el, nem is fontos. Örülök, hogy visszataláltunk egymáshoz, csak ez számít.

Amióta van megnyugodtam, magamra találtam. És ahogy jobban megismerem, a lenyűgözöttség csak növekszik, ahogy az érzés is, hogy Ő az, akire mindig vártam, Ő az angyal, akit válasz az imáimra és Ő az, akire érdemes/érdemes volt várni, akinek mindent megtennék, hogy boldognak lássam.

A félelem, a féltékenység még olykor megkörnyékez, tekintetem még vonzza néha az a kard, de találtam segítséget ami átsegít ezeken a gyenge pillanatokon.

A korszakváltás szemléletes bemutatása ez, ahol egy csapásra hullik ki a kard az amazon kezéből, amikor megjelenik az életében a lenyűgöző férfi. 

Az EgoYoga az ÉNAKADÉMIA zárt közösségi oldala, ahol őszintén
beszélünk a kihívásainkról, és egymásnak saját élményekkel
reagálunk. Tapasztalatunk, hogy az életben az ember úgy tud a
legjobban haladni, ha fel meri vállalni, ami van. 
Álnéven eleinte könnyebb. Téged is várunk!