Kiheréltetek minket, és igazatok volt. Akkor most tovább kellene lépni!

“Kiheréltük a férfiakat” – ismert TV-s személyiség mondta ezt nekem a velem készített interjú előtt, szó szerint így. És hogy ez szerinte baj. Harcos részese volt, de már bánja, hogyan lehetne visszacsinálni, mert mégiscsak kellenek a férfiak!?

Három dolog nagyon fontos ebben szerintem.

Az első, hogy a férfiakat valóban kiheréltük. Többes számban, mert ebben mi férfiak is vastagon benne voltunk. A második, hogy ez nem baj. A harmadik, hogy visszacsinálni nem lehet, de továbblápés van!

A herélés “anatómiája”

Az első témával kezdve csak részben igaz a nők azon megállapítása, hogy ők tették. Nem ment volna, ha mi nem lettünk volna ebben partnerek – sőt a férfiak egy nagy része magát herélte ki. Önként. Tudom, mert én is ebbe a kategóriába esem. Férfiak tömegei a világból érkező pofonok hatására tettük le a kardot, vettük helyette kezünkbe a golyóinkat és kezdtünk komolyan elgondolkodni azon, hogy ki is vagyok, miért olyan amilyen, és mit is akarok… amiből az elbizonytalanodás, visszavonulás, töketlenedés lett.

A herélés három alesete konzultációs tapasztalataim alapján:

1.
Akik magunkat heréltük ki, mert az arroganciánk karrier, magánélet vagy egészség terén csődbe vitt, jól esett a nőket előre engedni és megpihenni kicsit.

2.
Akiket a családi mintáik heréltek eleve ki, és így el sem indultak soha az Akarat férfias útján, mert túl nagy, vagy túl kicsi volt rajtuk a nyomás.

3.
Akiket valóban nők heréltek ki, sok lúd a disznókat, agresszorok tömegei okkal rettegnek napjainkban, #MeToo, igazatok van!

A meglepő ebben nem csak a részesség, hanem, hogy azok jártunk jobban, akik már átestünk rajta. A férfiak nagy része még herélés előtt áll, és remélem, hogy minél hamarabb utoléri őket – mert nemcsak nagypofájú titán, de puhapöcs is túl sok van.

A válság jó.

A második témával folytatva: megérdemeltük a herélést. Ami alatt azt értem, hogy senkit nem herélnek véletlenül ki, hanem az mindig okozat. Megérdemeltük, sőt jó nekünk… a fogváltáshoz szoktam ezt hasonlítani, bármilyen furcsa is: a tejfogak gyászolása helyett minél hamarabb érdemes a csont fogakra, tehát a jövőre figyelni!

Az arrogáns ego halála az igazi Férfi születésének feltétele.

Másképp: a férfinak az élet útjának felén befelé kell fordulnia. Amihez az ego arroganciáját muszáj meghaladni, de ez magunktól nem megy, mert magától a sikeres egót, az önző és önközpontú férfi identitást senki nem öli le. Hanem válság kell hozzá.

A minták által meghatározott “Titán” halála a “Hős” születésének feltétele.

Jó Neked, ha a felpofoz az élet – stressz, kiégés, depresszió, bukás, válás, kedvezőtlen diagnózis, csőd – mert KÉNYTELEN leszel elgondolkodni. Hogy valóban ez vagyok-e? Valóban ez akarok-e lenni??

Amiben nincsen semmi új szerintem.

A népmesék beavató próbái, Odüsszeusz bolyongása, az ember tragédiája, Dante isteni színjátéka mind erről szól:

“Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.
Akkortájt olyan álmodozva jártam:
nem is tudom, hogyan kerültem arra,
csak a jó útról valahogy leszálltam…”

POKOL
Isteni színjáték
Dante

Sőt a legsikeresebb Hollywoodi filmek dramaturgiája is ugyanez, a “hős útjának” mondják, lásd például Csillagok háborúja, Mátrix, Avatar, vagy akár Luke Skywalker, Aragorn, Ironman személyes íve. Szerinted véletlenül ezek a sikeresek? Szerintem nem. Hanem valami nagyobb, zsigeri igazság, egy új, alternatív, jobb élet lehetősége vonzza az embereket.

Amihez azonban a régi életnek “meg kell halnia” előbb!

“Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!”

Szembesítésre – és bukásra – az arrogáns pöcs (mintái által meghatározott “titán”) férfinak elemi szüksége van, és gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy nők herélik ki, a cége megy csődbe, kiégve érzi magát, szeretői viszonya alakul, keleti guru és a jóga vagy egy szekta szippantja be, eseteleg Hamvas életműve ejti rabul. Muszáj magunkkal foglalkozni. Amihez el kell akadni az életben, mert válság híjján a figyelmünk kívül, a sikeren van, és amíg a figyelmünk kívül van, addig nem indulunk befelé.

Szükségünk van a pokoljárásra.

Ugyanis a gondolkodás tágul a szenvedés hatására. Sőt, a személyiség legbelső része, az identitás változik az által, hogy a korábbi célok válságba vittek, tehát újat kell keressek… Dimenzió tágulás. Ki vagyok, ha nem a minták (siker célok és viselkedés) által meghatározott automata (arrogáns pöcs vagy anyámasszony katonája)? Ki vagyok, ha nem az, akinek húsz-harminc-negyven éve ismerem magam?

Lenyűgözően félelmetes kérdés….

Az Ego mindenhatósága után a válság hatására csodálkozunk rá, hogy mások is vannak. Sőt, érzelmeik vannak a másoknak… Sőt nekem magamnak is kavargó és zavarba ejtő érzelmeim vannak. Korábban tudtam mit akarok, titánként vak voltam minden másra, ami a célomtól eltérített volna. Úgy is mondhatnám, hogy a herélés (válság) hatására a periférikus látást fedezzük föl. Vonal után a síkot, a saját Célunk után a Világot. Kívül után a belült, mivel kívül elakadva ott nem megy épp tovább.

Amihez azonban el kell előbb akadni a minták által meghatározott életvitelben.

A herélés igazából a minták válsága “csak”, amire minden férfinak szüksége van, hogy tágabban és igazabban legyen képes magát és a világot látni.

Másképp: több ezer életút megismerése alapján ki merem jelenteni, hogy karrierválság, házastársi problémák, sőt betegségek jelentős része is mind hasznos tünet, amiknek férfiak esetén lehető legjobb “terápiája” a herélés.

A Titán halála a Férfi születésének a feltétele.

A siker, tehát az “én váram” után a boldogság ígérete a “csodaszarvas”, ami az életközepi válság erdejébe bevisz. Fontos és értékes időszak, méltatlan névvel. Hiszen az életközepi válság a negatív vonatkozása csak, ugyanennyire hívhatnánk az önismeret, megújulás, újjászületés idejének is!

Kortárs ábrázolás alább:

Van tovább!

A harmadik nagy téma, hogy a folyamat ugyan nem visszafordítható, viszont továbblépés nagyon is van: mert a “herélt” sokkal jobb férfi lehet. Ugyanis nem herélés történt igazából, hanem az egónk, az első harminc évünk identitása törik “csak” össze.

Így lettünk bizonytalanok abban, hogy mit is akarunk, no és ezért nem bírunk Benneteket választani, hanem “csak megdugni akarunk”… az elhúzódó szeretői viszonyok és szexuális hűtlenség mind az erdőben való bolyongás okozata, “tünetek” csak.

Napjaink (herélt) férfija nem Téged nem akar, hanem dönteni nem tud.

Ami NEM hiba, hanem normális velejárója az “erdőjárásnak”, a megújulás még folyamatban van, dönteni majd akkor fog tudni, amikor a másik oldalon kiér. Napjaink férfija nem dönteni nem tud, hanem azt nem tudja, hogy ő kicsoda.

A férfi aki nem büszke magára, választani sem tud.

Mely helyzetben ne döntést akarj tőle! Hanem magát, az ügyet, a harcot megtalálni, az erdőből kijutni segíts neki – az igazi férfi jutalom, annak a nőnek jár, aki a munkát egy még tökéletlen jelöltbe beleteszi.

Munkadarabok vagyunk… a lehetőséget lásd, merd azt elhinni!

Az arrogancia évtizedei után a töketlenség hónapjai következnek, ami normális, sőt fontos és értékes időszak. Amolyan báb korszak ez. A titán hernyó önzése után a tökeltlen pasi széplelkűsége a születőben lévő Férfi bábja. Engedd meg neki!

A “Titán” halála a minták csődje, ami után a “Tudatos” korszak indul, ami az első nagy katarzis. Valódi új élet. Felmondtam, elváltam, meggyógyultam. Heuréka, Szabadság! Végre azt csinálom, amit én szeretnék, nem kötleződöm el, és NEM döntök, mindenki dolgozza föl. Sőt. Mindenki bekaphatja… akár szó szerint is.

Könnyű a végső megoldásnak gondolni, és ezért rekednek sokan évekre meditációba, jogába, szektába, önismeretbe… olykor évtizedekre is. Fontos, hogy nem az út a lényeg, hanem a továbblépés. Új élmények. Új gondolatok. Új közösségek. Tetszőleges utat választhatsz, ami Neked hiteles – mind egyirányba visz!

Az önemésztés gödre

Tovább is van, mondjam még?

A “Tudatos” időszak fellélegzést hoz, átmenetileg jó, magamra hallgatok, mintha utat is találtam volna, elméletben mindenképp, csak épp gyakorlatilag nem tudok járni rajta. Árnyékként nő a kétség az ember szívében, hogy a boldogság magamat választva valóban elérhető-e… magány köszönt be. Lassan, fokozatosan, fájón kerít a hatalmába.

Szabad vagyok, okos és erős, független, bölcs, szinte megvilágosodott, csak épp boldog nem. Nagy ritkán, esetleg, olykor, pillanatokra. De általában nem. Mert a “Tudatos” allapotú ember magát áldozni, tehát választani nem tud, és így a kapcsolódások lehetetlenülnek el, tehát a magány nő fokozatosan.

És ez is rendben van.

A magány az erdő közepe. Az életközepi válság (újjászületés!) mélypontja, az élet útjának felén mindannyiunkat váró sűrű sötét erdő legsötétebb, legmélyebb állapota. Fordulópont. Ahol az ember továbblép, mert kénytelen továbblépni, mert nem bírja tovább egyedül, amihez kapcsolódni kell újra. Tehát áldoznia kell. Magából, az önzéséből, a szabadságából. Kapcsolódni az tudd, aki magát korlátozza.

És ezzel kezdetét veszi a kivezető út…

Új élet

A kivezető utat az “Ügyes” korszaknak hívom, ahol a lényeg egyszerűen csak, hogy keresem a helyem. Már voltam szabad, önmagam ura, fizettem a magány elképesztően nagy árát, köszönöm nem szeretném tovább, részes szeretnék lenni. Új korszak. Ami egó-dimenzió-tágulás ismét, új világkép, új célok, új identitás születik, a lélek síkja után a világot, mint teret fedezzük fel, amiben hasznosságom, tehát helyem kell legyen, és azt márpedig elfoglalom.

Az “Ügyes” férfi igazából ügyetlen.

Már tudja, hogy kellene legyen helye a nap alatt, “Ügy”, amit szolgál, megszállottsága (célja) ezt megtalálni, ahogy korábban a Titánként a siker, majd a Tudatos időszakban a boldogság volt az. Tudja, hogy kellene, de nem találja… “Ügyes”, de nem azért mert ügyes, hanem mert ez a témája.

Minek vagyok a része? Minek legyek a részese? Mit csinálnak azok az emberek, akikkel én közösségben állok? Mit csináljanak? Miért? Hogyan?

A zavarbaejtő ebben az időszakban, hogy mint kiderül, nagyon sok lehetőség van a kapcsolódásra. Nagyon sok “ügy” van, nagyon sok csapat, nagyon sok vezető, sőt akár magam is lehetek vezető, és ebből a bőségből kell valahogy választani.

Az ügyes férfi pontosan attól ügyetlen még, hogy több dolog vonzza.

Az idő múlik, a lehetőségek száma azonban nem, miközben az ember egyértelműséget vágyik, vágyna, de csak nem éri el. Míg végül elég lesz… A tétlenségből. Hogy nem csinálom, nem haladok, úgy igazán, ahogy “kéne”, semmi nem épül. Maga érzi ezt a férfi, továbbá azt is, hogy

a töketlenkedés a tökéletes (biztonságos!) lehetőség iránti reményéből (elvárás!) táplálkozik.

Tökéletes lehetőség nincs, és nem is lesz.

Továbblendülni – és az erdőből végre kiérni – azt tud, aki a tökéletes helyett egy Lelkesítő lehetőséggel beéri, amit a kockázatok ellenére is válsztani tud. Az elvárásokkal számolunk itt le. Tettek által. Végre.

A Hős születése a “Belevágok!”

Egészen más létmód, megint, harcolni kell, újra. Az idő megállt magamban bolyongva – ez derül ki, hogy a sűrű sötét erdő bennem van –, és most kiérve hirtelen megint felgyorsul minden. Önmaga keresésének válságából a Dolgát megtalálva lép a férfi ki, az élet körforgásába kapcsolódunk vissza, ahol lehetőségek vannak, verseny van, piac van, vevők vannak… szolgáltatás, minőség, csapat, pénz, megvalósítás.

És siker.

A siker az, hogy a siker többé nem cél. A Titán sikert Akart, a Hőst ugyanez már eredményként éri utol. Mert JÓ, amit csinál.

A cél már nem a siker, hanem az ügy, küldetés, hivatás… Projekt. Hogy valami a világ számára hasznos általam megvalósuljon – Legyen!

A Hős “a teremtő ige letéteményese”.

… és, ha jól végzem a munkát, ha jól szolgálom az ügyet, akkor az siker-ül. Anyagi értelemben, kapcsolati értelemben, társadalmi megbecsülés értelmében. És megszületett a hős.

A “Hős” munkájában boldog férfi, aki “Titán” inverze: már nem a siker, hanem az Ügy a célja.

Mintha kifordítottak volna. Olyan. Magát fordítottam ki a “sűrű sötét erdőben”, és sokkal jobban működik, mint valaha remélni mertem. De persze ez sem az út vége még, az jóval odébb van…

Forradalom kell!

Hogy mi köze ennek a szabadságharchoz? Számomra nyilvánvaló: férfiak tömegeinek kell immár hamarosan fölkelni! Szó szerint, a küldöknézésből, és átvitt értelemben is, mert a politikailag korrekt elvek által meghatározott élet magányos.

Férfiakra van újra szükség. Nem csak nekünk, de a világnak, sőt a nőknek is!

Férfiak kihelérése – köznapi nyelven feminizmus –, a társadalom indokolt és jogos ellenreakciója volt, mert a férfiak valóban túlzásba estek. Abszolút megérdemeltük. Az utolsó és legnagyobb bikákat a #MeToo gyűri épp le, és ez jó, de tovább kell lépni. Ahogy a feudalizmust túlkorrigáló kommunizmusból is tovább kellett lépni…

Forradalom most aligha sikerül még, ahogy 56 is elbukott, világméretű folyamatok markában vergődik e kis ország közhangulata ma is, de 89 közel, a változás hamarosan be kell induljon.

E cikk célja, hogy beszélni kezdjünk róla, hogy egyre többen értsék, hogy túlzásba estünk, túlzásba estetek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az egykori feminista harcosok széleskörű magánya, hogy ebben a témában például hozzám hányan jönnek konzultációba, sőt “KirályNÉképző” kurzusra.

Politikailag korrekt férfi nincs. Hanem csak Férfi van. A kérdés nem az, hogy hova tűntek, hanem, hogy mikor érti ezt meg a női társadalom véleményformáló része…

Nem vissza akarom magunkat küldeni. Legkevésbé sem. Sokan értenek engem félre. Meggyőződésem, mert napi tapasztalatom, hogy a megoldás soha nem visszafelé, hanem mindig előre van.

Az arrogáns férfiak (“Titán”) által dominált társadalom önző volt, felelőtlen és környezetpusztító. Én, én, én… gátlástalan, mint egy hernyó. Ami után a feminizmus nagyon fontos ellenreakcióként érkezett: jogos, megalapozott és hasznos. A férfiak mozgástere leszűkült ez által, belülre szorultunk, amolyan báb korszakban vagyunk. Ami vágány és férfias volt 10 éve még, most macsó, sőt bunkó, és érzéketlen, és elítélendő. Sok férfi nem érti ezt, de vissza próbálni menni akkor sem helyes reakció.

Nem vissza szeretnék küldeni, hanem tovább!

A férfierőre igenis szükség van, igenis nagyon fontos, igenis meg kell minden férfi élje magát, az egyedüli kicsi változtatás, hogy önzés helyett ügyre kell fókuszálj! Nekem és a családomnak jó cél helyett másoknak is jó cél kell. Hasznosság.

A férfiakat kiheréltük, és ez jól van így. Másrészt a nők a világi harcban fáradnak, a “korrekt” világ langyos, a golyókkal együtt a lelkesedés, a szenvedély, szerelem is eltűnt – egyre többen vágynak “igazi férfak” lenni, vagy “igazi férfit” maguknak.

Hősökre van újra szükség.

Bátor kiállásra, immár nem egyszerűen csak önző érdekek, hanem nagyobb jó, másoknak is hasznos cél érdekében.

A férfiak forradalma időszerű.

Lázadj az elnyomás alól, mire vársz még, bérrabszolga vagy, multikatona, zsoldos, nők kutyája, pórázon, szürke. Holott valódi hős, félisten lehetnél! Ha csak egy méltó célt tudnál választani, az önzésedet, a biztonságot elhagyva, legyen mégoly kockázatos is… Ugorj!

Az arrogancia utáni herélés után a Nagyszerűség várja a férfiakat!

Barátsággal,
Joós István

 

Kapcsolódó élmények:

  1. online kurzusok NŐKNEK
  2. online kurzusok FÉRFIAKNAK