Voltunk Mária országa. Aztán a keresztény Európa védelmezője az oszmán birodalommal szemben, majd a szovjet elnyomás ellen lázadó remény népe, és most meg KELL a kérdést válaszolni, hogy a következő korszakban mik akarunk, kik tudunk lenni, aminek a világ számára értéke van.

“Mária országa”, hmm… mondd ez még bárkinek valamit? Szerintem egyre kevésbé, és bár hihetjük, hogy majd valahogy újra el lehet magyarázni, de én nem ezt látom. Hanem érdektelenséget. Érdektelenséget a pragmatikus ateisták és a szüleik generációjából hamar kiábranduló fiatalok, valamint arroganciát a meggyőződésesen vallásos emberek irányából. Hogy igenis értse mindenki meg, hogy a Regnum Mariánum nagy dolog, hogy első szent királyunk hagyta az országot örökségbe, bízta Máriára, ajánlotta a nagyobb kegyelmébe. Te érted ezt? Nem szégyen, ha nem, igazán szinte senki nem érti szerintem. Hogy honnan gondolom? Onnan, hogy aki ezt igazán érti, az érthetően próbálja elmondani, sőt példával mutatja meg, a maga helyén, kicsiben, de lelkesen. Igazán érteni ezt csakis tapasztalva lehet, amihez a szükséges élmény keveseknek van meg. Mária, igen, de ugyan… Kortárs magyar nyelven így mondanám: fontos, hogy kinek az országát építed. Érzi, akinek jó főnöke van. Továbbá az is, aki maga volt nagyon rossz főnök, én ez utóbbi halmazba tartozom. Évtizedes kínlódás eredménye, hogy ma már valóban értem, mert tapasztaltam és belátom, hogy kevés ha csak magamért dolgozom. Kevés az egyén szintjén, kevés egy cég esetében, tehát szükségszerűen kevés egy nemzet életében is – olyannyira, hogy egysége nem lehet, viszálykodás, megosztottság, belső ellenségeskedés a sorsa az olyan nemzetnek, akinek nagyobb célja nincsen. Nagyobb, ami nem feltétlen vallásos. Ma már nem, vagy legalábbis nem ilyen dirketen. Amerika a világ jövője akart lenni, “shining city on the hill”, és amíg őszintén ezt próbálták, addig egészen jól ment is. Csak aztán elkábította az elitet a cél, saját idelaizmusuk áldozatául estek, mert nem vették észre, hogy túl gyors a tempó, a választók fele nem tud lépést tartani. Trump őket képviseli, és ez jól is van most így, mert igazán menni csakis együtt lehet. Nomeg irány kell hozzá. Amit korábban a vallás adott, majd királyok, forradalmárok, aztán Amerikában az alapító atyák, és nálunk itthon most senki. Ugyanis a túlélés célként kevés. Nem lelkesítő, nem tudunk büszkék lenni rá, a nemzet lelkének célra van szüksége, vagy bizonyosan dől az össznépi káosz sírjába. Hogy ez miért érdekes? Mert az egyház ezeréves válasza ma már nem érthető, időszerűen ezt a kérdést helyettünk más nem válaszolhatja meg. Kinek az országát építed? TE. Itt és most. Kevés, ha csak a magadét, nem fog működni. Regnum Marianum elmúlt, a Regnum Christi érthető verziója kell, kellene, valami olyasmi például, hogy a lelki megújulás nemzete, ahol minden ember azt csinálja, amit valóban szeret, és akiknek az együttes célja, hogy egy új, teljesebb, boldog életmód apostolai legyenek. Ilyesmi kell. Ilyesmi lesz. Bizonyosan. Ugyanis a fokozódó sötétséget és ebből fakadó káoszt már nem bírjuk soká. Anyagi elit kialakult, a lelki-szellemi következik, miután majd már nemsokára elegen tapasztalták, hogy az anyag és biztonság terén a nemzet válsága bizony nem oldható meg. Nem. Hanem választ kell a kérdésre adni, hogy Európához és a világhoz mit teszünk hozzá, különben nem egyszerűen csak elpusztul és beolvad a nemzet, hanem meg is érdemli, mert nincsen tovább haszna, tehát értéke. Voltunk Mária országa. Aztán a keresztény Európa védelmezője az oszmán birodalommal szemben, majd a szovjet elnyomás ellen lázadó remény népe, és most meg KELL a kérdést válaszolni, hogy a következő korszakban mik akarunk, kik tudunk lenni, aminek a világ számára (újra) értéke van. Hogy akkor válaszoljak is: én például Európa Szíve lennék most szívesen. Az európai lelki-szellemi újjászületés motorja, Veletek, itt és most, együtt.

Joós István