A szülőket igenis el kell hagyni

BátorságFérfi-Nő

A szülőket igenis el kell hagyni

Fontos ez, szülőként, de gyermekként is. Fontos, hogy a gyermek fogalmilag “hálátlan”, az kell legyen amennyiben a saját életét kell, élje valójában. Persze nem az, mert ő is megtette a magáét az együtt töltött idő alatt, végtelen sok kicsi és nagy öröm, sok-sok kicsi és nagy feszültség, tehát a szülő fejlődését is szolgáló sok-sok közös tapasztalat a szülő jutalma.

Nincs további joga, ellenkezőleg! Felelősségünk elengedni egymást, szülőnek a gyermeket, gyermeknek a szülőt. A maga életét kell mindenki élje, ugrani, vetődni, lépni, bizalommal, bátran, tovább.

E helyett azonban sokan kötik egymást.

Sok nagyon elakadt szülő-gyermek kapcsolatot látok, legbelsőbb lelki társi kapcsolatot, napi telefonhívásokat, frusztrált felelősséget. Holott nem lehet a szülő a bizalmas, ahogy a gyermek sem a szülőnek, az intimitás legbelső köre a TÁRS helye, aki ADDIG NEM ÉRKEZHET, míg ott a szülő, vagy fordított esetben a gyermek terpeszkedik. Sokan épp emiatt nem tudnak a magánéletükkel továbblépni, mert nincs Tér, nem csinálnak Teret. Nem vállalják az elszakadás, az átmeneti egyedüllét keresztjét, a konfliktust, ami ezzel járna. El kell szakadni, mindkét fél miatt, ami nem jelenti, hogy nincs dolgunk többé egymással. VAN.

De szülő és gyermek NEM válthatja meg egymást.

Illetve mégis, de csak azzal, hogy magunkban rendet rakunk, a tőlük kapott minták meghaladása az egyetlen mód a szülők megváltására és azután visszajönni, azután ebben nekik segíteni, őszinte tükörrel, saját tapasztalatokkal adni önként és szeretettel. Valóban adni csak akkor tudok, ha magam rendben vagyok, nyugodt, erős, kiteljesedett emberként tudok csak harmonikusan kapcsolódni a szüleimmel. De ehhez először el kell hagyni őket, mint a mesében, hamubasült pogácsa, kerekerdő, saját élet. Csak így térhetek vissza, csak így térhetek saját királysággal vissza, csak így térhetek boldogan és önként vissza, csak így lehetek öregkorukra valóban támasz. Ha előbb elhagyom őket, igen, akár akaratuk ellenére is.

A GYERMEKEK A SZÜLŐK MESTEREI.

Ellentmondásnak tűnik … általuk kaptam életet, nagyobbak nálam, soha be nem érhető, hogy előttem voltak, hogy belőlük lettem, soká akadályozott ez a tény, soká vártam tőlük megoldásokat. Lassan értettem meg a világ rendjét, hogy az utód meghaladja a szülőt, meg kell haladja ez a Rend, így a fejlődés generációról generációra. Lassan értettem meg, hogy felesleges rájuk várnom, nem fognak, nem tudnak, nem dolguk változtatni, hanem az nekem dolgom, a gyerekkor elmúlt, a szülőnek nem dolga túllépni esetleges szerepein, játszmáin, csalódásán, megbántottságán. A szeretet épp az, hogy nem várom el tőle, hanem elfogadom őt olyannak, amilyen és ÉN nyitok. Mindegy, hogy hetek, hónapok, vagy évek után, de ÉN nyitok.

Amíg még itt van, amíg még megtehetem, NÁLAM a felelősség.

Joós István, 2012. augusztus 9.

Kapcsolódó élmények:

One Comment

  1. Katlin Bardosh június 23, 2018 at 18:55

    Igen .. ez igy mukodik. Mi elengedtuk a fiunkat. Most pedig mi tanulunk tole .. sok-sok mindenben. Szeretettel segit bennunket tanulni. Mi meg nem akaszkodunk ra, nem kovetelunk meg tobb idot vele. Nehez ez, de igy jol mukodik. Mindenki eli a sajat eletet es kozepen talalkozunk, szeretettel segitjuk egymast es folytatjuk az eletunket szabadon. Megkotozottseg erzese nelkul.

    Válasz

Hozzászólások