A bátorság ellentéte a képmutatás
Képmutatás, igen, képmutatás a legnagyobb csapda, mert a régi, az elavult, a változásra megérett életeket, szerepeket, a megalkuvás egymáshoz igazodó, egymást spannoló, de kielégíteni hiába próbáló, tehát meddő játékát valóban a képmutatás tartja össze, képmutatás a karám melege.
Hmm. A bátorság ellentéte tulajdonképpen nem a félelem tehát, az csak a belső állapot, hanem ha emberi cselekvés, létmód oldalról nézzük, akkor a bátorság ellentéte a képmutatás. Olyannyira, hogy ez szükségszerűen egyik vagy másik. Aki bátor, bizonyosan őszinte, aki nem őszinte az biztos nem bátor, tehát képmutató, tehát őszintétlen. Keményebb szóval: hazudik. Álljon csak itt. A képmutató ember hazudik, magának elsősorban, és így tehát a világnak is, mert azt, ami van nem meri úgy vállalni, ahogy van, tehát nem mer bátor lenni.
A farizeusok kovásza – mondja erre Jézus, és valóban, mennyire tökéletes kép, a hazug életforma kenyerét valóban ez dagasztja, nagyobbra és nagyobbra; belül gyakorlatilag üres már, túlfújták, látszat az egész, lufi már csak, szinte pukkan, viszont a szomszédé mégnagyobb, meg a barátnőm pasijáé, meg a cégtársé, meg a haveré, vetélytárs mindenki, fújjunk rajta MÉG. Szép ez nagyon. Hogy miért?
Mert végül bizonyosan kipukkan, egy tűhegynyi acél, tehát igazság kell csak hozzá, kicsi előzetes a kardok, tehát az őszinte élet anyagából, és vége. Ne féljetek, nincsen miért. Ez ugyanis előbb-utóbb bizonyos.
Joós István, 2015. október
Kapcsolódó élmények:
