Vezető vagyok, mióta az eszemet tudom, és bár egyszer húsz évvel ezelőtt sikeres vállalkozó voltam, de azóta nagyon sok munka ellenére is csak lassan fejlődöm, illetve ez sem pontosan így van, hanem az igazság úgy mondható inkább: hogy sok munka ellenére is csak lassan fejlődtem, majd vissza fejlődtem, majd valami érthetetlennek tűnő okból működni kezdett mégis pár éve az egész, miután feladtam…

Sokan kérdeztek azóta, sőt 20 oldalas pdf készült valamikor régen – még mielőtt működni kezdett volna 🙂 –, és néhány előadást is tartottam, de most nekiültem komolyabban gondolkodni ezen. Ugyanis az esett le a napokban, hogy az engem célként lelkesítő működő közösségek nem csak új csoportok lehetnek, hanem meglévő csapatok, szervezetek, cégek is működhetnének sokkal, de sokkal jobban.

Nekiültem és korszakokat látok. Ebben is. Hogy senki nem születik jó vezetőnek, hanem a vezető Útja egymást követő korszakok sorozata: Titán, Tudatos, Ügyes, Hős után az ötödik lépés csak, hogy az ember valóban Vezetővé válik, mert a szerep – pontosabban annak értelmezése – az emberben tapasztalatok által változik folyamatosan. Jó ezt érteni, mert bár válságokat ki senki nem hagyhat, de sokkal gyorsabban fejlődhet, cselekvő módon hatékonyabban résztvehet, aki a változásra, a korszakokra nyitott, mint az élet minden más területén is, az alábbiak szerint:

Az ember a mintáival indul, fiatal, titán, arrogáns, lendül – és ha a minta jó, akkor hamar működik is mindez, ha pedig nem, akkor nem, viszont tartós sikerre semmiképp nem visz. A kezdeti lendület után lassulás, gyakran kiábrándulás, hétköznapok, taposómalom, majd kiégés normális, hogy sokaknál következik.

Aminek önreflexió az automatikus eredménye. Önvizsgálat. Mit nem csinálok jól? Amiből aztán önfejlesztés értékes korszaka táplálkozik. Képzések, könyvek, hanganyagok, kócsok és terapeuták és sikertréningek, egyik a másik után, de a módot az ember hiába fejleszti, a várt eredmény mégis távoli marad.

Míg végül kiábrándulunk. Ebből. Tehát az önismeretből és az a önfejlesztésből is. Lenyűgözően nehéz időszak, mert lenyűgözően kilátástalan helyzet, hiszen mihez kaphatnék, mi segít nekem, ha ez sem segített… Kínlódás. Soká. Viták, válások, függés, míg végül feladja az ember, mert már nem tehet mást, és EL engedjük az egészet. Rációt eldobva valami újba, izgalmasba, lelkesítőbe, kihívásba vágunk ilyenkor végül bele, bármilyen kockázatos is, és láss csodát: eredménye van. Holott nem is csinálom másképp, csak, igen, sokkal lelkesebb vagyok. Sikerélmény érkezik elsősorban, de másrészt lehetőség látszik anyagi téren is, feltámad a remény, talán mégis működhet az élet.

A korszak érdekessége ezt követően, hogy az eredmények bár látszani kezdenek, de valahogy még mindig nem (elég) tökéletes mindez. Így sem. Valami vissza tart, magam sem tudom mi, de tudom, hogy tudnék többet. Megosztottság van. Önvizsgálat és a tanult sok tanács az egyik oldalon, míg a másik oldalon zsigeri érzés arról, hogy talán mégis bátrabban, még ennél is határozottabban, őszintébben kéne. A tanácsok ellenére is. Hosszas dilemmázás után itt sem racionális végül a döntés, és végképp nem “tudtos”, hanem csak nem bírja az ember tovább, hogy az Igazi Siker folyamatosan egy karnyújtásnyira van. És akkor változtat. Bele áll, újra! Önzőn, de már jó, mert lelkesítő cél érdekében, és láss csodát ismét lendül újra működik az élet, a karrier, a siker, a vállalkozás.

Míg aztán megint lassulni kezd… Az újabb kihívás ekkor, hogy túl sokat csinálunk. Az ember az ügynek megörülve túlvállalja magát, amiből aztán a megoldás is hamar kézenfekvő: több teret kell adni, másoknak, a siker korlátos, ha magamnak tartom, hanem növekedni az ember azzal arányban tud, amennyire elosztja azt, amennyire szervezet épül, amennyire az igazi közösség lesz.

Ami az általam eddig megismert utolsó fázis, ebben vagyok most, hogy sikeres csakis azzal arányban lehetek, amennyire a helyemen állok, ami meg azzal arányban valósul, amennyire magam ügyét, tehát megérzéseket, tehát a lelkesedésemet követni tudom, egyrészt, és másrészt amennyire támasztok másokat, a csapatot, amennyire világképet is mutatva értük Felelősséget vállalok, amennyire közösség alapja vagyok.

Lenyűgöző ez, hogy vezető sikeres csakis azzal arányban lesz amennyire NEM vezet, hanem amennyire Követésében van. Maga. Ügyet vagy másik vezetőt, de mind követünk végül:

Siker, egészség, boldogság, jó és igaz és szép és teljes élet kulcsa végül “csak” ennyi: a Helyedet, követő alapállásban, másokat támasztva, a bizonyosságra jellemző szelídséggel és alázattal elfoglalni.

A helyedet, ami mindenkinek van. A helyedet, amiben sokat tudunk egymásnak segíteni. A helyedet aminek elfoglalásában másoknak segítened KELL, ha magad sikeres és boldog akarsz lenni!

Barátsággal,
Joós István

 

p.s.

Tanácsadókat, kócsokat, szervezetfejlesztési szakembereket várunk és fogadunk szeretettel, amennyiben közel érzed magadhoz fenti “manifesztót”: jelentkezem@enakademia.net – vonatkozó szakirányú képzés és/vagy jelentős tapasztalat alapszükséglet!

Hozzászólások