Megfigyelésünk, hogy az emberek problémáit és szenvedését – tehát válságait – az életben betöltött funkciónk, az ezzel kapcsolatos szerepek zavarossága okozza, mely okból mi tisztázni segítünk Neked. Mégpedig saját tapasztalatok által. Különös tekintettel az Ügy, Küldetés és férfi-nő témákra.

 

Kedves Mindenki!

Bolondok napján indultak szereptisztázó tréningjeink komolyabban, egy évvel ezelőtt, és több százan, tehát megtisztelően sokan vettetek az elmúlt évben részt – miközben mesrészt többen jelezték, hogy térbeli, időbeli vagy anyagi korlátok miatt bár szívesen jöttek volna, de nem tudtak.

Három következtetést vontunk ebből le:

  1. van ilyesmire igény – sőt sokkal nagyobb, mint, amit mi ki tudunk szolgálni…
  2. kevesek vagyunk magunkban – másoknak, Nektek több teret kell adni,
  3. egyszerűbb és hozzáférhetőbb rendszer kell – földrajzi és anyagi értelemben is

Változtatunk tehát.

 

2016. április 1-el kezdődően az ÉNAKADÉMIA eseti tréningek helyett a konkrét élethelyzeted konkrét kihívásaiban segítő férfi-nő folyamatokat kínál.

 

Az új rendszer lényegi változtatásai:

  1. korszakos pillanatnyi helyzeted szerint kapcsolódsz, abban segítünk, ami MA kihívás
  2. feladatok – heti feladatok az alap, saját új tapasztalást adnak, Lépni segít, nem megúszni
  3. csoport bárhonnan résztvehetsz, személyes találkozással vagy anélkül, online is működik
  4. segítők – támogatás bármikor elérhető, ha szeretnéd, az Egológusok átmentek hasonlón
  5. folyamat – eleje van, de vége nincsen, addig jöhetsz velünk, amíg szeretnél / hasznos
  6. előfizetés eseti tréning-díj helyett havi és alacsonyabb előfizetés – elérhető, tervezhető
  7. partnerség meglévő közösségek / csoportok / folyamatok mellé is ajánljuk, Neked, Nektek

 

Amolyan feladatok által kijelölt önismereti zarándoklat tehát, amibe pillanatnyi helyzeted – jelenlegi kihívásod – szerint kapcsolódhatsz be, és ezt követően korszakról korszakra, saját élmények által segítünk haladni, az alábbi ábra szerinti úton. [Az ábráról és a Korszakokról bővebben itt.]

img_2902.jpeg

 

Az új rendszer tehát EGY folyamat, korszakos szakaszokra bontva.

  • 77 feladattal indulunk, mely feladatok korszakosan vannak beosztva, lásd post-it sorozat a képen, egyesével kidolgozott instrukciók várnak, heti tennivaló formájában, és így, ezen a Neked szóló új tapasztalásokon alapuló úton jöhetsz velünk, ha szeretnél,
  • mostantól nem egyszerűen csak abban vehetsz részt, ami valóban Neked szól, hanem ráadásul olyan más emberekkel kapcsolódhatsz, akik szintén ugyanabban vannak, mint Te, nagyon hasonló helyzetben, tehát akikkel hasonlóak épp a kihívásaitok,
  • illetve ezen felül – ha választod ezt a lehetőséget – személyes tanácsot is kaphatsz olyan emberektől, akik voltak hasonló helyzetben, tehát már átjöttek nagyon hasonló válságokon, azokat sikeresen megoldva, mentorként érheted őket el, ha szeretnéd

 

Változatok

  • FÉRFIAKNAK – ügy + funkció + munka = Hasznosulás … Így neveld a sárkányodat! 
  • NŐKNEK – beavatás a férfiak működésébe … a női Boldogulás titkai, a gyakorlatban!
  • PARTNEREKNEK – jóga / férfi-nő / terápiás folyamatok kiegészítéseként, hogy jobban Segíthess!

 

Csomagok

  • egyéni – heti 1 feladat, támogatás nélkül, ha már van vezetőd – 4 000 Ft / hó
  • online – heti 1 feladat + online támogatás (zárt Facebook csoportban) – 8 000 Ft / hó
  • közösségi – heti 1 feladat + havonta találkozó csoport + online támogatás – 12 000 Ft / hó

 

Bemutatás és indulás Bolondok Napján:

KORSZAK-VÁLTÁS – férfianak és nőknek
2016. április 1., este 7 óra

Bővebb info és Jelentkezés ITT

 

Várunk, ha

  1. a világkép érdekel, hogy kik is vagyunk – ér az előadás után elbúcsúzni…
  2. a feladatokra vagy kíváncsi, esetleg résztvennél – egy hónapot ajándékba adunk
  3. csoportvezetés vagy Egológia érintett meg, talán kapcsolódnál – személyesen a legjobb!

 

Szeretettel,

Joós István
és az Egológusok

Hozzászólások