A videó csak Tagok számára elérhető.
A mai videó a Közösségünkbe érkezett alábbi megosztásokra reakció:
Nem találom a fókuszt, nem lelkesít semmi és senki. Csak telik az idő, de nincs nyoma, nem haladok. Minden téren rámomlott minden. Azért maradtam itthon, hogy jobb munkát találjak és ismerkedjem. De egyik sem megy, megállt minden. Helyette felváltva álmodom a rém képeket, egyszer Zsoltiról, máskor Ausztriáról. Van egy nagyon rossz érzésem hogy ezt nagyon elrontottam. Hogyan tovább? Na ezt nem tudom, nagyon nem.
és egy férfi verzió:
Három napja vagyok itt, három avatarral, és nem vállalom magam, folyamatosan rettegek, hogy mit gondolnak rólam. Most ugrani akarok. Szégyennek érzem, hogy annyi év után, amit okosodással véltem eltölteni, most itt állok, úgy érzem totál megszégyenülten, és csak azt tudom, hogy lesz, ami lesz, meztelenre vetkőzöm, mert valami nagyon nem jó. Valami nagyon nem jó. Az utóbbi szűk év alatt teljesen elveszett belőlem az, hogy higgyek magamban, csillogó szemmel beszéljek bármiről is, amiben hiszek, most úgy érzem, hogy mindenben csak hazudtam. Hiába emlékszem arra, hogy éreztem korábban valamiről, hogy lelkesít, hiába mondták, hogy de jó, csillogó szemekkel, de jó, amit mondasz, most nem hiszem el, hogy bármi jó is volna. Semmi hasznom nincs, akiket szerettem, azt hittem szerettem sehol. Hamarosan lehet, hogy a fiam meg hozzám akar költözni, de nem engedhetem meg, hogy ilyen állapotban lévő apja nevelje. Nem tudom, arra gondolok, hogy most sem tudok őszinte lenni, ezt is rosszul csinálom. Az apám öngyilkos lett 73 évesen. Amikor azt mondom, hogy a döntés egy pillanat műve, akkor egyik pillanatról a másikra, most is, fel tudnék állni, de nem hiszem el, hogy az igaz lenne. Olyan szélsőségek között vergődöm, hogy fingom nincs , majdnem öreg vagyok, és ez még nagyobb szégyenérzetet ad. Egyszer történt velem egy érdekes csoda. Megittam egy üveg martinit, és ott álltam a tükör előtt, és komoly arccal, amilyen komoly csak lehet ilyenkor, azt mondogattam retorikai meghatottsággal, hogy “Látom magam! Most látom magam!” És ott állt mellettem az a nő, aki jóval később a fiam anyja lett. Azóta is vágyom erre az élményre. Olyan is történt velem, hogy Budapest egy neves klubjában meghirdetett koncertem volt, kortárs festők kiállításával egybekötve. Mindent előkészítettem, gondosan, technikát fél playback-et egyes számoknál, aztán kimenekültem az utcán parkoló kocsimba és ott sírtam, és nem mertem bemenni. Úgy szeretnék szeretni, tartozni valahova, hét éve váltam el, akkor az összes barát ott maradt az ex mellett, Tudom, hogy most támadásokat fogok érezni, az is az lesz, ha senki nem reagál. Azt hiszem, hogy én totál beteg vagyok. Csak mondaná ki valaki. Most az is az eszembe jutott, hogy itt csak azért írom ezeket, csak azért veszem komolyan annak a lehetőségét, hogy ez jó hely, ahol lehet tanulni, mert az a nő, akit legutoljára szerettem jónak tartotta. Közben azt érzem, hogy ezt az egészet nem kellene posztolni. Közben azt érzem, hogy de kell, mert az tesz meztelenné, és már nagyon kell, hogy tudjak boldog lenni olyan emberek között, amilyenek vagytok, mert itt van az a nő is. Tiszta gáz. Nagyon gáz. És most lenyomom a postot.
Az Énakadémia a “boldogság útján“ segít továbblépni.
A tó a lélek objektív mélységeit, az oda való leszállás szükségét szimbolizálja – az életközepi megújulás mindannyiunk számára elkerülhetetlen.
Csak akkor válság, ha nem érted…
Részletesebben:
Az Út-Mutató könyvben szereplő eredeti (férfi-nő) változat:
– – –
Ha HALADNI is szeretnél, és nem csak az elméleten gondolkodni, akkor Legyen saját támogató csapatod, csoportod, közösséged! Mert együtt sokkal könnyebb.
újaknak 👉 Énakadémia Közösség
Tagoknak 👉 Énakadémia Csoportok
Férfiaknak 👉 Férfi Klub by Joós István
