Az élet útján 30 év körül jelentkező kiégés, elakadás, depresszió, karrier és/vagy magánéleti billenés normális, semmit nem rontottál el, rendben van minden.
Megoldás van és vár, épp csak a visszafelé kapaszkodás helyett ELŐRE kell lépni. Új és jobb – mert boldogabb (!) – élet vár, ha csak mered a kockázatos igazságot választani.
Megfigyelésünk, hogy senki nem valóban felnőtt húsz évesen, és ebből fakadóan nagyon hasonló kihívások jelentkeznek fiatal felnőttkorunk végén, magánélet és karrier, sőt gyakran az egészség is válságba kerül a 30-as éveinkre – nem Veled van baj, hanem csak a Mintáid (a szülőktől és a társadalomtól kapott program, ami mentén az életedet élted) jutott csődbe.
A szégyen hibás reakció, nem rontottál el semmit, hanem éppen ellenkezőleg: válság siker, mert annak a bizonyítéka, hogy készen állsz továbblépni!
Amihez segítséget kell fogadj, magad és a környezeted érdekében is.
Ha nem fizetsz segítségért is befolyásolnak majd mások, de így nem te kontrollálod, hogy kik, ami sokkal sokkal rosszabb. Ha nem jó helyről fogadsz segítséget lassabb és sokkal fájdalmasabb lesz minden érintettnek.
Ki(k)ben bízol?
Utat és vezetőt és közösséget kell válassz.
Mi ez?
A korszakos rendszer amolyan “térkép az élethez”, avagy másképp: tapasztalati alapon álló logikus magyarázat az élet középső időszakának kihívásaihoz, mások állapotaihoz és magunkhoz – az átszellemülés útja.
A rendszer legegyszerűbb magyarázata, hogy minták mentén indulunk, és a mintáink által egy ponton mind (tényleg mind!) válságba jutunk 30-40-50 éves korunkra. Teljesen rendben van. Nem rontottál el semmit – hanem viszont az fontos, hogy kesergés helyett továbblépni kezdj minél hamarabb el, amihez a vágyaiddal (a személyes igazságoddal) kell merni szembenézni. Az Igazi Munka és az Igazi Társ és az Igazi Siker mind ennek a jutalma lesz majd…
Tanulmányozd az ábrát és a szinteket:
Érthető?
Jó…
A kép annyival (picivel csak) komplikáltabb, hogy a válság időszaka – a lélek sűrű sötét erdeje – sem egységes, hanem előbb leszálló, utána felszálló szakasza is van, amit mérföldkövek tagolnak. Ezt így sikerült ábrázolni:
A két ábra ugyanazt mutatja, csak amíg az előbbin a lélek mélységeibe való leereszkedés mélységét próbáltuk érzékeltetni, addig ez az utóbbi azt fejezi ki, hogy a folyamatot hogyan éljük meg, jól vagy rosszul vagyunk-e közben.
A lényeg tehát, hogy a három nagy korszak (“Régi élet”, “Keresés / Válság / Tudatosság”, “Új Élet”) további szakaszokra is oszlik, a hullámos ábra szerint – az utat közelebbről nézve több mérföldkő tagolja, de ne ijedj ettől meg!
… ami szintén nem egészen a vége még a történetnek, mert ezen belül a férfiak és a nők másképp haladnak – amit az ábra eredeti, az Út-Mutató könyvben szereplő változata szemléltet:
Mire jó?
Ha ÉRTED hol jársz, akkor a múltat elfogadni, a haragot letenni és a továbblépés helyes irányát megtalálni is könnyebb.
Tapasztalatunk, hogy a válságok amolyan “lelki szabadulószobáknak” is felfoghatók, ahol nem csak a szabadulóművész, de az akadály is Te magad vagy. Olyan mint egy ördöglakat. Biztos meg tudod oldani, a kérdés a hogyan.
Lehetőségeid:
- nem változtatsz, tehát szenvedsz, míg végül pánik lesz, és kitörsz,
- kitartóan és bátran próbálkozol, míg egyszer rájössz a megoldásra,
- segítséget kérsz olyanoktól, akik már megoldottak hasonló helyzetet.
Mi a harmadik megközelítést ajánljuk!
Sok száz életút egyezései alapján tudunk Neked magyarázatot adni arra, hogy miért volt elkerülhetetlen, ami Veled történik épp, miért van rendben, és merre jó lépj, hogy a helyzet hatékonyan változzék.
Az EgoYoga ezreknek segített már – reméljük, Te is hasznosnak találod!
Részletes magyarázat
Az út elejét a Minták határozzák meg, és bár az elején ebből akár biztonság és siker születik, a vége felé már “mókuskerékként” és “rabságként” éljük meg – kiégés, depresszió és hűtlenség jellemző itt: a “Titán“ (még) vak.
Az ember Minták mentén, az Álmai irányába indul, de nem éri el a célt.
A “minták halála” után az önismeret nagy korszaka, “a lélek sötét erdeje”, “vágyaink óceánjának mélysége” következik. A második harmadban magával kell szembesüljön az ember – a válság befelé indulni segít…
Ami a “Tudatos” időszak. Vágyak és Félelmek uralnak itt minket, a “lélek árnyékát”, a “sötét oldalt”, Dante “sűrű sötét erdejét” (= magunkat = helyünket) fedezzük itt fel, amihez két nagy szövetséges a szenvedés és a hiteles Vezető.
A “csodaszarvas” a korszak elején a boldogság ígérete volt, idővel persze eltűnik, és csak a magány marad. Terápia, coach, vallás vagy meditáció által sem sikerül pár hónap alatt “megszerelni” magunkat…
Az önismeret erdejéből való kijutáshoz helyes irányt és alkalmas társakat szükséges találni magunknak.
A kifelé emelkedő “Részes” időszak nagy kihívása, hogy sokat dolgoztam magamon, de mégsem vagyok igazán boldog. Az derül ki, hogy NEM önmagunk “tökéletesre csiszolása”, hanem a világban elfoglalt hely a válasz.
Lelkesítő célt kell merni választani, ami azonban kockázatos, tehát… “Hőssé” kell lenni!
A harmadik időszakban Új Célt, méltó Küldetést, “Ügyet” találunk magunknak – az talál meg minket (!) –, ami egyszerre eredményez hasznosságot, társakat és közösséget (“Hős” majd “Bölcs” korszak).
1 óra 46 perces ingyenes előadás erről:
Hol jársz?
Egyszerűen összefoglalva:
- HA szerinted ez hülyeség, és kinek képzeljük magunkat = Titán
- HA összeomlik épp a világ, valamin változtatni kéne = Minták Csődje
- HA bukás után boldogulni, magad megérteni, felállni vágysz = Tudatos
- HA sikerült, de mégsem jó egyedül, nem találod az utat = Ráció Halála
- HA az Irány már tisztul, de a fókusz életlen, az alázat nehéz = Részes
- HA döntöttél, beleálltál, megy, Lelkesítő Helyed elfoglaltad = Hős
- HA SOK, nem vagy hozzá elég, csapatra van szükség = Bölcs
Ha ennél pontosabban érdekel és van épp egy szabad fél órád, akkor ingyenes személyiségtesztünket ajánljuk 👉 Életnavigáció
Honnan vettétek?
A korszakos rendszer sok száz élettörténet egyezéseire, az emberiség ősi meséire és mítoszaira, Carl Gustav Jung munkájára és a Hős Útjára, valamint Jézus tanítására épül. Dante, Homérosz, Shakespeare, sőt a nagy hollywoodi sikerfilmek hősei, Luke Skywalker, Neo, és a való világ kiemelkedő személyiségei, mint Steve Jobs és Madonna is mind ezen az úton járnak.
Hova vezet?
A korszakos út magadhoz vezet. A korszakos út magadhoz vezet, ami által az ember – az önazonos részvételre való készségével arányban – kapcsolódni is egyre jobban tud, ami által nem csak a társas kapcsolódásai, de a világgal való kapcsolódása is egyre jobb lesz, tehát a mindenségben is megtalálja azt a helyet, ahol ő és csak ő a legmegfelelőbb, mert ő tudja a feladatot legjobban elvégezni. A teremtés gazdagítása által az ember élete értelmet nyer, megnyugszik, hogy szeretve van, személyes kapcsolata alakul a Nagyobbal. Az egoyoga útja Istenhez vezet. Az önazonos, tehát teljes élet kulcsa, hogy az ember önmaga felfedezése által a teremtés valódi természetét megismerje, és ezzel arányban a helyét a teremtésben elfoglalja el. Sárból így lesz arany, a létrán így emelkedünk fel. Az egoyoga célja az egó tapasztalatok és őszinteség általi nemesedése, a “buddha természet megélése”, a “Tao követése”, az “egyén transzmutációja”, a rend szolgálata, bátorság, derű, imádat és hála.
Miben más – miért volt rá szükség?
Az EgoYoga egyszerre világkép és módszer. Azért nem tudunk mást használni, mert bár nagyszerű módszereket láttunk, de hiteles világkép nélkül – és bár inspiráló világképeket és találtunk, de hatékony módszer nélkül.
[Az egoyoga módszer az EGYÜGYŰ világképre épül. A korszakos rendszer tanulmányozása, mint empirikus tudományág az EGOLÓGIA. Az EGOYOGA pedig az úton haladás művészete, ami a korszakos helyzet szerint időszerű gyakorlatok összessége. A gyakorlók közössége: az Énakadémia Közösség.]
Az egoyoga gyors összevetése:
Vallások
Benyomásunk, hogy az élő vallások mind igaz, tehát inspiráló tanításokra épülnek, miközben súlyos félreértéseket is tartalmaznak. A tapasztalatunk ezekkel, hogy vagy (1) hibás a világkép, és nincs módszer, vagy (2) van ugyan részletes módszer és gyakorlásra lehetőség, de hiányos célt tűznek, így hiányos instrukciókat adnak, vagy (3) bár a világkép, tehát az elérendő cél helyes, de nem adnak kellően konkrét, az egyén helyzetéhez illeszkedő, a mindennapokban alkalmazható instrukciót ahogy ezekhez az igazságokhoz, és az adott vallás által kívánatos-megkövetelt életformához el is lehet jutni.
Terápia
A terápiás módszerek nagyszerű eszközök az egyén számára a jelen igazságának felszínre hozásához, de jellemezően pontszerűen vizsgálják csak az embert, mert általában nélkülözik a fejlődési ív ismeretét, vagy nem elég részletezett, amit adnak, és ezért mindent egy eszményi emberhez mérnek. Aminek eredménye, hogy általában (1) könnyen kategorizálnak fejlettségi szintből adódó szükségszerű tüneteket betegségként, gyakran stigmatizálnak, (2) kevésbé tudnak megnyugtatást adni, hogy rendben vagy az egyén, hogy nem rossz, hogy a fejlődési út szükségszerű állomása, amint átmegy, és nem rontotta az életét el, (3) a szakértő kívül áll, ritkán vesz emberként részt, módszerre támaszkodik, és ritkán használja a személyes tapasztalatait.
Mesék és mítoszok
A mesék és mítoszok lényegében az egoyogával azonos útról beszélnek. Ahogy az ezekre építő ókori tragédiák, és modern alkotások is, Hollywood nagy sikereivel bezárólag, mint a Csillagok háborúja, a Gyűrűk ura, Matrix vagy az Avatar. A mesék és mítoszok inspirálnak, de módszert nem adnak – nehéz a történetekben látszó úton való haladáshoz segítséget találni. (Mi ezt adjuk.)
Ezotéria
Az ezoterikus rendszerek tapasztalataink szerint gyakran tudnak tűpontos olvasatot adni az idő minőségéről és az ebben álló ember állapotáról. Másrészt a világképük rendszerint nagyon elavult, mert túl egyén központú, túl nihilisztikus vagy körforgás alapú. Az ezoterikus rendszerek, és guruk és szekták és meggyőződések a tudatos időszak fontos kísérői, de jelentőségük a Ráció Halála után csökken, végül a Hit Ugrása által eljelentéktelenedik. Mert az ember jobb segédeszközt talál. Külső mankók helyett a saját lábait.
Korszakos rendszerek
Említést érdemel A hős útja, Joseph Campbell tollából, aki a mítoszok világa alapján beszél, és A férfi útja, Richard Rohr munkája – másrészt ezek jobbára leírások csak, a haladáshoz nem adnak módszert és közösséget.
Az általunk ismert legkidolgozottabb modell a Wilber féle integrál szemlélet, ami tudatszintekkel dolgozik és segítséget is törekszik adni. Felszíni különbség, hogy az EgoYoga mesék világából vett szimbólumokat használ (Amazon, Lovag, Vándor, Sárkány, Boszorkány, Hős, Király és Királyné, stb.), amiknek nagy ereje van. Mélyebb különbség, hogy az EgoYoga konkrét azonosítható-elérendő mérföldkövek felé (Minták Csődje, Ráció Halála, Hit Ugrása) dolgozik, amiket azonosítani tudunk, és eszerint szegmentáljuk a gyakorlókat – valamint, hogy az EgoYoga szerint férfi és nő útja nagyon eltér, ezek megkülönböztetése kritikusan fontos, és így mi más úton visszük a férfiakat és a nőket. Fundamentális különbség, hogy az EgoYoga útján a tudatos időszak után már Istenes világba érkezik az egyén. A felsőbb szintek (6-12) témája, hogy a helyét a Teremtésben, tehát Isten művében kell az ember elfoglalja, a nagyobb akaratot fürkészve – boldogságát, társát és közösségét hasznossága (ügy), tehát részvétel, tehát személyes és erősödő Istenkapcsolat által, ezzel arányban találja meg, és mi így is beszélünk erről.
Összefoglalva
Az egoyoga az úton haladás művészete, de módszere rendhagyó, mert fegyvereink a szeretet (figyelem, empátia, elfogadás, soha nem ítélés), a tudás (annak ismerete, hogy mi miért történik) és a bátorság (őszintén felvállalt saját emberi tökéletlenség). Ezek együtt önismeret céljára is fantasztikusan hatékonyak, és mások segítéséhez is jól szolgálnak. Mások segítése számunkra az alap emberi működés része, ami szükséges a teljes élethez.
Így használj minket!
A válságaink oka az ember saját ellenállása, hogy ragaszkodik ahhoz, ami a múltban jó volt, azonban már idejét múlt, és így tovább nem tartható.
Nem megoldani tudjuk a helyzetedet. Hanem sok egyező tapasztalat alapján tudunk segíteni, hogy abba tedd az energiád, amibe valóban érdemes.
Gyorsítani segítünk, velünk időt nyerhetsz.
Az emberi lélek – önazonosság, identitás, ego – tapasztalatok által csiszolódik, sokkal jobban haladhatsz, ha helyes képed van az útról, meghatározó különbség, ha érted is, miben vagy. Akár még hibákat is helyrehozhatsz.
Hitet, reményt, bátorságot kell meríts, amihez mi érthető magyarázatot és igazi támogató közösséget tudunk Neked adni. Ha csak megnyílsz.
Tennivalók:
1. Először érdemes megbizonyosodj arról, hogy hol jársz. Az Életnavigáció kérdőívbe rengeteg munkát tettünk, érdemes kipróbáld (ingyenes).
2. Az Énakadémia Kurzusai ugrani segítenek. Céljuk a “térkép” hatékony használata, ha tudod hova akarsz eljutni szinte “helikoptert” bérelhetsz.
3. Közösségünkben álnéven játszunk őszinteséget, aminek a célja, hogy a kihívásainkat mások tapasztalatait használva oldjuk gyorsabban meg. Ezen felül az úton haladásban önismereti kiscsoportok (anonym online csoportok, plusz személyes események), mentorok és szakértők is várnak.
4. Videótárunk 500+ videót tartalmaz, amik az út részleteiről szólnak, és könnyen okoznak függőséget (közösségünk tagjainak ingyenes).
5. Ha tanulnál még a rendszerről, és esetleg másoknak is segítenél ezzel, akkor az EgoYoga képzést ajánljuk szeretettel (én is részt veszek).
6. Ha csoportot vezetnél nálunk, és van tapasztalatod, akkor a Közösségbe lépj be – ha nincsen tapasztalatod képzést is adunk ehhez.
7. Ha tiszta képed van magadról, igaznak érzed a rendszert és van segítő tapasztalatod, akkor a Közösségben Mentor Program is van – segíts velünk!
Isten hozott.
🔥
Jó munkát!
István