Egy könyv az emberi Útról.

 

Az Én Útja könyv egy konkrét férfi konkrét bukdácsolásából következik, és mindazokról a dolgokról szól, amiket nekem nem mondtak gyermekkoromban el, pedig talán fontosak.

A könyvet strukturáló korszakokat később a korszakos ábrában foglaltam össze, azóta ÉNAKADÉMIA szerveződött, és a megközelítés kiegészítő terápiás módszerré lett.

Hálával,
Joós István

 

Miért jó?

Énállapotokat mutat be és rendszerez, ami által konkrét élethelyzetek jobb megértésében és a soron következő kihívásokkal való szembenézésben segít.

Útmutató lett. Szó szerint. Életképek, amikben magára és másokra ismerhet az olvasó, világos szerkezetben következnek egymás után, aminek hatalmas értéke, hogy a jelen azonosítását a bejárt út segíti, hogy igen, ezeken már átjöttem, itt tartok tehát – és másrészt, ha ez mind így van, tehát, ha ez a könyv ennyire találó a tapasztalatok, a bejárt út dolgában, amit már értek, akkor talán hagyatkozhatok rá mindabban is, amit még nem, tehát ahol most vagyok és ami még következik.

 

 

 

Gondolatok

1. Férfi és Nő különbözik

2. jól csak Üggyel, tehát közös Céllal kiegészülve működünk

3. az egyén fejlődésének korszakai vannak pubertás után is: Megfelelés, Önközpontúság, Önfelvállalás

 

Háttér

Régi téma a könyv, sőt ez az egész blogolás így indult, hogy könyvet írok. El is vonultam a sopron-bánfalvi Kutya-hegy egy szép kis házába 2011 őszén, de nem készült el, hanem helyette füzetekbe, majd Facebookra kezdtem írni, és ez folytatódott azután itt is – azonban sehogy nem volt elég. Mármint elég érthető. Ami folyamatosan emlékeztetett, hogy időszerű lenne már Könyv is, mert nem csak a téma feldolgozása, Férfi-Nő-Munka, Hely és Funkció, Boldogság, hanem az átadás módja is fontos, amire egy könyv alkalmasabb, mert a struktúra és a tartalom lineáris elrendezése egy könyv esetében sokkal inkább ad az olvasónak fokozatosságot, ami által érthetőbb és sokkal befogadhatóbb lenne az üzenet. Végül az “NLC botrány” után adtam meg magam.

 

Így készült

Elképesztően kemény volt. Nagyon. Sosem gondoltam, hogy ilyen kemény lehet, és nem is az írás, egyáltalán, az írás könnyed, játékos, szinte magától folyó volt, mint évek óta már, hiszen bátorság kell csak hozzá, megengedni a szavakat, bármilyen szürreális is, nem ez volt tehát a nehéz, hanem a szerkesztés utána. A Nem-ek. Tehát, hogy mit hagyok ki. 500 oldal terjedelemről indultam, ennyi lett, mire felnéztem, és tudtam, hogy legfeljebb 336 fér bele. Mi marad, és mi megy, hol a határ, hogy nem túl sok anélkül, hogy unalmas lenne – abszurdan sokat kínlódtam ezzel. Aztán a megoldás persze magától jött, mint az életben általában, és külső segítséget is kaptam, Angélának hála.

 

Tanulságok

Lenyűgöző, hogy egy tárgy mennyire más, mint interneten írogatni. Mennyivel több részlet, mennyivel több munka, mennyivel több ember – nagyon sokat tanultam a könyv által, és sokaknak Hála, hogy megszülethetett.

Amire ezzel kapcsolatban büszke vagyok:

  • a mérete zseb és kézitáska optimalizált, az aranymetszés arányai szerint
  • a tördelés csodaszép, szerintem, egyszerre harmonikus és kifejező
  • a borító tapintása, szürke szövet, nyugodtan méltóságteljes
  • a papír valódi papír, szép tört fehér, semmi műanyag
  • a védőborító összehajthatósága, Út-Levél, Neked

Amire kevésbé

  • nem nagyok a betűk, többen jelezték, hogy kihívás a szöveg olvasása, másrészt olyan hang is van, aki szerint jó, hogy nem lehet felszínesen foglalkozni vele,
  • maradtak “hibák” a tördelésben, nagyon jó lett volna még egyszer ellenőrizni, de ez meg az én alázatomnak nagyszerű lecke, törhet az ember tökéletesre

 

Megvásárolható

 

P.s.

Az Én Útja tulajdonképpen egy Út is – segédeszköz Az Úthoz. Kiegészítés gyanánt ajánlottak mellé a gyorsabb áthaladást célozó képzések. Tréningek, Feladatok és Csoportok egyedi kombinációival segítünk továbblépni: 

  • ÉA1 = Válság = a könyvben a 2. fejezet = Válság
  • ÉA2 = Keresőknek = a könyvben a 4. fejezet = Indulás
  • ÉA3 = Gyakorlóknak = a könyvben az 5. fejezet = Mélypont
  • ÉA4 = Hasznosulóknak = a könyvben az 6. fejezet = Beleállás
  • ÉA5 = Együgyűek = a könyvben a 7. fejezet és után = Együttesség

Bővebben ld. Korszakok