Jajj, erre nem számítottam 🙃

Mármint… 
…bízom benne, hogy nem bántottalak meg a meglepődöttségemmel.
Csak elgondolkodtatsz, milyen élethelyzetben lehetsz, hogy ennyire karakteres nemet mondtál erre a lehetőségre. 

A:

Talán minden úgy szuper az életedben, ahogyan éppen van, így nincs szükséged rá?

B:

Nem, nem szuperek a dolgok most… de inkább kivársz. Hátha majd egyszer maguktól rendeződnek?

C:

Igen vannak kihívások, de megoldod egyedül vagy más irányba indulsz, mert találtál már megbízható segítséget. 

Remélem “A”

Örülök, ha “A”! Szívből. Nagyon. Mert az “A” nem csak úgy lesz. Tudom mennyi mindent tettél ezért az “A”- ért.  Szóval remélem… 😊

Ugye nem “B”

Bár tuti nem az. Nem tudom elképzelni rólad, hogy önszántadból a “B”-t választanád.
 

Ahogy mondtam én az “A”-nak drukkolok, de tapasztalat alapján a “C” lehet a legvalószínűbb helyzet.

Igen, azt hiszem “C”…

… a megérzésem is ezt súgja…

 
És persze értem, és el is fogadom.
Dolgozol a jobbért, csak épp nem így, vagy nem most.
 
Drukkolok, hogy érd el azt a változást, amit szeretnél!
 
Ha időközben a belső iránytűd a NEM-ről az IGEN felé terelne, mert mégis ez most egy remek pillanat, na meg egy remek lehetőség, szerintem azért hallgass rá…
 
Ezt tapasztalatból mondom. Azaz a belső iránytűm engem még soha nem vitt rossz irányba.
(Az már más kérdés, hogy mindig mertem-e hallgatni rá… és jó döntés volt-e nem vele menni 🙃? Elárulom, nem. Mármint nem hallgattam rá és nem is volt jó döntés, de ettől még néha hozunk ilyeneket, így az is rendben van, ha épp ez van.)
 
Na de a meglepettségből térjünk vissza a realitásba.
 

Az a “Köszi, nem” gomb még nem jelentette, hogy véglegesen elvesztetted a lehetőséget.

Még maradt időd:

nap
óra
perc
mp
Sajnos ez a lehetőség már nem érhető el..

Amíg a számláló pörög … 

Azért tettem ide, mert tudom, milyen könnyű elsétálni egy pillanat mellett, ami később hiányozna.

Ha mégis élnél az alkalommal beteszem ide az elérhetőséget, hogy ne kelljen keresni. 

Kívánom, hogy ha ma még nincs is így, egy év múlva, ha “beszélünk”, már legyen “A”!