Szalai Dorina
MENTOR

Ha szeretnél együtt dolgozni velem:

Kérlek, hogy töltsd ki az alábbi linken található kérdőívet, hogy az alapján fel tudjam venni veled a kapcsolatot és meg tudjuk beszélni az együttműködés részleteit!

Leírás

A nevem Szalai Dorina. Elsősorban alternatív lelki segítőként tevékenykedem. (life és business coach, Egoyoga mentor, integrál szemléletű családállító, NLP-ben és pszichológia alapismeretekben vagyok járatos)

Sok címkét tudnék kitenni magamra az életben vitt szerepeimről, de azt gondolom, hogy itt most nem ez lesz fontos, hiszen a folyamatod, amiben kísérni szeretnélek, Rólad szól.
Ehhez én értő figyelmet, elfogadást, nyugodt, rendezett teret, időt, keretet, kérdéseket és a saját ismereteimet, tapasztalataimat, a személyiségemet tudom adni.

Miben tudok segíteni Neked?

  • az Egoyoga rendszer szerinti korszakos besorolásban, a továbbhaladáshoz fejlesztendő életterületek, témák azonosításában
  • adott élethelyzeted áttekintésében, új szempontok mentén való átgondolásában
  • több találkozásból álló folyamat felépítésében, amely során egy adott, Téged érintő téma körbejárásában, konkrét terv, lépések meghatározásában, annak kivitelezése utáni helyzetértékelésben
  • egy-egy élethelyzet bátrabb, tudatosabb megélésében való támogatásban, kísérésében

Az Énakadémia és én:

2019 elején komoly magánéleti krízisben találtam magam, amikor szembe jött velem Joós István egy videója, majd még több hasonló a Youtube-on. Ezek nagyon megfogtak engem, így megvásároltam A férfi útja és A nő útja videókat, amelyek végre támpontot és magyarázatot adtak arra, hogy miben vagyok benne, minek mi az oka, és hogy merre van az előre. Ez katartikus és felszabadító élmény volt a számomra. Ezt követően tagságot vásároltam az Énakadémia közösségéhez, ahol elkezdtem, őszintén felvállalva a helyzetemet, írni magamról, a megéléseimről. Fantasztikus volt tapasztalni, hogy mennyien vannak, voltak hasonló helyzetben. Számomra fontos beszélgetések zajlottak akkor le. Ezután csatlakoztam a közösségen belül üzemelő Nőnek lenni jó kiscsoporthoz, ahol heti találkozásokkal tartottuk meg, támogattuk egymást a nőtársakkal a tapasztalások feldolgozásában, az úton való haladásban. Ezután Egoyoga mentor képzésben vettem részt és elkezdtem ilyen minőségben is tevékenykedni a közösségben, valamint csoportvezetőként is azzal a céllal, hogy viszonozhassam azt, amit annak idején én kaptam a számomra kritikus időszakban.

Csoportjaim:

NŐFORMÁLÓ NŐI KÖR- heti szinten találkozunk és osztjuk meg az aheti tapasztalásainkat, támogatjuk egymást az adott élethelyzetekben Bővebben itt:
SZEMÉRMETLENEK Balázsi Ágnes mentorral közösen- a szexualitásról, női működésről tapasztalatok megosztása tabuk nélkül nőktől nőknek Bővebben itt:
KREATÍV-A-KÖR

Ha szeretnél kicsit jobban megismerni:

https://open.spotify.com/episode/5KeAjgGptCMqrgpTR7mJi6