Berényi Adrienn
TANÁCSADÓ

(2 vásárlói értékelés)

16 000 Ft60 000 Ft

Ne félj, mert én veled vagyok.

Leírás

Adri egoyoga tanácsadó, tehát a korszakos ábra alapos ismerője – István legrégebbi munkatársa, aki saját élményei alapján segít.

 

tapasztalatai

szeretőiviszony – Kezdetben úgy éreztem, hogy ez a nekem való kapcsolódási forma egy férfival. Biztonságos terep volt, rövid időre tudtam saját legjobb formámat adni és nem kellett szembenézni a nehézségekkel. Legbelül azonban vágytam többre és úgy éreztem, hogy a férfiak nem választanak engem és ezért nem tudtam magam igazán átadni egyik férfinak sem. A vágy egy mélyebb kapcsolódás megélésére azonban erősebb lett, így ugranom kellett.

rossz kapcsolat – Csodásan induló szerelem volt, de egy idő után nem láttam magam benne. Úgy éreztem, hogy semmi sincs értem, minden úgy alakul ahogy a párom szeretné és az én vágyaim nincsenek benne a kapcsolatunkban. Azonban felismertem azt, hogy már nem is tudom, hogy igazán mire vágyom, így elindultam saját magam felfedezésére.

magány – Egyedül voltam a saját magam által felhúzott kastély falai között, az erdő közepén. Nem volt munkahelyem, nem volt férfi az életemben, és úgy éreztem, hogy igazából nem számíthatok senkire. A nagy sötétségben mégis felcsillant a fény, és elkezdtem lebontani a saját magam által épített falakat.

 

amiért itt van

Sok évnyi bolyongás után találtam rá erre a térképre amelynek segítségével sikerült megtalálom azt a férfit akivel megélhetem a férfi női kapcsolódás teljességét.

Szeretném a megszerzett tudásomat, tapasztalataimat tovább adni, hogy támogatásommal rövidüljön és hasznosan teljen az egyedül töltött időszak, melyet olyan megalapozott döntés kövessen, amelyből harmonikus, hosszú távú kapcsolat alakulhat ki.

Célom, hogy minél többen haladjunk együtt ezen az úton, ezért támogatom a helyi csoportok működését és a tanácsadók képzésében, mentorálásában is részt veszek.

 

módszere

EgoYoga – A korszakos rendszerből fakadó meglátásokkal segít, saját korábbi tapasztalataira, és a hozzá eddig forduló emberek élményeire támaszkodva.

Life Coaching – Segíti az embereket, hogy a jelenlegi magánéleti problémáikat meg tudják oldani, ennek eredményeképpen lelkiekben megerősödjenek, eredményeket érjenek el, önbizalmuk megerősödjön és a jövőben hatékonyan kezeljék a felbukkanó akadályokat.

 

konzultációk

Egyéni: 60 perces konzultáció, amely során a jelen élethelyzetedet segítek tisztábban látni és a következő lépés/lépések megtételéhez nyújtok támogatást.

Korszakmeghatározás: 45 perces konzultáció, amely során meghatározom, hogy melyik korszakban vagy.

Kurzuskísérés: A vásárolt kurzusodhoz adok segítséget, ha elakadtál, vagy mélyebbre mennél.

Egyéni folyamat: 5 alkalmas folyamat amelyben a változásodat indítjuk és erősítjük meg.

 

így léphetsz vele kapcsolatba

  1. válassz a konzultációs lehetőségek közül
  2. foglalj időpontot: itt

 

További információk

Rólam

Kétkeresős családban nőttem fel ahol édesanyám sikeresebb volt az édesapámnál. Azt tanultam, hogy egy nőnek erősnek kell lennie és mindent egyedül kell megoldania. Szabadságot kaptam elvárások és kontroll nélkül amit én arra használtam, hogy nagyon sokat olvastam főként a világ működéséről az emberi kapcsolatokról és közösségi életet szerveztem körülöttem. A fiúkkal való kapcsolódásomat a racionalitás jellemezte. Jó, ha van, de igazából ennél sokkal fontosabb dolgok vannak az életben! (Lány: Tudás)

Boldog egyetemista évek ahol tovább tanulmányozhattam a világ működését és mélyítettem tudásomat a vallások tanulmányozásával. Királyfi is volt, magas, barna, sportos és tervezgettük együtt az életünket. Az édesanyám rákos beteg lett. Ráébredtem arra, hogy mi lehet az ára annak az életnek amit ő élt. A család egzisztenciája veszélybe került, így abbahagytam az egyetemet és segítettem édesapámnak cukrászdát vezetni. A Királyfival ugyan megvásároltuk közös lakásunkat, de beköltözni már nem tudtunk. Más úton jártunk és bennem nem volt meg az alázat az ő követésére. (Királylány: Boldogság)

Édesanyám meggyógyult, én így el tudtam indulni világot látni. Gyorsan tanultam alázatot. Új környezetben ahol nem ismertek mindent újra kellett építenem teljesen egyedül, de megtapasztaltam, hogy mekkora erő van bennem. Gyorsan jött a karrier. Embereket irányítottam, motiváltam és megtanultam olyan légkört teremteni ahol az emberek kellemesen érezhetik magukat. Jöttek a lovagok, kapcsolódások, szerelmek, csalódások, szeretők. A férfiakat szabadidős társaságnak tekintettem kerestem és vadásztam őket. Spirituális életem ekkor egy nagyon erős ezoterikus irányt vett. Megtanultam amit csak lehetett és használtam arra, hogy a világot a nekem tetsző módon manipuláljam. Magányos voltam az önmagam által körbefalazott csodapalotában. (Amazon: Harc)

A magány legsötétebb pontjáig lezuhantam és ott megtapasztaltam Isten jelenlétét és szeretetét. Felmondtam a munkahelyemen. Kiléptem a várból, ledobtam a páncélt és a varázspálcát és elindultam. Munka nélkül, szerető nélkül, tervek nélkül. Segítettem mindenkinek aki az utamba került és kiderült, hogy nekem is segítenek. Figyeltem az embereket, hogy mire van szükségük és magamat is. Tanultam szeretni, kérni és elfogadni. Önkéntes munkában közösséget építettem egy olyan szervezetnél ami az embereket adni és kapni tanította. Elfogadtam a katolikus kereteket, felismertem Jézust, mint a férfit akit követhetek. Ez idő alatt sok lovaggal találkoztam és próbáltam támogatni őket az útjuk során, figyeltem mi az amit adhatok. Ebben a működésben indult meg nőiségem igazi fejlődése. (Hölgy: Szeretet)

Felismertem, hogy szétaprózódom, ha nincs iránya támogatásomnak és a szeret érzését is mélyíteni vágytam. Tudtam, hogy nőiségem kiteljesedését családban élhetem meg igazán. Érkeztek a kérők és én figyeltem az erőt, a hitet, az ügyet és az együttműködést. Választottam és átadtam magam. Egy új működés kezdődött amiben mindketten jobbak lehetünk. Biztonságot kapok, hogy energiámat a belső stabilitásunk megőrzésére fordíthassam és teret arra, hogy a missziónk terjesztése hatékonyabb legyen. Ebben haladok tovább és hasznosítom azokat a tapasztalatokat, amit eddig tanultam és kíváncsian várom az utunk folytatását. (Világszép: Irány)

Berényi Adrienn
TANÁCSADÓ
termékről 2 értékelés

  1. helianthemum.a

    Eddig egy alkalommal beszélgettünk, és engem megfogott benne, hogy nem ölte meg a reményt! Úgy adott megoldási lehetőségeket az élethelyzetemből való kiútra, hogy mindeközben megmaradt a remény. Számomra hiteles ember, érthetően mondta el a tapasztalatait, figyelmesen hallgatott meg engem. Tényszerű, egyszerű és nagyszerű ugyanakkor őszinte válaszokat kaptam tőle, amit ezúton is köszönök! Illetve amit mindenképpen pozitívan értékelek benne, hogy megvan a lehetőség a további kapcsolódásra, úgymond végig kísér az úton, ha akarom. :)

  2. Rapavi Anikó

    Adri támogató figyelme, őszinte beszélgetéseink, megnyugtató személyisége segített és segít a mai napig a válságok megoldásában. Számomra Adri hiteles ember és Nő. Szakmailag is önzetlen segítséget kapok Tőle. Lelkesedése mindig húz magával.
    Hálás vagyok, hogy az életem része. Boldogságomat ismeretségünk mindenképp erősítette.
    Köszönöm <3

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük