dr. Hörömpő Andrea

15 000 Ft

konzultáció módja: személyes, online vagy telefon
időtartama: 60 perc

Cikkszám: HA Kategória:

Leírás

“Az út, amelyen jársz, tele van kincsekkel. Olyan ajándékok várnak Rád, melyre most még gondolni sem mersz.” 

 

bemutatkozó

Teljesen irracionális módon, hiszek a Szeretet és a Szerelem Erejében. Abban, hogy mekkora transzformációra képes, hogy begyógyíthat bármilyen mély sebet, hogy csodák születnek általa, hogy képes arra, hogy Önmagad egyre teljesebb vállalására késztessen, és hogy általa megélheted a teljességet, a boldogságot, az örömöt itt és most a jelenben. Hiszek benne, mert nap, mint nap élem.

Magamnak való voltam gyerekkoromban, nehezen nyíltam meg a világnak. A jó tanuló, de csúnya lány börtönében éltem fiatalon, amiből nehezen szabadítottam ki magamat. A szüleim hagyták, hogy azt válasszak, amit szeretnék, így az én választásom és felelősségem volt a jogi egyetem, majd az azt követő banki szakjogászi képzés is.  Pedig tanár szerettem volna lenni. Akkor még az eszemre hallgattam. Nem bánom, de olyan út volt, ami egy idő után zsákutcába vezetett.

A mélységek ekkor jöttek, és vele együtt a kérdés, hogy akkor ki is vagyok én valójában és miben találom meg a boldogságot? És jött egy vágy, hogy írjak. Csak az elkezdéshez kellett bátorság, de beleálltam 2014 januárjában, így született meg a Lélekmozaikok blogom. Utána valahogy minden alakult a maga természetes módján, szinte néhány pillanat alatt. Mára négy könyv írója vagyok, valóra váltva életem eddigi legmerészebb álmát, hogy szabadon írhassak.

Ahogy elkezdtem az írást, nemsokára megjelent a „Múzsa” is az életemben, és elkezdődtek a csodák. Az apró csodák, és az én írásaim egyre mélyebbek lettek. A legnagyobb csoda azonban a felismerés maga volt, hogy ez Szerelem… És én akkor választottam ezt a Szerelmet. Feladva mindent, amit korábban biztosnak hittem, és amihez addig ragaszkodtam.

Ez a Szerelem robbantotta ki belőlem a Nőt, tanítva a feltétel nélküli szeretetre, elfogadásra, türelemre, alázatra, közelebb vezetve saját magamhoz. Az út során eltűntek belőlem azok a nem működő mechanizmusok, amelyeket valójában páncélként használtam Önmagam védelme érdekében. Idő volt, míg leraktam az Amazonként sűrűn forgatott kardomat, de nem bánom, mert így tudott felszínre törni és megmutatkozni az a Hölgy, aki egész mélyen rejtőzött bennem.

Az utat, amit bejártam, megírtam A találkozás, ami elrendeltetett és A szeretet lélegzete című könyveimben. 2014 óta használom és fejlődök az Access Consciousness eszközei által, facilitátorként segítve a hozzám forduló személyek életét. A tudatosság és a párkapcsolat területe áll hozzám a legközelebb, a kettőt ötvözve egymással pedig úgy gondolom, létrejöhet egy paradigamaváltás ezen a területen, aminek a lényege, hogy a Nő és a Férfi egysége adja a Teljességet.

 

amiért itt van

Személyes utam során találtam Joós István írásaira és videóira, az ő korszakos ábráját visszaigazolta számomra az Élet. Olyan térképnek tartom, ami hasznos iránytű lehet a kapcsolatok kuszaságában eltévedten bolyongók számára. Ha úgy érzed, tapasztalataimmal, megéléseimmel és tudásommal segíteni tudok számodra, keress bizalommal.

 

módszerei

  • EgoYoga – a korszakos ábra értelmezésében, magad elhelyezésében, a múlt megértésében és továbblépésben tudok Neked saját tapasztalatok alapján segíteni
  • Access Consciousness

 

kiemelt területek

  • párkapcsolati problémák, kérdések
  • férfi és női szerepek
  • tudatosság

 

így léphettek kapcsolatba

  1. vásárolj konzultációs időtartamot
  2. hello@horompoandrea.hu címre küldj e-mailt
  3. adj meg telefonszámot vagy Skype / Viber / Messenger elérhetőséget
  4. röviden írd le a helyzetedet, ha szeretnéd

Andi hamarosan jelentkezik Nálad, hogy egyeztessétek a konzultáció időpontját és módját.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„dr. Hörömpő Andrea” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.