Az egológia lényege, hogy magaddal segítünk szembenézni, ugyanis a problémák nagy részét egyszerűen “csak” önbecsapás okozza.

Módszerünk lényege egyrészt, hogy van út, nagyon hasonló korszakokon és válságokon megy minden ember át – és másrészt, hogy egymásnak legtöbbet adni felvállalt saját tapasztatok, őszintén megosztott emberség által tudunk.

Nem vagy egyedül.
Sőt, hibásan sem működsz!

 

Ego-micsoda?

Az “Egológia” az emberi egó örömökön és válságokon át zajló csiszolódásának folyamatával foglalkozik.

Korszakosnak látjuk az utat, ahogy a férfi és nő kibontakozik, ennek állapotai és változásai, állomások és buktatók, barlangok és szakadékok, hidak és börtönök, játszmák és játékok jobb megértése szerintünk lehetséges.

img_2561

Meggyőződésünk, hogy az embernek NEM megváltozni dolga, hanem jobban megérteni, ahogy önmaga és a bennünket körülvevő rendszer: a Világ működik, amitől aztán – érdekes ez –, egyre harmonikusabb lesz benne maga is, tehát automatikusan megváltozik. Amint nem akar.

Az Egológia a boldogság művészete – az Egológus boldogulni segít. 

 

Ezért jó

A fenti ábra használata nagyon konkért magyarázattal tud segíteni arra, hogy miért is történt, ami történt – a szüleid miért így neveltek, a volt párod miért hagyott el, a szeretői viszonyok miért ismetlődnek, a gyermekeidet hogyan nevelheted helyesebben, az egészséged jobb, az üzleti terveid sikeresebbek miként lehetnek.

Továbbá megnyugtat, hogy nem vagy egyedül, normális amint átmentél, sőt haszna és értelme van, mások sem ússzák ugyanezt, vagy valami nagyon hasonlót meg. Rendben vagy tehát. Nem hibás. Sem nem egyedül. Konkrét ember segít magad, és a helyzetedetet jobban elfogadd.

 

EGOLÓGUSOK LISTÁJA ITT

Ajánljuk őket szeretettel!

 

[Hogy kit? Hogy milyen témában? Hogy milyen témában kit? … Ahogy érzed. Az Egológusokat emberként ajánljuk, tehát szerintünk velük bármely témában érdemes időt tölteni. Javaslatunk, hogy az irracionális megérzéseidre figyelj – azzal kapcsolódj, aki irányába megmagyarázhatatlan vonzódást érzel…]

 

Így működik

A kapcsolat személyes, aminek a két módja

  1. személyesen találkozva
  2. Skype beszélgetés

E-mail bár lehetőség, de folytatásként ajánljuk csak – az első élmény legyen személyes.

 

Díjak

Az Egológusok a díjukat maguk határozzák meg, a bemutatkozásuk részeként van a személyes oldalukon feltüntetve. Jelöltek még újak a megközelítés alkalmazásában, ők tehát – még – nem kérnek pénzt. A Tagok igen.