A CSOPORTINDÍTÁS FOLYAMATA
ÉS KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK
2021. április 20.

  

Szeretett Mind!

1.) Óriási öröm a többekben bontakozó csoportvezetési szándék, és még nagyobb öröm, hogy az erre irányuló képességet mi sokakban látjuk, akik még nem is jelezték szándékukat. :)

2.) Tudatos és felvállalt küldetésünk, hogy közösséget, és ezen belül csoportokat biztosítsunk az egész Kárpát-medencének, sőt azon is túl, ahol magyarok élnek. Online, és olykor személyesen is találkozva.

3.) Meggyőződésünk, hogy e közös csoport-jövő kulcsa nagyszerű csoportvezetők kezében van, és a mi dolgunk, hogy őket a jelenleginél sokkal, de sokkal jobban is szolgáljuk.

4.) Erős reményünk, hogy sokaknak tudunk segíteni csoportot indítani, amivel A) sokat gazdagítjuk együtt a közösséget, B) az Énakadémiás csoportvezetők számottevő jövedelemhez is jutnak.

Mindezen okokból időszerű a csoportindítás folyamatát egységes mederbe terelni, amit a mai nappal az alábbiak szerint hirdetünk meg:

 

I. Alapelvek
II. Csoporttípusok
III. Csoportvezető
1. a vizsga
2. a vizsgára bocsátás
3. az elnyert felhatalmazás
4. a csoportvezető támogatás
5. csoport promóció
IV. Díjazás
1. 0% jutalék
2. saját adminisztráció lehetősége
3. PARTNER díjak
V. Egyéb rendelkezések
1. nyilvános konzultációk
2. nyilvános események
3. zártkörű események
4. privát események

 

I. Alapelvek

1) a cél: jól szolgálni az embereket
2) amihez jól kell szolgáljuk a csoportvezetőket
3) amihez világos rendszer és tiszta szabályok szükségesek

Nagyon fontos számunkra, hogy mindenek előtt minőséggel tartozunk. A közösségnek és – a “jót és jól” részeként legyen ez is kimondva – magunknak is.

 

II. Csoporttípusok

Csoportok alatt “Női Kör”-ök rendszerét és folyamatosan bővülő “Férfi Klub”-ot és tematikusan vagy földrajzilag meghatározott vegyes vagy férfi vagy női “Énakadémia Csoport”-okat értünk.

Az Énakadémia Közösségben csoportként és csoportban hirdetett eseményként csak a fentiek szerint meghatározott csoportok és ezek konzultációi és eseményei jelenhetnek meg.

 

III. Csoportvezető

A csoportot az Énakadémia Közösségben csoportvezető tarthat.

A csoportvezetés feltétele csoportvezető “vizsga”, ami egyszerre nyilvános bemutatkozás a közösség irányába és a szakértői minősítés módja. Aki ezen sikeresen bizonyítja, hogy A) értékes csoportot (van érdeklődés) tud B) jó vezetőként (nem kell beavatkozni) tartani, indíthat csoportot.

EgoYoga képzés nem feltétle a csoportvezetésnek (mivel a BÁTRAK időszakban még bármiben szabad hinni, ami erőt ad), de a korszakos rendszer alapvető (nem szakértő) szintű ismerete elvárás.

[Másképp: BÁTRAK-nak szóló csoportok esetén engedélyezett a korszakos rendszertől eltérő világnézet vagy módszer (ld. fenti ok), IGAZAK-nak szóló csoport esetén összhang szükséges.] 

III.1 – A vizsga

A vizsga (bemutatkozás) módja a jelölt által vezetett Zoom csoport konzultáció.

A vizsgán az Énakadémia Csoportok vezetője vagy az adott jelölt legalább szakértő státuszú mentora részt kell vegyen.

A vizsga két módja:

A) ingyenes és nyilvános esemény – aminek előnye, hogy egyben a közösség előtti széleskörű bemutatkozás lehetősége is. (A megirdetés módja nagyjából így várható: “Örömmel jelentjük, hogy X/Y témában új csoportvezető indul, akinek első nyilvános konzultációja most lesz, csatlakozz hozzánk ekkor és ekkor, és ha tetszik ez az esemény, akkor várhatóan csoport is vár majd már hamarosan!”)

vagy

B) privát esemény a jelölt által szervezett privát Zoom konzultáció (pl. korábbi kezdeményezés mentén futó eseti vagy rendszeres spontán beszélgető Zoom esemény).

A vizsga akkor sikeres, ha az eseményt a jelölt vezeti le, és a felügyeletet ellátó szakértő ez alapján ajánlja a őt a csoport vezetésére.

III.2. – A vizsgára bocsátás

A vizsgára bocsátás feltételei: A) csoporttematika benyújtása, B) a csoporttematika szakértői elfogadása és a szakértő ajánlása, C) a negyedéves PARTNER díj megfizetése.

Az Énakadémia Csoportvezető Kurzus elvégzése nem feltétele a vizsgára bocsátásnak.

A csoportvezető kurzus elvégzése nélkül érkező jelöltek azonos módon vizsgáznak az azt elvégzőkkel azzal a különbséggel, hogy esetükben a vizsgát előzetes telefonos vagy Zoom beszélgetés is megelőzi, aminek keretei között szakértő győződik meg róla, hogy
A) a jelölt csoportvezetői filozófiája megfelelő
B) a korszakos rendszert alap szinten ismeri és elismeri
C) csoportvezetésre az adott témában és célközönségnek alkalmas lehet

III.3. – Az elnyert felhatalmazás

A vizsga sikeres teljesítése után a jelölt “Csoportvezető”-vé lép elő, és a vizsga előtt leadott témában csoportot indíthat az alábbiak szerint:

– a csoport díjköteles vagy ingyenes is lehet,
– a csoport létszámkorlátos is lehet vagy nem az,
– a csoport státusza nyilvános vagy rejtett (ez változhat).

A csoportvezető a csoportjában tarthat konzultációkat. A konzultációk rendszeresek lehetnek, vagy esetiek is lehetnek, vagy nincsenek.

A csoportvezető új témában szakértővel való egyeztetés után, a szakértő ajánlása esetén indíthat csoportot, ehhez új vizsgára már nincsen szüksége.

III.4. – A csoportvezető támogatás

A csoportvezetők támogatásának elsődleges módja rendszeres fogadóóra / szupervízió, amit “szakértő” szintű tanácsadó tart. Ezen konzultációk helyszíne a CSOPORTVEZETŐK csoport.

III.5. – Csoport promóció

A havonta megtartott ingyenes és nyilvános KÖZGYŰLÉS az elsődleges felület, ahol mutatni tudja magát a csoportvezető. [HÉTFŐ este 7, havonta 1x].

Ezen felül az “Énakadémia csoportok” listában és a közösségen belül a “Csoportok” menüpontban is megjelenhetnek a csoportok.

További lehetőségek

  • saját készítésű poszttal az Énakadémia Facebook oldalán lehet megjelenni
  • szöveges vagy videó formátumban elkészített sikertörténeteket közösségben publikálni
  • az Énakadémia kurzusok folyamatosan ajánlják a csoportokat
  • az Énakadémia hírlevele is ajánlja a csoportokat
  • Joós István videói is ajánlják a csoportokat
  • eseti jelleggel egyéb megjelenések is várhatóak (pl. podcast)
  • a csoportvezető által futtatott fizetett FB hirdetés is elképzelhető (pl. ajánló kiemelése)
[Megjegyzés. Az Énakadémia vezetői szerint a csoportokba történő toborzás leghatékonyabb módja, ha aktív közösségi életet élnek a csoportvezetők – tehát másoknak értékes dolgokat nyilvánosan megosztanak, és gyakran kommentálnak. A közösségben csoportvezetőként bármikor szabad hivatkozzák a csoportjukat, oda tagokat toborozhatnak. A csoportvezető csoportjának a linkje az adatlapján is megjelenhet, továbbá az adatlapon az is nyilvánosan látszik, hogy ha valaki a CSOPORTVEZETŐK csoport tagja.] 

 

IV. – Díjazás

Az Énakadémia friss döntésünk értelmében nem akar pénzt keresni a csoportokon, hanem nagyon hálás a csoportvezetőknek azért, hogy a csoportok által tovább maradnak a Tagok a Közösségben.

Mely okból

IV.1. – 0% jutalék

A korábbi 15% jutalékot eltöröljük, és az pénzmozgások körül keletkező technikai költségeket (pl. bankkártya tranzakciós díj) átvállaljuk, így a csoportvezetőknek mostantól a Tagok által csoportért nekik fizetett teljes összeg jár.

IV.2. – saját adminisztráció lehetősége

Az Együgyű Kft. egy a bevételénél fogva az áfa-körben működő vállalkozás, ami eddig a csoportvezetőket is sújtotta – megtaláltuk a módját, hogy a továbbiakban ez elkerülhető legyen.

A megoldás, hogy 2021. áprilisától kezdődően lehetőséget nyitunk, hogy a jelentkezők ne az Énakadémia webshopon keresztül vegyenek havi tagságot, hanem közvetlenül a csoportvezetőktől.

[Technikailag: a termék státuszán belül a készletet “elfogyott”-ra állítjuk, és a csoport szövegében helyezünk el egy “előjelentkezés / hívunk, amint van hely” linket. A jelentkezés módja így: online form. Amit a csoportvezetők maguk adminisztrálnak, tehát az ő felelősségük, hogy havi számlákat küldjenek, beszedjék a díjakat, beengedjék és kitegyék a résztvevőket, stb.] 

Az új rendszer járulékos előnye, hogy a csoportvezetők mostantól nem csak havi, hanem negyedéves vagy éves díjakat is meghatározhatnak.

Az új rendszer opcionális. Aki szívesebben veszi, ha helyette mindent az Énakadémia adminisztrál és ő csak egyszer számláz a hó végén, az az Együgyű Kft. felé nyújthatja be (az áfa összegével csökkentett) a számláját.

IV.3. – PARTNER díjak

A csoportvezetők negyedéves PARTNER díjat fizetnek.

A partner díj nem az Énakadémia bevétele, hanem ez a csoportokért felelős, a csoportvezetőket segítő szakértők bevétele, ami lehetővé teszi, hogy a heti szupervíziót és egyéb támogatást, továbbá a vizsgák levezénylését adják.

A PARTNER díj mértéke: 12 000 Ft / negyedév
Ami gyakorlatban egy PARTNER PROGRAM előfizetés.

Csoportvezetéshez élő előfizetés szükséges. Aki ezt leállítja tovább nem vezethet csoportot.

 

V. Egyéb rendelkezések

V.1. – Nyilvános konzultációk

Nyilvános konzultációt – tehát a Tagok számára látszó ingyenes Zoom konzultációt – az Énakadémia Közösségben a szakértők tarthatnak, nyilvános konzultáció tartásához szakértő részvétele szükséges. 

V.2. – Nyilvános események

Nyilvános eseményeket – tehát nyilvánosan meghirdetett személyes eseményeket, mint pl. egy kirándulás – moderátorok szervezhetnek, ezekhez moderátor részvétele szükséges.

V.4. – Zártkörű események

Zártkörű eseményeket – tehát egy csoport tagjai számára elérhető eseményeket, konzultációkat is ideértve – a csoportvezetők tarthatnak (a csoportok keretei között).

V.4. – Privát események

Privát eseményeket – tehát a közösségen belül beszélgetésben szerveződő eseti konzultációt vagy spontán/egyéb eseményt – hirdetni bárkinek szabad. Sőt. Szabad, és bátorított. Privát eseményből hivatalos csoport és Énakadémia esemény az által lesz, ha a szervező csoportvezető vizsgát tesz, és erre irányuló szándékát bejelenti.

Örömmel,

Joós István
és a Vezetőség