Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

VÍZITÚRA – Megtelt!

július 28 @ 10:00 - 18:00

Díjköteles

Gyere velünk a Dunakanyarba!
Egynapos vízitúra az Énakadémiával.

A nagy érdeklődésre való tekintettel július 28-án, szombaton újra vízre szállunk az ország egyik legszebb régiójában.

Kismarosról indulva felevezünk Nagymarosra, onnan pedig a Szentendrei-sziget csúcsán napozva egy nagyot visszacsorgunk a kiindulási pontra.

Az út nagyjából 2,5–3 óra felfele a part mentén Nagymarosig, ahol is a messze földön híres hal-, és kolbászsütő kínálatát tanulmányozzuk.

Miután kifújtuk magunkat, lecsorgunk a Szentendrei-sziget csúcsára, ahol az egész Dunakanyar pazar panorámája mellett minél barnábbak igyekszünk lenni. Frizbit, strandteniszt viszünk, röplabda már a kocsiban. Derékig érő vízben a visegrádi várat bámulva egy kicsit könnyebb a kánikula.

Ezután vesszük az irányt újra Kismarosra, ahol tábortűz mellett még száradhatunk is kicsit.

Számunkra ez a program mindig is benne volt a TOP 3-ban – ha voltál már a Dunakanyarban, akkor tudod, miért, ha még nem, akkor gyere, nézzük meg együtt!

 

Az Énakadémia csapata

 

– – –

 

Útvonal: Kismaros – Nagymaros – Kisoroszi Szigetcsúcs – Kismaros

A túra hossza: 10 km

Nehézség: könnyen teljesíthető, előképzettség nem szükséges

Hajók: 5 személyes túrakenukban megyünk 4 fővel, a kényelem érdekében

Szükséges felszerelés: mentőmellényt a kenu mellé kapunk, csoki + víz, fürdőruha, naptej, törülköző és vízhatlan zsák (csomóra kötött zacskó) ajánlott

Találkozás: 9:30 Kismaros, Dunapart

 

Indulás, vízre szállás: 10:00 órakor

Időtartam: felfele 2,5 óra – visszafele, ahogy szeretnénk…

Visszaérkezés Kismarosra: 18:00 órakor

Megközelítés:

– Vonattal a Nyugati pályaudvarról fél óránként indul vonat, így 45 perc az út
– Autóval kb. 1 óra 15 perc

További információk:

A szervezéssel kapcsolatban Pónya Márk elérhető a következő telefonszámon: +36 30 636 7732

Részvételi díj: 3 500 Ft – ÉNKLUB tagoknak ingyenes

Kenuról, szervezésről és jókedvről gondoskodunk, minden egyéb – étel, ital, megfelelő ruházat – a Te feladatod!  😊

 

Figyelem! A regisztráció lezárult, ugyanis minden hajónk megtelt.
Nem tudunk több jelentkezést fogadni. Köszönjük a sok érdeklődést!

Részletek

Dátum:
július 28
Időpont:
10:00 - 18:00
Összeg:
Díjköteles
Esemény kategóriák:
, , ,

Helyszín

Kismaros
Duna utca
Kismaros, 2623 Magyarország
+ Google Térkép