Ego Jóga

Ego Jóga

Az Ego Jóga a "Korszakos Önismereti Rendszer" gyakorlásának módja. 

Értsd jobban, hogy melyik nagy életkorszakban vagy, hogy jobban működjenek a kapcsolataid!

Az élet nagy válságai beavató próbák, amik sorban követik egymást:

1. Gyermekkor Vége
2. Minták Csődje
3. Ráció Halála
4. Hit Ugrása
5. Akarás Feladása

A válság jó.

30-as, 40-es éveinkre jelentkező kiégés, elakadás, depresszió, karrier és/vagy magánéleti billenés normális, semmit nem rontottál el, rendben van minden. Új és jobb élet vár, ha csak mered az igazságot választani – a visszafelé kapaszkodás helyett előre kell lépni.

Megfigyelésünk, hogy senki nem valóban felnőtt húsz évesen, és ebből fakadóan nagyon hasonló kihívások jelentkeznek a 30-as éveinkre: magánélet és karrier, sőt gyakran az egészség is válságba kerül. A szégyen hibás reakció, hiszen nem Veled van baj, hanem csak a Mintáid (a szülőktől és a társadalomtól kapott program, ami mentén az életedet eddig élted) jutott csődbe.

A válság jó, mert annak a bizonyítéka, hogy készen állsz továbblépni – és mi örömmel segítünk Neked!

Joós István
alapító

Bevezető

Alább rövid felvezetés, István “Ego Korszakai” előadásának felvételéből.  A másfél órás teljes előadás a Férfi Út és Női Út folyamatnak is része. 

Akik már alkalmazzák a korszakos megközelítést:

ÍGY HASZNÁLD

Az EGO JÓGA korszakos rendszere az élet útján való navigációhoz szolgál hatékony térképként. Első lépés, hogy értsd meg a rendszert! Második, hogy helyezd magad el! Harmadik, hogy haladj az Úton – lépj a helyes irányba tovább! 

FÉRFI FOLYAMAT

Részletes magyarázat és konkrét tennivalók, ahogy a mi is a Dolgom, hol is a Helyem kérdésre választ találhatsz. 

NŐI FOLYAMAT

Részletes magyarázat és konkrét tennivalók, ahogy a ki is a Társam, hogyan is Csináljam kérdésre választ kaphatsz. 

A kurzus értéke: 29 000 Ft

Ára:

0 Ft

 Mi történik, miután megnyomtam a gombot?

Kattintás után átirányítunk a Pénztár oldalra, ahol az adataid megadása és regisztráció után ingyenesen hozzáférsz a kurzushoz.

Gyakran ismételt kérdések

A korszakos rendszer amolyan “térkép az élethez”, avagy: tapasztalati alapon álló logikus magyarázat az élet középső időszakának kihívásaihoz, mások állapotaihoz és magunkhoz. 

A rendszer legegyszerűbb magyarázata, hogy minták mentén indulunk, és a mintáink által egy ponton mind (tényleg mind!) válságba jutunk 30-40-50 éves korunkra. Teljesen rendben van. Nem rontottál el semmit – hanem viszont az fontos, hogy kesergés helyett továbblépni kezdj minél hamarabb el, amihez a vágyaiddal (a személyes igazságoddal) kell merni szembenézni. Az Igazi Munka és az Igazi Társ és az Igazi Siker mind ennek a jutalma lesz majd…

Tanulmányozd az ábrát és a szinteket:

Kíváncsi vagy?
Akkor jó.

A Férfi és Női Folyamat arra van, hogy hasznodra fordítsd…

A korszakos önismereti rendszer aktuális kihívásaidat segít gyorsabban megoldani az által, hogy több száz konkrét élettörténet egyezésein alapuló magyarázatot ad a helyzetedhez.

Ha ÉRTED hol jársz, akkor a múltat elfogadni, a haragot letenni és a továbblépés helyes irányát megtalálni is könnyebb.

Tapasztalatunk, hogy az élet válságai amolyan “lelki szabaduló szobák”, ahol nem csak a szabadulóművész, de az akadály is Te magad vagy.

… olyan ez, mint egy ördöglakat. A helyzeteknek szokott lenni megoldása, nem ez a kérdés. Hanem, hogy Te képes vagy-e megoldani, és mennyi idő alatt.

Lehetőségeid:

  1. nem változtatsz, tehát szenvedsz, míg végül pánik lesz, és kitörsz,
  2. kitartóan és bátran próbálkozol, míg egyszer rájössz a megoldásra,
  3. segítséget kérsz olyanoktól, akik már megoldottak hasonló helyzetet.

Mi a harmadikat ajánljuk!

Kézenfekvő kérdés, hogy a férfi és a női út mennyiben különbözik – amire két válaszunk van: 

Nagyon. Fiú és lány ellentétes mintákat kap, aminek eredménye, hogy a férfinak a férfias a nőnek a nőies működés jut a minták csődje körül válságba, aminek szükségszerű eredménye, hogy a férfi ezután átmenetileg nőies módon (vándor) – a nő átmenetileg férfias módon (amazon) működik. Mert a korábbi programot az ellenkező működéssel tudja oldani, és a maga teljességét (lélek árnyéka / férfi ÉS női oldal integrációja) így tudja tapasztalni.

Kicsit sem. Férfi és nő – megfigyelésünk szerint – azonos élményeket tapasztal azonban más viszonyulásokban, tehát a témák és feladatok egyeznek, de (1) amit a férfi a világgal való kapcsolatában él meg (Ügy és Munka), azt a nő a férfi irányába tapasztalja, és másrészt (2) ahogy a nő a családról gondoskodik, a férfi úgy a nővel van.

Alább az ábra férfi és női változatai:

A korszakos rendszernek két ábrázolását használjuk.

A különbség ezek között, hogy ami eddig látszott – tehát a tavas verzió – egy egyszerűsített nézet, ami a három nagy életszakaszt mutatja – “Tudatlan”, “Tudatos”, “Céltudatos” – míg ezzel szemben az alább látszó egy sokkal részletesebb változat, ahol a “lélek tava” az “életközepi tévelygés eredejeként” jelenik meg, és a hat nagy korszak és az ezeket szakaszoló mérföldkövek jobban látszanak.

A két ábra (a tavas és ez) tehát ugyanazt mutatja, csak amíg az előbbin a lélek mélységeibe való leereszkedés mélységét próbáltuk érzékeltetni, addig ez utóbbi azt fejezi ki, hogy a folyamatot hogyan éljük meg, jól vagy rosszul vagyunk-e közben.

Alább pedig ugyanennek a férfi-nő szerepeket is megkülönbözettő változata… ami az eredeti. Ez szerepel a Joós István Út-Mutató című könyvében:

Megfigyelésünk, hogy minden emberben közös, hogy vágyik a világnak megfelelni és vágyik magát megvalósítani. A korszakos út ennek az alapvető ellentmondásnak a feloldásáról szól, ami csakis tapasztalatok (örömök + szenvedés) és azok feldolgozása által lehetséges.

Az út elejét minden ember számára a mintái határozzák meg, és bár eleinte ebből akár biztonság és siker születik, a 30-as éveinkre már “mókuskerékként” és “rabságként” éljük meg – kiégés, depresszió és hűtlenség jellemző itt: a “Titán“ (még) vak.

Az ember Minták mentén, az Álmai irányába indul, de nem éri el a célt.

A “minták halála” után az önismeret nagy korszaka, “a lélek sötét erdeje”, “vágyaink óceánjának mélysége” következik. A második harmadban magával kell szembesüljön az ember.

A válság jó, mert befelé indulni segít.

Ami a “Tudatos” időszak. Vágyak és Félelmek uralnak itt minket, a “lélek árnyékát”, a “sötét oldalt”, Dante “sűrű sötét erdejét” (= magunkat = helyünket) fedezzük itt fel, amihez két nagy szövetséges a szenvedés és a hiteles Vezető.

A “csodaszarvas” a korszak elején a boldogság ígérete volt, idővel persze eltűnik, és csak a magány marad. Terápia, coach, vallás vagy meditáció által sem sikerül pár hónap alatt “megszerelni” magunkat…

Az önismeret erdejéből való kijutáshoz helyes irányt és alkalmas társakat szükséges találni magunknak.

A kifelé emelkedő “Részes” időszak nagy kihívása, hogy sokat dolgoztam magamon, de mégsem vagyok igazán boldog. Az derül ki, hogy NEM önmagunk “tökéletesre csiszolása”, hanem a világban elfoglalt hely a válasz.

Lelkesítő célt kell merni választani, ami azonban kockázatos, tehát… “Hőssé” kell lenni!

A harmadik időszakban Új Célt, méltó Küldetést, “Ügyet” találunk magunknak – az talál meg minket (!) –, ami egyszerre eredményez hasznosságot, társakat és közösséget (“Hős” majd “Bölcs” korszak).

Ha ennél részletesebben érdekel: indítsd el a Férfi vagy a Női Folyamatot!

Egyszerűen összefoglalva:

  1. HA szerinted ez hülyeség, és kinek képzeljük magunkat = Titán
  2. HA összeomlik épp a világ, valamin változtatni kéne = Minták Csődje
  3. HA bukás után boldogulni, magad megérteni, felállni vágysz = Tudatos 
  4. HA sikerült felállj, de nem jó egyedül, hogyan tovább = Ráció Halála
  5. HA az Irány már tisztul, de a fókusz életlen, az alázat nehéz = Részes
  6. HA döntöttél, beleálltál, megy, Lelkesítő Helyed elfoglaltad = Hős
  7. HA SOK, nem vagy hozzá elég, és készen állsz semmit tenni = Vezető

Ha ennél pontosabban érdekel, akkor: indítsd el a kurzust!

A korszakos rendszer sok száz élettörténet egyezéseire, az emberiség ősi meséire és mítoszaira, Carl Gustav Jung munkájára és a “Hős Útjára” épül. Dante, Homérosz, Shakespeare, sőt a nagy hollywoodi sikerfilmek hősei, Luke Skywalker, Neo, és a való világ kiemelkedő személyiségei, mint Steve Jobs is mind ezen az úton jártak.

A korszakos út magadhoz vezet. A korszakos út magadhoz vezet, ami által az ember – az önazonos részvételre való készségével arányban – kapcsolódni is egyre jobban tud, ami által nem csak a társas kapcsolódásai, de a világgal való kapcsolódása is egyre jobb lesz, tehát a mindenségben is megtalálja azt a helyet, ahol ő és csak ő a legmegfelelőbb, mert ő tudja a feladatot legjobban elvégezni. A teremtés gazdagítása által az ember élete értelmet nyer, megnyugszik, hogy szeretve van, személyes kapcsolata alakul a Nagyobbal. Az ego jóga az átszellemülés útja. Az önazonos, tehát teljes élet kulcsa, hogy az ember önmaga felfedezése által a teremtés valódi természetét megismerje, és ezzel arányban a helyét a teremtésben elfoglalja: hasznosságot talál oly módon, hogy magát valakikért korlátozva felelősséget vállal. Sárból így lesz arany, a létrán így emelkedünk fel. Az ego jóga célja az identitás nemesedése, a buddha természet megélése, a Tao követése, az egyén transzmutációja, a rend szolgálata, bátorság, derű, imádat és hála… az ego jóga iránya: Isten.

A legfontosabb, hogy ne legyél egyedül, mert haladni csakis egyre őszintébb emberi kapcsolatok által tudsz! 

A válságaink oka az ember saját ellenállása, hogy ellenáll a változásnak, mert ragaszkodik ahhoz, ami a múltban jó volt, azonban már idejét múlt, és így tovább nem tartható. Holott az emberi lélek – önazonosság, identitás, ego – új tapasztalatok és azok feldolgozása által csiszolódik. Hasznos tehát nagyon, ha térképed van az úthoz, mert meghatározó előny, ha érted, hogy miben vagy… ÉS a feldolgozáshoz érdemes másoktól segítséget fogadj.

Hogy node konkrétan hogyan használd? Indítsd el a kurzust, és megtudod!

Az Ego Jóga egyszerre világkép és módszer. Azért volt rá szükség, mert az volt a tapasztalatunk, hogy bár a világban fellelhetőek inspiráló világképek és nagyszerű segítő módszerek is, de az előbbiek a hatékony módszert, utóbbiak a hiteles világképet nélkülözik.

[Az ego jóga módszer az “együgyű” világképre épül. A korszakos rendszer tanulmányozása, mint empirikus “tudományág” az EGOLÓGIA. Az EGO JÓGA pedig az úton haladás művészete, ami a korszakos helyzet szerint időszerű gyakorlatokat ad. A gyakorlók közössége: az Útonjárók.]

Nem gondoljuk, hogy jobban tudjuk. Sőt. Azt sem mondjuk, hogy így van – bár ahogy egyre több a tapasztalatunk, egyre szilárdabban hisszük, hogy helyes alapokon állunk.  Az Ego Jóga egy lehetőség. Megfontolásra ajánljuk!

… és igen, bátor. Szerintünk is az. Valamit merni mondani, vállalni, eszerint egy rendszert építeni, embereknek “szolgáltatást” adni, sőt eredményeket ígérni bátor, annak érezzük magunkat. Másrész annyira mégsem. Mert napi tapasztalatunk, hogy működik. 🙂

ÉNAKADÉMIA

Kicsoda Joós István?

Joós István kapcsolati tanácsadó, aki az elmúlt tíz évben sok ezer embernek segített, két könyvet írt, online kurzusokat állított össze, önismereti módszert fejlesztett, közösséget alapított és több száz videót készített férfi-nő témákban.

Megfigyelése, hogy nincsen univerzálisan helyes férfi és női működés, hanem a férfiak és nők élete három nagy korszakra oszlik – A) minták által meghatározott “titán”; B) magába fordult “tudatos”, C) önmegvalósító “hős” – és ezekben eltérő módon tudunk boldogan résztvenni.

Tanácsa:

  1. értsd, miben vagy,
  2. eszerint próbálj változtatni,
  3. kapcsolódj olyanokkal, akiknek sikerült!