Ez itt a kérdés. Sokszor, nagyon sokszor dilemmázunk ezen az élet minden területén, de talán sehol sem olyan nehéz a választás, mint a párkapcsolatokban. Amikor valami már nem megy úgy, már nyögve nyelős, már nem igazán boldogító….valami mégis ott tart, valamiért mégsem lépünk. Beragadunk…

Sokféle oka lehet ennek a dilemmának, önismeret és önmagunkkal szembeni őszinteség kell, hogy megtaláljuk magunkban a választ.

Mert oka lehet a maradásnak a félelem. Amikor azért maradunk a megszokottban, mert félünk az újtól. Félünk attól, hogy rossz lóra teszünk, hogy rossz választást hozunk és a jövő még annyira sem lesz boldogító, mint a jelen…Igaz, vacak ez is, de legalább már megszoktuk, kiszámítható, tudjuk, hogy mit várhatunk el tőle…Üldögélünk a büdös pelusban, de legalább jó langyos…

 

Oka lehet, hogy féltünk másokat vagy félünk a külvilág ítéleteitől. Mert megbántom a páromat, ha elmondom, hogy menni szeretnék, vagy mégis mit szólnának anyámék, a barátaink, a szomszédság vagy a munkahelyemen a kollégák?…Mi lesz, ha változtatni akarok, és ezáltal fájdalmat okozok valakinek, bántani fogok, sérüléseket okozni? Én jó ember vagyok, nem vállalom fel ennek a felelősségét…Így hát maradok, hadd legyen béke és nyugalom. Inkább én szenvedjek, mint valaki más. Esetleg megpróbálom titokban, szeretőt tartok, bár így hosszú távon szinte mindenki sérül és egyfolytában hazugságban és félelemben élek…Lavírozok….Lebegtetek…Lapítok…Kívül és belül is mozdulatlan maradok és várom a csodát…

 

Van, hogy azért toporgok, mert nem merek beleállni. Időszerű lenne. Időszerű lenne választani, lépni és tenni valami mást, de igazából félek. Félek és ezért öntudatlanul olyan helyzeteket teremtek, ahol megállítom magam. Plátói, be nem teljesült, illúzió, se veled se nélküled kapcsolatok. Kapcsolatok, ahol nem választanak, de én kitartok, mert ezt már ismerem, és így biztonságosan távol tartom magam az újtól. Bebeszélem magamnak, hogy itt érzelmek vannak, a másik legkisebb rezdülését is megmagyarázom, apró szeretetmorzsákat szedegetek. Képes vagyok érzelmeket gyártani magamnak, hatalmas szenvedélyeket, magasságokat és mélységeket, száz és ezer részből álló szappanoperát gyártok magamnak, miközben igazából nem történik semmi.

 

…És van, hogy azért maradunk, mert mélyen belül azt érezzük, hogy itt van még dolgunk. Hiába a felszínen látszólag rosszul állnak a dolgok, hiába van, hogy mások méltatlannak ítélik meg a helyzetünket, mi mégsem tudunk továbbmenni. Zsigerből érezzük, hogy maradnunk kell, nem azért mert bántalmazni vagy szívatni akarjuk önmagunkat, hanem azért, mert TÉNYLEG dolgunk van ott.

 

Honnan tudhatjuk, hogy melyikben vagyunk éppen? Honnan tudhatjuk, hogy melyik az út: menni vagy maradni?

Először is nézzünk rá, miért is maradunk? Azért, mert félünk továbbmenni, vagy azért, mert voltaképpen maradni szeretnénk, csak a helyzetet nem jónak ítéljük és ezért büszkeségből vagy önféltésből azt érezzük, hogy ki kéne lépni belőle?

Van itt még szeretet? Van még szeretet vagy csak a megszokás, az úgy sem lesz jobb, a jaj, mi lesz velem/velük riadtsága marasztal….

Kérdezd meg magadtól: milyen lesz az életem egy hét, egy hónap, egy év, öt év vagy ötven év múlva, ha maradok? És milyen lesz, ha megyek? Ne történéseket képzelegj ilyenkor, csak figyelj oda arra az energiára, amelyik feljön….Melyiket érzed boldogítóbbnak, örömtelibbnek?

Válaszd azt, de ne feledd: ez sem örökre szól! Mindig választhatsz mást…

Ha mennél, akkor bizony sokszor fel kell vállalnod a tettes szerepét. Vállalnod kell, hogy fájdalmat okozol, vállalnod kell, hogy megbántasz másokat, akik esetleg haragjukban neked támadnak majd. Rosszá tesznek, megítélnek, bűntudatot akarnak kelteni majd benned. Vissza akarnak majd húzni. Ne hagyd! A legjobb, ha nem mész bele a játszmákba, ha kedvesen, szeretettel elmondod, hogy sajnálod, de kényszerből, bűntudatból nem maradnál…Ez senkinek sem lenne jó. Fáj, amikor ilyesmi történik, de ne feledd: csak az igazság derül ki ilyenkor, ami már eddig is ott volt….Most napvilágra került és mindenkinek lehetősége van továbblépni. Az igazság valóban felszabadít, még akkor is, ha néha fáj. Ha valaki nem hajlandó túllépni a sérelmein és évekig beleragad az áldozatszerepbe és a hibáztatásba, az már az ő választása.

 

Amikor azonban maradnál, csak a külvilág illetve az elvárásaid nem teljesülése miatt a büszkeséged hajtana el egy helyzetből….Nos, akkor maradj….Maradj akkor is, ha a másik nem választ téged, már elment vagy egy új már kopogtat az ajtón! Ne észből dönts, hanem azt nézd, hogy neked mi a boldogítóbb! Ha még valahol dolgod van, ha úgy érzed még él a kapcsolat, akkor is, ha a fizikai síkon épp nem látszik semmi, vagy rosszul állnak a dolgok, akkor maradj!

Ha bizonytalan vagy, hogy nem-e egy illúzióban csücsülsz éppen, akkor célravezető, ha többet teszel bele a dologba. Menj és csináld, és ha a másiknak sok és terhes lesz már, akkor úgy is szólni fog. Akkor megint csak az igazság fog napvilágra kerülni.

Árulkodó lehet az is, ha megvizsgálod, milyen a viszonyod a másik emberhez? Ne felejtsd el: a párkapcsolat tulajdonképpen a hétköznapokról szól. Nem a romantikus szappanoperáról, nem az esküvőről, nem a hatalmas szenvedélyekről, nem a filmekből ismert romantikus jelenetekről – hanem a hétköznapokról. Olyan embert keresel tehát, aki a szövetségesed ebben? Ezt látod abban az emberben, akiért odavagy? Hétköznapi lényként látod a másikat, akinek élvezed a társaságát, akivel jól elvagy és jól működsz az életben, és akivel szívesen osztasz meg minden pillanatot? Vagy felhelyezed őt valami elérhetetlen magas polcra, kinevezed vágyaid tárgyának és ezzel biztonságos távolságban, elérhetetlen magasságban tárolod őt?

….És olyan is van persze, amikor valami képes működni, képes jól működni, csak egyszerűen még nincs itt az ideje. Van, amikor érzékeljük a jövőt, pontosan tudjuk, hogy valami működőképes, boldogító, csak még nem valósult meg, még nem realizálódott. Van, hogy Te már érzed ezt, a másik meg még nem, még futnia kell egy-két kört mire nyugalommal meg tud érkezni Hozzád és meg tud érkezni a kapcsolatba. Ezek azok a helyzetek, ahol érdemes kitartani, ahol érdemes várni és a szívünk szavát követni…És bizony ezek azok a helyzetek is, ahol a külvilág, a barátok, barátnők, nagyon el tud bátortalanítani, mert azt mondják, menj, ne várj, te jobbat érdemelsz ennél! Sőt sokszor még maga a másik fél is küld, mert érzi, hogy nem áll készen és nem akarja, hogy miatta megakaszd magad. Ilyenkor ne hallgass rá, ne hallgass senkire: maradj! Várj! Helyeden vagy….

Ugye tudod is már melyik vonatkozik rád! Légy bátor és ismerd be magadnak!

Aztán menj….vagy maradj….

Várszegi Réka

Kapcsolódó kurzus: