Anyáról leányra száll, hogy a nők születésüktől fogva különleges képességek birtokosai. A legtöbb magazin is ilyesmikről ad számot, szertelenül méltatva a nőket. A szépségtippek sora végeláthatatlan, és a maguk tökéletesedéséért keményen dolgozó nők milliói sóhajtanak fel elégedetten: „L’Oréal – mert megérdemlem”. Arról azonban ritkán esik szó, hogy a nők nemcsak szépségekként állnak a férfi mellett, de ennél jóval többet tehetnek támogatásukkal a kapcsolatért és a férfi ügyéért.

Korunk jeles értékkutatójának, Hankiss Elemérnek van egy hallatlanul érdekes elemzése a parfümök világáról Az emberi kaland című könyvében. Elmélete szerint a parfümök nemcsak öltöztetnek, de szimbolikus varázserővel bírnak, hogy megvédjenek minket a gonosztól.

A gonosz pedig a külvilágból érkező veszélyek, és maga az emberi múlandóság. „A civilizáció élet és halál kérdése. (…) Az emberek és emberi közösségek nem tudtak volna megélni ezen a bolygón, ha nem vették volna körül magukat – nem pusztán váraik, városaik és házaik falaival, fegyverekkel és szerszámokkal, törvényekkel és intézményekkel, hanem – szimbólumok védszféráival is.” Építmények, fegyverek, szerszámok: csupa férfidolog az idegen világ állandó veszélyei elleni küzdelemben.

A nőknek is megvan a maguk eszköze: a múlandóságra az utódok létrehozása a válaszuk, a külvilág veszélyeit a stabil otthon megteremtésével ellensúlyozzák, és a parfümök hasonló varázslatot közvetítetnek. Hankiss szerint az illatok, a folyadékok színe és állaga, de még a parfümös üveg jellege is hozzájárul a mágiához.

Íme néhány példa! Csupa szenzualitás, érzékiség, szerelem (Elizabeth Taylor – Passion, vagyis szenvedély). A nők által létrehozott biztonságos otthon (Ted Lapidus – Creation, vagyis teremtés) kiút a mindennapok gyötrelmeiből (Lancôme – La vie est belle, vagyis az élet szép), a nevetés, a boldogság (Jean Patou – Joy, vagyis öröm, élvezet, vidámság), az otthon tüzének melege (Rochas – Lumière, vagyis fény) és ragyogása (Cardin – L’Éclat, vagyis csillogás) mind az élet ünneplése (Lacroix – C’est La Vie, vagyis ilyen az élet), amelyben a férfi töltődni tud a holnap küzdelmeihez (Elizabeth Arden – Sunflowers, amely „újratölti az érzékeket” és Lancôme – Trésor, kincs, vagyis „az értékes pillanatok” parfümje).

Igaz, a nők nem kizárólagos fogyasztói a parfümöknek, mert a férfiak is használnak illatszereket. Nem olyan régen még népszerű volt az a mondás, hogy nem igazi férfi, akinek a tisztálkodó szerei nem férnek el egyetlen fürdőszobai polcon. Hogy ez mennyire nem igaz, azt nemcsak a gyakorlat bizonyítja, de a fenti elmélet is alátámasztja. Sokan mondják, hogy a férfiak elnőiesedtek, de szerintem csupán a körülmények változtak. Mi másért folyamodnának a férfiak varázslathoz, ha nem azért, hogy saját magukat megvédjék a gonosztól, főleg, ha nincs igazi otthonuk és benne egy szerető nő (Dolce&Gabbana – The One, vagyis egyedülálló valaki számára, vagy egyedülálló, mint magányos; Emporio Armani – Stronger with YOU, vagyis veled együtt erősebb).

A nők valódi varázslatra képesek ebben a veszélyekkel teli, zord világban, és igazi értéket tudnak csempészni a férfiak küzdelmes életébe, amelyről egyetlen férfi sem mond le könnyedén. És ez az erő csakugyan ott rejlik minden nőben születésük pillanatában, akárcsak az a milliónyi petesejt, amelyet noha csupán jó pár év elteltével lehet majd sikeresen megtermékenyíteni, de a petesejtek – mint a jövő ígérete – már ott vannak!

Kapcsolódó élmények: