…a lelkedre szinte csakis azért figyel, mert a testedet akarja megkapni, érinteni, birtokolni – mert az önmagával való elégedetlenség hatalmas mínuszában e játékból, sikerekből, trófeákból töltődik az önérzete. (Joós István: Út-mutató)

A Vándor. A kedves, a figyelmes, a pillanatnak élő. A nőcsábász.
Ha jól emlékszem, talán 5 éve ismertem meg egy társkereső oldalon. Negyvenes pasi, jó kiállású, mindig mosolygós, érdeklődő, vidám. Tetszett nekem, szívesen találkozgattam vele. Izgalmas randik, intenzív együttlét, buja szex. Pillanatnak szóló ölelések. De hamarosan azt vettem észre, a  találkozások, feltöltődés helyett, valami űrt hagytak bennem. Mintha minden egyes alkalommal elvitt volna belőlem egy darabkát. Rám nagyon figyelt, ugyanakkor magáról csak felszínesen sztorizgatott. Minden próbálkozásom, hogy mélyítsem kicsit a kapcsolódást, kudarcba fulladt. Nem titkolta, hogy több nő is van egyszerre; hogy próbálta, de úgy tűnik képtelen megállapodni; hogy a szabadság mennyire fontos számára; hogy mennyivel jobb lehetne egy olyan kapcsolat, ahol csak néha találkozunk, és a jót osztjuk meg egymással; hogy ő már nem akar alkalmazkodni senkihez; hogy a legjobb a többnejűség lenne, mert egy nőben sem találta még meg mindazt, amire vágyik.

És valóban, mindenkiben talált valami hibát és senkit sem tudott választani. Arra vágyott, hogy egyszer csak eljön a számára külsőleg tökéletes nő, aki belsőleg is lesz annyira elfogadó és odaadó, hogy szemrehányások nélkül hagyja őt kalandozni… ez a nő én nem tudtam lenni…

De mint kiderült, azóta sem akadt erre alkalmas jelölt. A napokban találkoztam vele újra. És semmi sem változott. Eltelt 5 év, közben megvolt neki még Isten tudja hány nő, és még mindig pontosan ugyan ott tart. Még mindig a szabadság, a kalandozás a legfontosabb számára. Még mindig nem elég tökéletes senki. Még mindig jó pasi, helyes, kedves, szeretni való.

És azt hiszem, ez a veszte. Emiatt nem tud továbblépni, mert mindig akad újabb nő, akiből ő töltekezhet annyit, hogy magával is elhitethesse, hogy ez jó. Mindig akad újabb nő, aki kapcsolatot remélve belemegy a játékába. Mert nőként képesek vagyunk látni benne a lehetőséget, de sokszor nem merjük látni azt, ami valójában van. Pedig akinek a kalandozás, a szabadság  a fő motivációja, az még igencsak el van akadva, és messze van attól, hogy bárkit is választani tudjon.

Mégis, jó volt újra látni. Szindbád dala című Ákos szerzemény jutott róla eszembe. „Otthon sehol nem vagyok…” Mély együttérzés ébredt bennem. Milyen ki nem mondott félelmeket rejteget a lelkében? Lassan 10 éve hajszolja a csodaszarvast. És csak nagyon őszinte pillanataiban ismeri be, hogy ez így talán mégsem kerek… Vajon eljut-e valaha a továbblépésig? Eljut-e valaha a felismerésig, hogy a benne lakozó hiány kívülről nem pótolható?

A találkozás kapcsán több dolog is megfogalmazódott bennem:

– Milyen mélyről jövő, zsigeri vágy él a férfiakban arra, hogy feltétel nélküli elfogadásra, bizalomra találjanak egy nőnél! Ő is pontosan tudja, érzi, hogy egy Nő odaadó szerelme gyógyír lehetne.
Pontosan erre az elfogadásra, bátorításra vágyik.

– Hogy miben téved? Abban, hogy vágya nem időszerű! A pillanatnyi töltekezések helyett, a saját helyét, dolgát kellene először megtalálnia.

– A nagy szabadság, inkább szabadosság, és hosszú távon elmagányosít. Pillanatokra töltődik ugyan nők figyelméből, de a boldogság vég nélküli hajkurászása időhúzás és önbecsapás csupán.

– Ajándék volt a vele töltött kis idő. Úgy tudott a pillanatban létezni, mint kevesen. Úgy tudott figyelni, érinteni, hogy a nőiességem gyógyulhatott általa. És ezért végtelenül hálás vagyok neki.

– Tapasztalatom, hogy szabad nőcsábásszal kapcsolódni! Izgalmas ajándék lehet! De csak, ha látod a valós helyzetét, az elakadását, és nem várod tőle, hogy a végállomás legyen…

 

 

Ha Te is elakadásokkal küszködsz, megrekedtél, helyzetek ismétlődnek, vagy “csak” abban nem vagy biztos, hogy a vágyaid, céljaid éppen időszerűek-e, tudunk segíteni.
Ajánlom a válságtanácsadóval kísért válságnavigációs folyamatot.