Tévúton járunk. Olyan szinten vagyunk elveszve kapcsolatainkban, hogy csak szuperlatívuszokkal tudnám kifejezni.

Hogy ezt miből gondolom? A boldogtalanság mértékéből. Mert 1 ujjamon sem tudom megszámolni a boldog kapcsolatok számát. Így hát vettem a fáradságot és egészen távolról kezdtem el nézni nőkre és férfiakra és persze magamra is. Nem volt könnyű, no de mi az?
Arra jutottam, hogy tévúton járunk. A jelenlegi nézőpont nem visz minket közelebb az áhított boldogsághoz. Rosszul nézünk egymásra. Férfi a nőre, nő a férfira.
Kezdem a nőkkel.
Nem vagy előrébb a férfinél. Nem is voltál. Nem vagy fejlettebb, okosabb, szebb, megvilágosodottabb. Nem érted jobban a világ, az élet működését. Nem vagy Istennő és nincs magasabban a rezgésed sem. Pontosan ott jársz, ahol a veled szemben álló férfi. Nők tömegének van e szürke hályog a szemén. Csak, hogy példával is alátámasszam állításom, mindenkit érint a jelenség, aki a nő-t nagy Nő-nek írja, mert ezzel tudat alatt, sőt felett érezteti felsőbbrendűségét a férfihoz képes. Nő vagy kis nő-vel és addig az is maradsz, míg a nagy FÉRFI nincs melletted. Teljesen. Az, hogy a nő felvilágosultabb a naponta olvasott cikkeknek, a filmeknek, a médiát uraló ezotériának és a hitelesnek ítélt véleményvezéreknek köszönhető. Nem azért kell segíteni a férfit születni, mert előrébb jársz bármiben, hanem, mert nélküle te sem születhetsz meg. És nem csak te segíted, ő is segít neked. Kölcsönösen, oda-vissza. Egy fikarcnyit sem vagy felemelkedettebb, mint ő.
És még azt is meg merném kockáztatni, hogy a férfi van jobban. Ugyanis a férfi nem olvas napi 10 cikket arról, hogy mennyire csodálatos, mennyire Isteni teremtmény. S bár sulykolják beléd és te is magadba, hogy csodálatos vagy a valóságban a csodálatosságod nem kell a férfinak, vagyis továbbra is ramatyul érzed magad. Az ebből eredő belső feszültség a férfit nem nyomasztja, mert rá „senki” nem süti naponta ezt a címkét. Csak igyekszik elfogadni magát kevésbé csodálatos emberként, míg te igyekszel a csodálatos szerepnek megfelelni és nagyokat pislogsz, hogy a valóságot pont nem érdekli a felemelkedettséged.
Minden olyan kép, cikk, szöveg vagy akár egy idézet, melyben a nő a középpont egy jól álcázott önsajnálat, ami tulajdonképpen arról szól, hogy nem vagy jól, mert a férfi nem adja meg, amit szeretnél. Ezekkel a megnyilvánulásokkal még mindig önmagadat nézed és a férfit nem látod. Ez pedig nem vezet célra. Sőt csapdába ejt, mert ezekre a megnyilvánulásaidra (és itt most az aprócska facebook lájkokra is gondolok) a veled szemben álló férfi még annál is kisebbnek érzi magát, mint amit eddig gondolt magáról, ezért még inkább távolodik tőled, hiszen ő maga is elhiszi, hogy kevesebb nálad. Vagyis szemben áll veled, miközben te fogcsikorgatva vágyod, hogy melléd kerüljön. A férfiban sokkal nagyobb az elfogadás irányodba épp annak kapcsán, mert elhiszi, hogy kevesebb, tehát már csak elfogadásban is kenterbe vágja „fejlettségedet”. Viszont, amíg ezt hiszi, addig nem is érzi magát elég erősnek a kapcsolathoz. Át kell tenni a fókuszt magadról a férfira. Amint figyelni kezded őt, azonnal megértesz mindent. Saját magadat is. Ugyanis nem tud hazudni, megtéveszteni, ha igazán figyeled. Csakis önmagadat tudod félrevezetni, mert másnak látod, mint aki. Ülj le végre és hallgasd, és nézd a mozdulatait, a szemét, a reakcióit! Ne várj tőle semmit, csak vedd el, amit ad és add azt, amit kér! Látni fogod a nagyképűsége mögötti félelmet, a nevetésbe rejtett zavart, a komolyságában lappangó elszántságot. Ha végre igazán nézed a férfit, akkor rá fogsz jönni, hogy sokkal, de sokkal többet ad annál, mint amit épp ésszel föl tudsz fogni.
Miért hiszem, hogy ez járható út? Mert csak a férfin keresztül fedezheted föl önmagad, értheted meg a viselkedésed, a reakcióidat, a vágyaidat. Csak a férfin keresztül fejlődhetsz.
Ahogyan a férfi is rajtad keresztül fejlődik, de ez a következő cikk témája lesz ☺