“Az erő legyen Veled!”, mondogatjuk, gyermekkorom óta, közben fénykarddal való vívást, tehát egymás akaratlagos legyőzését gyakorolva, magunkra büszkén, a “fény harcosai”, mi – és most esett le, hogy ez az egész Téves. Ugyanis az Erőnek hiába parancsolok. Hiába óhajtom, hogy Veled legyen, vagy velem, vagy vele, az Erő NEM így működik. Hanem ÉN tudok az erővel lenni – vagy nem – és eszerint segít engem, valóságosan, napról napra, legkisebb és legnagyobb dolgokban egyaránt, ha ÉN benne állok. Vagy nem. Fontos ez nagyon. Hogy

a kérdés NEM, hogy Uraljuk-e az Erőt, hanem, hogy Támszkodni merünk-e Rá?!

Ami a mindennapokban tehát azt jelenti, hogy NEM az Akaratunk érvényesítése – környezetünk megerőszakolása, magunk másokra kényszerítése – a feladat, hanem annak Igaz-ítása, tehát az áramló ügyek, feladatok, helyzetek felismerése, követése, segítése: az időszerű munkában való határozott, de mindenkor derűs részvétel az egyedüli, ami Valódi Sikerre, tehát Boldogságra vezet. Figyelem a kulcs. Megérzések mentén, Bátran, Haladni – aminek támogatására idén csoportok is indulnak: az ERŐ-TÉR férfiaknak, a FONÓ pedig nőknek szól.

Joós István