Mind hallottunk Artúr kerek asztaláról, de olyan kevesen értjük, hogy mi is a lényege ennek, hogyan is működik jól, mitől is Király a király.

Pedig az alap vonatkozásai ennek napjainkra sem változtak meg.

Egy szervezet JÓ működéséhez meghatározóan fontos az Asztal megléte és helyes működése… ami nem csak munkát jelent. Az igazi Vezető: részes.

 

Mi ez?

A kerek asztal tér a csapatnak, és intenzív képzés a vezetőnek. Van-e igazi figyelmed Hozzájuk, tudsz-e valódi teret adni Nekik, érted-e Őket teljes emberként? Meghatározóan fontos sikerkritérium, segítünk gyakoroni. Az igazi Vezető: részes.

 

Cél

A program célja egy új, teljesebb közösségi működésről élményt adni a szervezetet vezető csapatnak. A folyamat első szakszában mi is résztveszünk, de a program célja, hogy a vezető egy eszközzel gazdagodva maga tarthasson majd már ilyen – valóban – Kerek Asztalokat.

 

Miben más?

A Kerek Asztal legfontosabb különlegessége, hogy itt emberek ülnek. Tehát nem vezetők pusztán csak, hanem emberek, a teljes emberségükkel, ugyanis meghatározó tapasztalunk, hogy munka és magánélet végül nem szétválasztható, egyik a másikba, másik az egyikbe folyik, amivel szembenézni nem csak úgy fontos, hogy az emberek a munkát a magánáletben próbálják elhelyezni, hanem fordítva is, hogy tehát a munkának igenis van felelőssége a magánélet felé, a vezetőknek igenis dolga a csapat magánéletének harmonizálásában segíteni.

 

Felépítés – 2 óra

  • előtte – “Jelen!” › érkezés, kötetlen beszélgetés
  • 15p – “Kihívások?” › témafelvetések, szavazás, témaválasztás
  • 60p – “Mély-ülés“ › a választott témában, őszintén, bátran, saját tapasztalatok
  • 30p – “Ügy update” › lelkesedés szonda, kihívások, pofonok, tanács
  • 15p – “Min változtatsz?“ › vállalások, zárás, Bátorság!

 

Mikortól megy nélkületek?

Kézenfekvő és fontos kérdés. A válasz egyrészről, hogy ez a vezető állapotán – hozzáálásán és készségein – múlik, találkoztunk olyanokkal, akik két-három alkalom után képesek erre, és másrészt olyan vezetők is vannak, akik számára ez a tágabb felelősség lassabban kezd harmonikusan működni, mely esetben akár folyamatos támogatást is tudunk adni.

 

Kerek asztal és Nők?

Természetesen. Nő, ha kardot fog, ezzel jogot is nyer az asztal körül ülni – a Kerek Asztal a Lovagok és Hölgyek tere is!

 

Háttér

A kerek asztal háttere hét éves tapasztalatunk csoportok és férfi körök szervezésében. Egyrészt. Másrészt az a nyilvánvaló megfigyelésünk, hogy végül szervezetek is CSAK közösségként működnek jól, amihez nem csak a fej, tehát a vezető állapota, de a fej és a törzs kapcsolata is mindenkor meghatározó.

Hozzászólások