Istenben bízom, nem félek!

 

bejárt út

Bazsalikom utca – kétkeresős családi modellben nevelkedtünk a nővéremmel, számos „pótanyuka” (a babysitter 35 évvel ezelőtti megfelelője) és egyéb segítő/nevelő személy mintáját is látva. Kulcsos gyerekként teszem (vagy nem) a dolgom, figyelek, tanulok, cseperedem. 14 évesen családostól elhagyom az otthonom, hogy „új életet” kezdjünk itthon.

Petőfi út – középiskolai évek, éretté válás első fázisa, első szerelem, családtól való elszakadás megkísérlése.

Rátz László út – vágyam, Ügyem, elhivatottságom érdekében önállósodásom első helyszíne, de még szabályozott intézményi keretek között. Második szerelem, feltűnik a színen a nŐ.

Katona József utca – az ÉLET-be való első igazi bele állásom, teljes anyagi és erkölcsi felelősség vállalása másodmagamért.

Vénusz utca – nagyobb lakás, nagyobb felelősség, nagyobb fába nagyobb fejsze.

Határ út – kertes ház, új munkahely, egzisztenciális gyarapodás, a végleges elköteleződés tovább tologatása: „még legyen meg (ez)”, „előbb vegyük még meg (azt), „majd ha összejön (az)”, illetve a jól ismert szlogen „minek a papír, hisz úgyis együtt vagyunk?!”

Temesvári utca – házasság helyett lakásosság, új dimenziók megtapasztalása, a Teremtő újbóli felismerése, tiszta égbolt, szárnyalás, lebegés … , majd derült égből villámcsapás, hirtelen magasságvesztés, zuhanás, becsapódás, csend…………………………..

HÁLA és KÖSZÖNET a segítő családtagoknak, barátoknak, kollégáknak, közösségnek, a terapeutáknak, a módszereknek melyek által elkezdődött az

  • ÖNmagamra találás
  • ÖNerősödés
  • ÖNszeretet
  • ÖNhit
  • ÖNbizalom

Fejlődésem szembekiáltó jeleire a fél világ rácsodálkozik, beindul a karrier és megérkezik a NŐ. Az a velem egy korszakát élő NŐ, aki energiája jelentős részét a FÉRFI ügyének szolgálatába állítja.

Ekkor már nem kétséges számomra, hogy mindenhol ott van Isten!

Amit általa kapunk az élettől azon egy pillanatig sem kell gondolkozni, mert csak JÓ származik belőle.

Tusnádi utca – HÁZASSÁG, BOLDOGSÁG, ÜGY. :-) 

 

amiért itt vagyok

A korszakok alatt szerzett élettapasztalataim és jelenlegi figyelmem összpontosításával SEGÍTELEK, bátorítalak és hitet adok felállni, leporolni rongyaid, megerősíteni elhatározásod, hogy BÍZZ, MOZDULJ, JÁRJ az utadon, mert helyetted úgysem teszi meg senki!

 

elérhető

  • személyesen – Budapest
  • e-mail

 

díjazási igény

  • nem kérek

 

kapcsolat

  • galbarna.hu kukac gmail pont com

 

mentoraim

  • a közelmúltban segítettek (abc): Bárdosi Sándor, Csörgits KingaFitos Mónika, Havasi Mia, Joós István, Pál Feri
  • a jelenben mentorom/egológusom: Berényi Adrienn – Adrienn segít megérteni Istent, Istvánt és önmagamat