Válság? Vagy beavatás a felnőtté válás misztériumába?
Beavatási szertartásaink eltűntek. A kényelmetlenséget, a nehézséget átmenetileg sem szeretjük választani. Hogyan tudná így egy férfi a saját erejét megtalálni?
Nemrég különböző népcsoportok beavatási szertartásairól olvastam. A cikk szerint az Ausztrál őslakosok a fiúgyermekeket egyszerűen magukra hagyták a semmi közepén, és csak fél év múlva fogadták vissza a törzsbe. Ez idő alatt az ifjú elgondolkodhatott az élet nagy kérdésein, másrészt pedig teljesen egyedül gondoskodnia kellett magáról és túlélni. Mikor visszatért, joggal tekintették felnőtt férfinek. Hogy ezután még várta-e életközépi válság – erről nem szól a fáma.
Viszont felmerült bennem egy kérdés: nem lehetséges, hogy életközépi válságaink azért hatnak ránk ennyire, mert nyugati emberként igencsak elkényelmesedtünk? Mai kor emberét a szülők már nem igazán rakják ki az erdő közepén. Nincsenek saját beavatási szertartásaink. Hogy válhatna bárki is igazán felnőtté anélkül, hogy saját erejét, saját sötétségét, összes saját arcát megismerné? A világban Rend van. Ha mi kiiktattuk is a beavatásokat és igyekszünk is megóvni magunk minden kihívástól, a Rend gondoskodik róla, hogy mindannyian átessünk rajtuk. Ha önszántunkból nem, akkor rákényszerít…
És hogy amire az Ausztrál őslakosoknál elég volt 6 hónap, az nálunk miért tart évekig, sőt akár évtizedekig? Mert számtalan figyelemelterelő eszközzel rendelkezünk, melyekkel kiválóan tudjuk az időt húzni…
Pedig valóban boldog életet csak felnőttként lehet élni. Vezetni is csak az a férfi képes, aki már nem csak évei számából adódóan, hanem lélekből is felnőtt. Aki válságait, kihívásait felvállalta, ki mert mozdulni a komfortzónájából, és már nem önmaga kényeztetésén van a fókusza, hanem értelmes irányt talált az életének; már tudja, merre tart, mit szolgál. Vagy legalább is van róla elképzelése. Őt már érdemes követni. Őt már lehet választani. Ő már kifejlesztette magában az olyan örök érvényű értékeket mint becsület, stabilitás, őszinteség, alázat, megbízhatóság, felelősségvállalás, szolgálat…
Milyen beavatási szertartásokkal lehetne ma helyettesíteni az őslakosok megoldását?
Miért van sok férfi elakadva, önmaga körül pörögve?
Mért nem merik a nehézséget átmenetileg sem választani?
Miért ragadnak sokan “mamahotelben”?
Férfinek nevezhető-e, vagy pasi csak, aki sunnyog, aki fél megmérettetni magát?
Te mit gondolsz?
Lehet felelősöket keresni, de hatékonyabb, ha az ember maga dönti el, mivé szeretne válni, mit szeretne mutatni az utána jövőknek!
Dönts minden nap a bátorság mellett, és indulj, találd meg az erőd, a helyed!
Nekünk nőknek, és a világnak is nagy szüksége van A Férfire, az Erőre, Rád!
Ha úgy érzed, elakadtál, ha jó lenne segítség és/vagy motiváció a konkrét lépések megtételéhez, ajánljuk a válságtanácsadóval kísért válságnavigáció folyamatot.
Kapcsolódó kurzus:
