Csakis a Vének a Bölcsek

Férfi-Nő

Csakis a Vének a Bölcsek

Türelmetlenségemről szóló tegnapi elmondásomat folytatva: igen, pontosan azért háborgok olykor kívül, mert belül. Épp ez a lényeg, hogy abszolút nem feltétel nélküli az elfogadásom, ó nem, dehogy az, hanem épp nagyon is hullámzó, küszködős, emberi. Továbbá, hogy arra jutottam az elmúlt években, hogy fontos ezt megengedjem, sőt egy ideje békém van azzal, hogy marad is így, amíg dolgom van. Sőt.

Az elfogadásom azzal arányban tökéletlen, amennyire dolgom van. Pontosabban amennyire haladni akarok azzal, amit dolgomnak érzek. Amikor nem volt dolgom, hanem “szabad” voltam, és semmit tettem, akkor sokkal toleránsabb voltam. Évekig. Amióta azonban újra ügyben, tehát felvállalásban és beleállásban vagyok, azóta sokkal fókuszáltabb, tehát türelmetlenebb lettem, és ez élményem szerint nem is lehet másképp, hiszen akinek dolga van az alkotni, tehát változtatni akar, azaz szükségszerűen áll a világgal, tehát a környezetével, tehát, igen, magával vitában, mert a változtatási szándék lényege pontosan ez, meghaladni, ami elavult.

Hogy ez nem jó?

Mondhatod. Ha belegondolok, olykor szerintem sem. De ettől még így van. Mármint gyakorlom persze a sodrásban nyugodtan úszást, de még óhatatlanul túlfeszítem a karjaimat olykor, tehát akarok. Mutass valakit, aki nem. Nekem legfeljebb csak nemakarást akarni sikerült eddig, pózolni abban, hogy így lenne, hogy tartanék ott, de az igazság, hogy nem. Hanem akarok, mert dolgom van, amivel megszállott vagyok. Engedjem el? Lehetetlen, mert a boldogságom kulcsa, hogy hasznosulok, és még nem tartok ott, hogy maradéktalanul leszámoltam volna már azzal a képzettel, hogy ez fontos, és rajtam is múlik. Tehát akarok, tehát olykor türelmetlen, sőt agresszív vagyok.

Muszáj. Egyrészt mert így tudok megalkuvás nélkül azokhoz az emberekhez eljutni, akikkel harmonikusan működöm, tudva és megengedve, hogy az, tehát a harmónia soha nem lesz tökéletes, maradunk emberek, és másrészt mert csakis így mehetek rajta át. Az alkotáson, az akaráson, a türelmetlenségen, őszintén felvállalva, beleállva, aminek bár látszólag megvalósulás az eredménye, de végül a lényege mégis az akarás elmúlása, megnyugvás, egy-s-ég, az alkotáson, tehát a sok-sok tapasztaláson túl, csakis a Vének a Bölcsek.

Joós István, 2014. december 3.

Hozzászólások