Kerüld, akitől Akarsz!

szerkesztőség szerkesztőség on november 17, 2017
Lenni, igazán Lenni, együtt, jelen, abban, amit csinálunk épp olyannal tudok, aki nem akar tőlem, és akitől én sem akarok semmit.

És mivel nem akarunk így nem is próbálunk megfelelni, legtisztább önmagunk vagyunk, a legigazabb, tehát egyben legjobb, és leghatékonyabb is abban, amit csinálunk épp, mert valóban az érzéseinket követjük, így az együttességünk is a lehető legjobban működik, mert mindketten maximálisan önmagunkat adjuk, mivel nincs egó-háború, mivel nem játszunk szerepeket, mivel nem akarunk megfelelni, mivel nem akarunk épp a másiktól semmit.

Szép ez. Tapasztalni. Az úton sok alkalmam volt rá, mert valahogy téren és időn kívül van az a bő hónap, valószínűleg sosem látom többé a másikat, tudom ezt vagy érzem, és ő is tudja, így sokkal nyugodtabban merünk önmagunk lenni, közeledni és távolodni, a lényünk legmélyéről szóló csendes Hangot követni, “Szia, igazítsak a hátizsákodon?”, vagy éppen “Szia, jó utat!”. Hatalmas értek ez. A tapasztalás. Tapasztalása annak, hogy nem csak, hogy szabad, de elképesztő, amit adni tudunk, sőt, valódi, igazán nagyon értékes, erős, tartós emberi kapcsolatok is gyorsan születnek így. Hogy nem akartam tőle semmit. Pedig. Csak vonzott valami, magam sem tudom, úgy éreztem épp, és beszélgetni kezdtünk. Csodás ez. Kapcsolódni, egyszerűen mert ott van, és mert érzem, hogy van valami dolgunk. Megadni magam a helyzetnek. Tánc. Perc vagy napok, mindegy. És persze, hogy a nagyvárosban is így van, lehetne ez így. De annyival nehezebb. Annyival kevésbé vagyunk ott, a tekintetekben látszik, megrázóan ritka, aki valóban rám néz, nem csak felém fordult épp a szemgolyója.

Nem baj. Persze.

És másrészt meglepetéssel, mint valami elektrosokk, vissza lehet rántani az embereket, a jelenbe. “Csinos ez a piros kabát.”, vadidegen lánynak mondtam tegnap, csakúgy, mellettem állt a biciklijével. Semmit nem akartam tőle, csak jött a mondat és nem gondoltam át, hogy kéne-e, szabad-e mondani. Örült, és azonnal megnyílt. És nekem is annyival jobb érzés volt, mint amikor olyan emberhez próbálok kapcsolódni, akitől akarok valamit. Olyankor mindig döcög, akad, sosem folyik. Sőt. Katasztrófák és csapások jönnek, azzal arányban, amennyire akarok. Így sérültem le. Mert gyorsítottam, mert utol Akartam egy lányt érni. Hmm. Igen. Jó nekem kerülni azt, akitől akarok, bármit, hanem játékosan kapcsolódni mindazokkal, akik irányába érzet van, de nem tudom az okot.

Másrészt. … Persze. … Ez is csak általános “okosság”, hiszen belemenni is jó, neki, egyenesen annak, akitől Akarok, megpróbálni megszerezni, elvenni, a játszmát lejátszani, belebukni, lesérülni, hiszen nem tanulunk másképp, sokat volt már erről szó.

Joós István, 2013. október 4.

Kapcsolódó élmények:

Hozzászólások