Nem kell a másiknak teret adni

szerkesztőség szerkesztőség on szeptember 26, 2017

Mármint igen, de nem egymás között, hanem épp közeledni jó, összeragasztódni. Platon által megfogalmazott idea a négykezű és négylábú ember, aki széttépetett, és azóta keresi a Társát, akivel minden szempontból kiegészítik egymást igen.

De vegyük észre, hogy nincs tér a két fej között, sőt egyesülnek, összenőnek, hiszen ez a vágyuk. Nem ott van a tér, hanem kifelé van, ugyanis pontosan ellenkező irányba néznek. Nagyon fontos ez, hogy csak akkor valósulhat meg a tér, ha nem egymást fürkésszük, hanem, ellenkezőleg, egymásnak hátat fordítva közeledünk, és így olvadunk össze, háttal, ami a bizalom, a másikat érzem, a részem, bennem van, arra nem is nézek, nem kell, mert nem a szemeimmel látom. Érzem, minden rezdülését regisztrálom, követem, nézni pedig a fejemből kifelé nézek, arra, ami kevésbé részem. A társammal egységben vagyunk, benne bízom, nem látok a hátam mögé, de nem is akarok arra nézni, nincsen rá szükség.

Ez a Férfi Nő egység – és az Erős Férfi-Férfi szövetség titka is, hogy hát-Társak vagyunk, hogy közöttünk semmi tér nincs tehát se falak, se titkok, se szégyen, se bűntudat, se elhallgatott vágyak, se rejteni próbált szerepek. Semmi nincs, nem lehet, közöttünk nem.

A valódi kapcsolat totális összeragasztottság, ami mégis totális szabadság is.

Hogy hogyan? Hogy a két fej hogyan nem vész össze? Hogy hogyan nem lesz ebből káosz? Egyszerű, mert kifelé van a tér, kifelé szabad, mindkettő, mert az egyik előre és felfelé néz, a másik hátra és lefelé. Irány a Férfinél, arra megyünk – Hogyan a Nőnél, úgy csináljuk, ami csak másik megfogalmazása a rész-egész viszonynak, alma héja és a magház, pingponglabdának is el lehet képzelni. A fehér gömbpalást a kapcsolódásunk felülete, ami tehát totális, a kapcsolódás, semmiféle hely közöttünk nincsen, és a Férfi aki a gömbpalástnak háttal kifelé néz, a Nő pedig a gömbpalástnak háttal befelé egymásba ágyazott gömbök vagyunk. A tér tehát végtelen, mindkettőnknek totális a szabadsága – de más irányban.

És persze, hogy brutálisan félelmetes. Bízni.

Hiszen a Bizalom lényege épp az, hogy amikor bízom, akkor önként lemondok a szabadságomról, részben és abban a részben ráhagyatkozom. Ez a bizalom, hogy nem szólok bele, hozzá, igen, ha kérdez – de bele nem. Munka vagy párkapcsolat, a bizalom ez a döntésem, hogy kiben bízom, és akiben bízom, amilyen mértékig, annyiban összeragasztódunk akkora felületen, legyen az Társ és Férfi-Nő kapcsolat, vagy szövetség egy munkatársi viszonyban a bizalom egy. Önmagam önként korlátozom, lemondok a szabadságomról, mert úgy érzem, hogy az jobb lesz úgy, nekem és a másiknak és az együttességünknek, és annak a közösségnek, amiben az együttességünk benne áll. Fontos, hogy nem gondolom ezt, és nem meggyőzöm magam, és nem “áldozat” – hanem így érzem, és automatikusan történik, szabadon, mert nekem jó, mert öröm ez a Bizalom.

Ami a Szeretet.

Aminek ellentéte a szabadság, ami a magány, amikor a “szabadságom” témája egyáltalán felmerül, az már nem Bizalom, az már nem Szeretet. A totális szabadság pedig épp a totális magány, mert akkor nem kapcsolódom, senkivel, tehát a totális szeretet a totális kapcsolódás, tehát a totális bizalom, ami a jelenlét, ami a megvilágosodottság, a teremtő, az Isteni állapot. A bizalom, hogy nem szól bele, alárendeli magát, enged, elfogad, bízik. Hisztizhetek, hogy elhagyott, hogy nem szeret, hogy mért nem segít, de a valóság, hogy jelen van, minden pillanatban és bízik. Ami a totális szeretet. Ezt tanuljuk, gyakoroljuk itt, a bizalmat a teremtést, a bizalom ráhangolódottság, passzív. A bizalom a megnyilvánulatlan potenciál, a ráhagyatkozás, a totális odaadás, Isten a Gyermeknek, a Gyermek a Nőnek, a Nő a Férfinek, a Férfi a Vezetőnek, a Vezető a Királynak, a Király Istennek. Aminek eredménye a kiáradás, a teremtés, történik, aminek, a saját harmóniámnak és jól-létemnek feltétele magam önkéntes korlátozása. Ami a szeretet, ami a szolgálat, ami az öröm, ami az élet, ami a világ.

Ami a kegyelem és a dicsőség, ezért a hála az egyetlen helyes alapállás.

Joós István, 2013. március 1.

 

Kapcsolódó élmények:

Hozzászólások