Ott van, itt van. Az élet. Napi tapasztalatom ez. Hogy nem tudom mért teszem, nem is gondolkodom rajta, egyáltalán semmiféle fogalmam sincs.

Csak megengedem, például ezt az írást, most nem tudom, mit írok, érzés, érkezik, árad… Kaland, nem tudom hová visz, csak engedem, mert jó érzés. Totális önzésből engedem, mert nekem jó érzés engednem, mert nem tudom nem engedni, olyan erővel érkezik, árad.

Árad, mert folynia időszerű, itt és most … és minden másban is ez van, folyamatosan, a napjaim nagy része így születik, a munka-levelek is. Folyamatos játék, folyamatos születés. Van. Csak néha akad el, néha elakasztom, mikor befeszülök, mikor félek, mikor vágyok, mikor akarok, aztán nagy levegő és visszaérkezem. Nagy levegő, vagy másokra figyelés mindig visszahoz, ide, az áradásba áradni jó, nem tudni jó. Tapasztalni, hogy nem is kell tudnom jó, hogy elég vagyok. Hogy rend van, hogy a rend az, hogy elég, ha engedem, ha megengedem, hogy legyek.

Ez az össz dolgom, félreállni, engedni, átengedni, az engedést felvállalni. Bízni. Totálisan egyedi, totálisan összekapcsolt vagyok. Istenélmény. leggyakrabban írásban és beszédben, nekem csatorna, a ráción túl gyakran nem is emlékszem, beszédekre, például a múlt szerdai előadásomra, nem emlékszem, nem tudom mit mondtam, csak az érzés van meg. Nem én voltam ott, nem én beszéltem az élet a ráción túl van és árad és hömpölyög és hullámzik. Van. Itt van. Engedni, ez az össz dolgom … a Játék.

Joós István, 2012. június 19.

Hozzászólások