Hernyó, báb, pillangó – királyfi, vándor, király – királylány, amazon, királynő – világi ego, spirituális ego, én vagyok ego – szocializáció, vágyak, odaadás – minta, minta ellentéte, továbblépés – tézis, antitézis, szintézis.

Sokat írtam erről, és előadtam, és csoportokat tartottam, most viszont napok óta azzal szembesülök, hogy írni-beszélni a pillangóról alig van értelme. A bábról még igen, az összes spirituális, vallásos, ezoterikus, filozófiai, életvezetési könyv nagyszerű, mert a hernyó-báb átmenetet remekül segítik, mert a báb gondolati képződmény. Belső képalkotás, fókuszváltás, önértelmezés, magamról és a világról, aminek témája a megértés, értelmezés, belül. A pillangó azonban kívül él, a világban lényege épp, hogy a megértés lehetségességének illúzióját engedi el; feladja, és cselekszik. Teszi, amit időszerűnek érez, a pillangó ezért nem tud elméletben megszületni, nem lehet; és elmondani sem lehet, hanem csak tapasztalni. Amihez csinálni kell, amihez lendülni kell, mégpedig egyedül; senki más nem segíthet ebben, ha mellettem áll, akkor sem, a döntés személyes. Feladni a kapaszkodást, bízni, lendülni.

Fontos ez, hogy repülni, szintet ugrani nem tudunk egymásba kapaszkodva, hanem, ha mindenki maga elrugaszkodik, akkor tudunk együtt repülni. Amihez maximum bátorítást adhatunk egymásnak, helyzeteket, játszótereket teremthetünk, ahol könnyebb, mert kisebb egó-kockázattal lehet tapasztalni. A szivesseg.net célja például ez és írogatni “csak” annyi értelme volt, hogy megértsem ezt, hogy írogatással nem segíthetek. Mármint mégis, de csak annyit, hogy majd egyszer, amikor tapasztalatot is szerez, aki ezeket itt olvassa, majd visszagondolhat, hogy tényleg, csudába is, olvastam már erről, hát erről beszélt. Ennyi, és hogy felismerhetjük egymást, akik már kezdünk tapasztalni, és megerősítést találhatunk egymás mondataiban, csiszolhatjuk a szárnytechnikánkat.

Másrészt tudatában vagyok annak is, hogy sokan halogatásra “használnak”.

Engem, az írásokat, a Szívesség Közösséget, az önkéntességet. Mert a középső, tehát a báb időszak, tehát férfiak esetében a vándor, nők esetében az amazon korszak, tehát az érteni akaró, megvalósítani akaró, kapcsolódni akaró korszakban lévő emberek közül sokaknak halogatni segítek ezzel, hogy itt napról napra olvasgathat. Ahogy nekem is sokat segített például Hamvas halogatni, mert függést okozott, és csak olvastam, napról napra, és ezzel kielégítve éreztem magam, mert azt hittem, tettem is valamit. Holott nem, önbecsapás és időhúzás volt, mert a csinálástól kezdett csak változni az életem. Lépni kell, az újat, ami lelkesít, amitől félek – folyamatosan, pillanatról pillanatra, a megértés vágyát elengedve.

A repülés lényege ez.

A teljes odaadás, a totális kockázat vállalása, hogy bármikor lezuhanhatok, belehalhatok. Olvasgatni a repülésről nagyon más és soká beértem vele én is. Szövegeket olvasgatva azt hittem, hogy már repülök, hogy már pillangó vagyok, pedig nem voltam. Nagyon nem, már tudom ezt, mert az élmény más, olyannyira, hogy nem is értheti, aki még nem tapasztalta. Amivel nem azt mondom, hogy készen vagyok, nagyon nem – hanem csak azt, hogy már vannak élményeim, amikből tudom, hogy új korszak kezdődött. Mint a fogváltás 7 év körül, és a pubertás 14 körül. Nem tudja az ember előre elképzelni, nem tudhatja a pillangó is ilyen, az én vagyok egó, ami odaadás. Igen Az Akaratnak. Ügyön vagy ügyet szolgáló férfin keresztül, funkciónk szerint katartikus élményt ad annak, aki egyszer megtapasztalja, és pozitív függést eredményez, és ekkor kezdődik a repülőiskola. A valódi és ahogy egyre gyakoribb az élmény, úgy nő a nyugalom, és enyészik a beszélgetés iránti igény egyre kevésbé van időm, energiám, igényem beszélgetni.

Napi élményem, hogy csinálni van kedvem, együtt, tapasztalni.

Beszélgetni alig, azt is csak társakkal és sokan megbántódnak ezen, főleg amazonok, akik lelkesen érkeznek, és kapcsolódnának … hogy nincsen rájuk időm, hogy a serpa oldalra irányítom őket, hogy tehát “jobbnak képzelem magam”, hogy “kioktató vagyok”, hogy közlöm, hogy “válasszanak Férfit”, hogy “Boldogok másképp nem lehetnek”, hogy “nem a Ki Vagy, hanem a Kit és Hogyan szolgálsz a kérdés”.

Ez a lényeg, hogy nem is kell érteni. Elfogadni, magamat megadni elég, ez a kulcs, és akkor betölt a tapasztalat. Ezt tapasztalom, hogy a boldogság kulcsa nem az, hogy mások értenek, hanem, hogy én másokat értek-e, sőt, ez sem, hanem, hogy figyelek. Ennyi a boldogság kulcsa, hogy vállalom magam, vagyok, úszom, táncolok – ami épp időszerű tehát, hogy itt vagyok.

Egyszerűen csak vagyok aki vagyok. Én vagyok.

Joós István, 2012. november 8.

Hozzászólások