Nincs méltatlan. Fontos ez. Hogy nincs. Nem csak méltatlan kapcsolat nincs, de méltatlan ember sincs.

Hanem csak ember, van, és annak a pillanatnyi állapotai, valamint arrogancia, ha a másikat méltatlannak, tehát magamat méltóbbnak ítélem meg. Jó ezt elfogadni. Nem vagyok méltóbb, csak az állapotom, mert a nézőpontom, mert a tapasztalatom más. Tágabb vagy szűkebb, az lehet, de nem méltóbb. Fontos és értékes, ahol ő most jár, bárhol is jár épp. Neki.

Sőt.

Az emberiségnek rajta keresztül, tehát, igen végső soron nekem is.

És ha ez nem lenne elég, akkor jó észrevenni, hogy ráadásul voltam is ott. Én is. Mind voltam, ezek mind, a beszólós, a gúnyolódós, az elviccelő, az erőszakos, a türelmetlen, az értetlen, a durván bántani próbáló is. Voltam. Része az Útnak. Tapasztaltam, dobtam a követ, utána következmények, ami idővel megérint, ha elsőre nem, akkor később, valamikor, egyszer mindenki észreveszi, hogy a másikban valójában magát kövezi meg, és akkor szégyen, bűntudat, ami által mindez megváltozik. Így változunk. Tapasztalva. Kődobálást, és más, látszólag “méltatlan” dolgokat is.

Tudom. Jártam ott. Szabad.

Így méltatlan kapcsolat sincsen.

“A Királynő sohasem bocsátkozik méltatlan kapcsolatokba” … olvastam ezt a napokban, és ugyan már. Ellenkezőleg. A Királynő épp nem ítélkezik, hanem őszintén éli az élete időszerű kapcsolatait. Mert a Királynő már tudja, hogy méltatlan kapcsolat nincsen, hanem csakis igaz tapasztalás van, hogy tehát jó megengedni, ami vonz, ami jobban vonz, semmint, hogy magától elmúlna. Tudja ezt. Épp a “méltatlan” kapcsolataiból tudja. Amiket másnap annak érzett, azokból, amiket ma visszatekintve már pontosan ért, hogy mennyire nem méltatlanok voltak mégsem, hanem szükségszerűek, mert értékesek, mert lehetőségek, mert leckék.

Voltak. Még ha ismétlődtek is. Akkor sem méltatlan, hanem épp nagyon is méltó, mert másképp nem tanulhatott. A Királynő, másképp sosem ismerhette volna fel a legényben a férfit, aki a Királya lett később.

Csakis így.

Csakis a “méltatlanság” erdején átmenve, az ott tapasztaltakra támaszkodva. Ez a lényeg. Hogy nem Királynő, akiben a “méltatlan” fogalom egyáltalán felmerül. Hanem királylány. Ami szintén nem “csak”, hanem tény. Amint az is, hogy amit méltatlannak érzek, az gyakran a legjobb irány. Mert miért vágyom ennyire mégis? Csakis tapasztalva derülhet ki.

Joós István, 2013. november – december

 

  • Kapcsolódó kurzus: