Hogy esett az ünnep? Engem megviselt az idén… Pedig szerettem régen kokárdát tűzi, hinni, menni, tenni, együtt – és most is vágyom erre.

De nem volt hol résztvegyek. Senki nem hívott, nem úgy, hogy az megérintett volna, hogy valóban közösnek érezném az Ügyet… régmúlt idők hőseit méltó közös cél, valódi jelen, a jövő lelkesítő ígérte nélkül ünnepelni pedig nekem kiábrándító, nem megy.

Különösen, hogy 48 megbukott. Amint 56 is. Előttük a francia forradalom, majd a kommunizmus eszménye, legutóbb az amerikai kísérlet, mind-mind megbukott, nem érték el a célt, mert még nem érhették el, attól máig lenyűgöző távolságra vagyunk, holott itt van, látszik az orrunk előtt:

Testvérek vagytok.

Lerázhatatlan örök eszmény ez, megfigyelésem szerint, minden ember számára. A testvériség. Harmonikus család vágyával kezdődik, aztán barátokkal, közösségben, törzsben, cégnél, focicsapatban, klubban, pártban, vallásban keressük, de IGAZÁN megvalósítani csak ezeken túl, csakis valóságosan, tehát csakis ellenségkép nélkül, csakis határok nélkül lehet. Ezt látom. Hogy csakis az működik – mert csakis az elég jó Cél, csakis az valódi Közösség – ahol mindenkinek, bárkinek VAN helye.

Nagyon nagyon nagyon nehéz ebben, hogy tehát a működő közösség – amit én akkor mától testvériségnek hívok – egészen egyszerűen nem megy kicsiben, mert fogalmilag muszáj befogadó, tehát korlátlan kell legyen… ami egyébként minden forradalom sajátos jellemzője is, amiről a résztvevők következetesen be is számolnak, hogy egy kegyelmi pillanatra eltűntek a minket elválasztó különbségek a Közös Ügy Nagy Szent Hevében.

A feladat ma sem változott.

Ezért a nosztalgia bennem, Benned, bennünk, innen a zsigeri vonzódás egymás, a nagyobb, a közösség felé… Mert bár a testvériség nem sikerült, sokadik kísérletre sem, de a Vágy, tehát Igazság ezzel kapcsolatban változatlanul az, amit 48 is próbált, hogy a helyes irány egészen egyszerűen nem lehet más. Testvér vágyom lenni. Vagyok.

És ezért a hiány az Ünnep kapcsán… Mert az kevés, ha pusztán csak emlékezés az ünnep, hanem jelenben is KELL ereje legyen, itt és most, amihez tehát jövő, Irány, Lelkesítő Cél kell, amerre együtt tartunk. És Tér résztvenni. Számomra érthető tér, ahol ÉN magamat hasznosnak érezhetem, legyen a részvétel bármilyen kicsi vagy nagy, tér kell a tetteknek.

Az igazi Ünnep számomra, amikor nagyobbért együtt hasznos vagyok.

Amihez persze, hogy fontos emlékezni, a gyökerek, de mit sem érnek a gyökerek, ha cél, ha törzs, ha lombkorona, ha a termés ígérete, ha pozitív, minket egyesítő jövőkép nincs – kidőlt, meghalt, elvásott totem imádata csak, ha ebben az egészben én ágacska, vagy minimum levél nem lehetek. No és EZ ma a gond számomra, hogy

Ügy híjján nincs, nem lehet Ünnep.

Nem látok Lelkesítő nemzeti Ügyet, és ennek hiányában – bármilyen kemény is – de nemzetet sem. Pedig ádoznék érte. Én. Időt. Energiát. Elmennék, ha lenne Kapcsolódás, ha lenne Közös, ha lenne Cél, ha lenne Irány. Ami engem is Lelkesít. Amiben világos módon részt vehetek, talán az életemet is kockáztatnám, mert vágyom erre, hogy Nagyobb és Közös Ügy részese lehessek.

No és ebből fakad a Működő Közösség Vágya bennem. Amihez a Helyes Cél szerintem, hogy minél több ember a Helyét elfoglalja, és így a Boldogságát tapasztalja, ami által testvér mivoltát belássa. Tudom, hogy arrogánsnak tűnhet, de nem látok kisebb értelmes Ügyet, mint minden ember Boldogulása…

Mert testvér csak a boldog ember lehet.

Amihez muszáj Lelkesítő Cél, sőt erre terápiás eszközként van azonnali szüksége szerintem napjaiban tömegeknek, mert a Nagyobb és Lelkesítő az egyedüli, ami az egyénnek abban segíteni tud, hogy a saját fejéből, a saját önzéséből végre kiszakadjon, a kognitív-csapda, az össztársadalmi idiotizmus feloldása csakis az lehet, amitől az ember magától hátrahagyja azt – tehát a Lelkesedés.

Boldog csak a Lelkes ember lehet.

Aminek következménye a munka, a siker, a nagyvonalúság, tökéletlenség megengedése, elfogadás, egészség, részvétel, felelősségvállalás… mind-mind eredmény “csak”. Annak eredménye, hogy a Helyemen vagyok és a Dolgomat teszem, amit jól csakis a lelkesedés mutat.

Hogy ezt akkor hogyan mozdítsuk elő? Magunkat adva. Hit a tett alapja, mint volt már róla szó, és ha az embere a Hitét – ügy, világkép, vezető – mutatni meri, akkor attól, egyrészt vonzó lesz másoknak, másrészt kapcsolódások születnek, harmadrészt közös célokat talál. Azokkal, akik ugyanabban hisznek. Amiből pedig munka születik, munka és új élet…

A személyes Ügy felfedezése a helyes cél, aminek testvériség automatikusan eredménye, mert univerzálisan igaz, hogy ami Jó Ügy, az bizonyosan egy Nagyobb Ügy része, tehát az igazi személyes Ügy bizonyosan közös is, és így végül minden Ügy össze tart, egy “végső” Ügy van csak, amiben mind együtt munkálkodunk, tehát egy nagy család vagyunk.

Működő közösség alapja az egyén önfelvállalása, amiből kapcsolódás és munka automatikusan születik, és ami így alakul, az szerintem testvériség lesz.

Alkalmas, tehát lelkesítő, tehát Helyes célok a kulcs, ami Vezetői felelősség, de ilyet persze állapota szerint tud csak az ember tűzni. Hogy akkor ez magyarul mit jelent? Hogy a tömegek egy része az elitet megelőzve fejlettebb célt vágyik ma, mint a családi-törzsi-nemzeti biztonság, tehát az önzés fenntartása. Sőt. Egy fejlettebb, nagyobb, önzetlenebb, Közös cél megvalósításban vennének egyre többen részt. Ehhez időszerű, ehhez KELL platformot teremteni, hogy emberek ötletek mentén egymást könnyebben megtalálják.

Ami az Építsünk Működő Közösséget! törekvés lényege, ez pedig akkor tehát a korábbi felhívás folytatása, itt és most, a tettek mezejére szólítalak:

 

Szeretettel várlak bolondok napján, délután 6 órára!

Köz-Gyűlést tartunk. Ahova segíteni, tehát RÉSZT-venni hívlak, véleménnyel vagy munkával, ha Jó a Cél szerinted!

 

Itt regisztrálj kérlek, hogy alkalmas helyszínt résztvevőszám függvényében tudjunk választani, és, igen, videó is született… 🔥

Hozzászólások