A férfi út meghatározó korszakai tapasztalatunk szerint: Fiú, Vándor, Férfi – és persze szabad a férfiak töketlenségéről vég nélkül panaszkodni, de az igazság, hogy talán maga is királylány még, aki csak királyfikat lát maga körül. 🙂

Közkeletű tévedés, hogy a férfiak nem értékelik, aki behódol, mert erőt várnak, és a behódolás gyengeség. Ez azonban nincs így. A Férfi, az Igazi Férfi határozottan, magát és a szándékait egyenesen vállalva érkezik, és azt értékeli, aki erre mer határozott igent nem is csak mondani, hanem aszerint cselekedni, tehát magát megadni, odabízni, a Táncba beledőlni. Hogy más a tapasztalatod? Persze. Mert a fiú, tehát a kiskirályfi működésének viszont alap eleme, hogy ő győzni akar, tehát kihívást, tehát harcot keres, a lányokkal is, a játszmájához ragaszkodik, mert azzal bizonyít, mert még bizonyítania kell, mert még nem tudja ki is ő és mi is a dolga, tehát szüksége van a játszmára, mert azzal igazolja magát, mert abban otthonos, és EZÉRT, hogy valóban érdeklődését veszti, mert kicsúszik a komfortzónájából, nem tud mit kezdeni azzal, ha a lány egyszerűen megadja magát. Hozzá, a fiúhoz tehát valóban nem megadás kell, hanem taktika. Ami azonban NEM jelenti, hogy a Férfi is így működne. Ne hagyd tehát, hogy a borosta, az ősz halánték vagy a bankszámla megtévesszen, az egyedfejlődés nem automatikus a korral, hanem tapasztaláson múlik, a Férfi mércéje tehát nem biológiai és nem is egzisztenciális, hanem csakis az, hogy kinek érti magát, pontosabban:

hogy Mit Szolgál.

Ha magát, akkor királyfi, bárhogy is hangoskodik az eredményeiről, bármit is ígér, stabilitás, biztonság, látszat mind, mindegy, mert Igazi kapcsolatra, tehát Férfi-Nő egységre még alkalmatlan, Fiú marad, amíg Ügybe bele nem áll, amíg a magánál Nagyobbat, meg nem találja, amíg meg nem tanulja magát részként érteni, tehát megadni, és a Zenét követni. Az önközpontú, a magából kiinduló ember a létezés alapjaként önnön csodálatosságát tévedi, ezért hiszi, hogy az Ő feje az Univerzum közepe, olyannyira, hogy tehát számára minden szubjektív, az Igazság különösen, nem megsimerhető tehát, az sem biztos, hogy van, bármi is, önmagát persze kivéve, mert hát Ő ugye “gondolkodik, tehát van”, ami az ÓRIÁSI, a korszakos tévedés, mert valójában az Van, hogy “gondolkodom, tehát félek”, de amíg ezt az ember tapasztalati úton, tehát konkrét saját szenvedés által fel nem ismeri, addig gondolkodik, tehát érteni Akar, tehát nem hallgat senkire, Nagyobbat el nem fogad, semmiben nem igazodik, hiszen nem tud róla, nem fogadja el, hogy lenne mihez, és amíg ez így van, addig nyilvánvalóan nem lehet Tánc sem, mert addig csak a vélt dallamok mentén rángat, mert nem tehet mást, hiszen a fejében ezek kavarognak, mert a világra még nem nyitott, tehát még a Zenét nem hallja, amit Együtt követhetnénk, és így kín, mert egymás megtaposása végül, szükségszerűen kudarc és fájdalom a vele való “tánc” kísérlete, ami viszont NEM azt jelenti, hogy nem is lehet más, hogy “minden pasi ilyen”, hogy tehát meg kéne alkudni, hanem éppen ellenkezőleg, VAN tovább, a játszmákból TOVÁBB Lépni a Nő számára is az Út .

Következő korszak a Vándor.

A Vándor szélsőségeket él, extrém ingadozásban van, mert az önfelfedezés Útja ilyen, hogy a korábbi világ egy csapásra szétesik, mindaz, amiben hittem, rámomlik, és az ember akkor befele indul, és lép, egyiket a másik után a sötétben, és közben billen, sőt, erősen billen, mivel a lábak zsibbadtak, eleinte különösen, mert soká nem használta, hiszen álomból ébredt, mint a Mátrixban, járni most tanul, aminek, tehát az egyik lábról másikra lépés folyamatának meghatározóan sajátja a billenés, sőt, olykor borulás is. A Vándor tehát billeg. Ide-oda. Egyik pillanatban őszintén vállalja, hogy nem tudja ki ő, és mi a dolga, útkereső, ezotér, jógázik, olvas, nőcsábász és meditál, a másikban forró lelkesedéssel Akarja az egész világot egyszemélyben és azonnal megváltani, projektje van, és beszél, Beszél róla, hosszan, gyakran, sokakkal, nagyokat vitatkozik, hogy mi nem stimmel, egy tökéletes világ milyen is lenne, bele azonban nem vág, a tettekig nem jut el, vagy, ha mégis, akkor abban pénznek bizonyosan nincs szerepe, igazinak semmiképp, tallér esetleg, vagy valami más, alternatív, esetleg csere, vagy barter, de végtelenül nehéz számára magát, az önző szükségleteit és érdekeit is felvállalni, kép-telen, így tehát a tartalékait emészti, és másokét is, közben a szabadság és egyenlőség eszméit dédelgeti, magát mindenkivel egyenrangúnak tartja, jelszava az együtt, de működő, valódi, tehát életet adó rendszerekben részt nem vesz, hierarchiát és autoritást nem fogad el, mert Bízni képtelen, magában sem, felelősséget nem vállal, tehát elköteleződni vezetőként és társként sem tud, de, igen, annál jobb szerető viszont.

Végül a Férfi.

A Férfi már NEM akarja a világot megváltani, hanem ő beéri azzal, hogy hozzátesz. Picit. Amit Ő tud, amit így csak Ő tud. Ismeri és érti a tehetségét, Bízik, a Rendben, tehát magában, tehát másokban is, felelősséget vállal tehát, funkciója és tehetsége szerint, és így, ez által nem csak szeretné, de aktívan, példásan gazdagítja a világot maga körül, másokkal kapcsolódva, azon a módon és abban a léptékben, ami neki sajátja, ÉS ebben, igen, az Örömét is megtalalája, ezért teszi, mert neki IS jó, tehát az érdekeit is őszintén képviseli. A Férfi születése, amikor Konkrét Ügy irányába enged magának a Vándor lelkesedésen felül Tetteket is, mégpedig funkiójával összhangban. Ezt jelenti a Csillagszemű. Mert ez Látszik a szemébe nézve. Az Ügy, az igaz Lelkesedés, a konkrét tudása annak, amit neki a Világhoz hozzá KELL tennie. Konkrét és reális. Aminek mércéje a Világ és a Nő. A Világ reakciói, és a Nő hite. Mert a Világban látszanak az eredmények, egyrészt, és azok jók, ha a helyemen vagyok, ha Jók, akkor a Helyemen vagyok, és másrészt a Nő Látja, hogy reális-e, hogy tényleg a Dolgom-e, és ezzel arányban képes Hinni, vagy pontosításban segít. Ezért tehát, hogy minden Igazi Férfi megszállott, aki időt és fáradtságot nem ismer, sem leküzdhetetlen akadályt az Ügy szolgálatában, és CSINÁLJA azt. A Vándor még álmodozik, a Férfi Belevág. TESZ. Épít. Saját két kezével, ha kell, akár egyedül, alázattal, magtól indulva, vagy másokhoz csatlakozva, ahogy Lehetőséget talál, Csinálja, amiben Hisz, felelős. És ebből lesz az Ország. Amihez igen, a Nő nélkülözhetetlen, belül, királynőként. A Fér-fi, aki a Tér fia, maga is Tér Adó, s így a Ter-emtés részese. Épít. Nem Férfi, aki nem megszállott. Aminek az eredménye a Tér, aminek pedig a Nő, aki a Társ, mert így lesz a Társnak tér, ha a Férfi építeni, tehát a sok elmélkedés után a rációt végre félretéve Csinálni kezd, a Bármit, ami az Igaz Lelkesedése, akkor ott Tér nyílik a Nőnek is. Belül. Benne. Az Ügyben és a Lelkében is. Na Ő az aki, immár Hallja a Zenét, Vele lehet Táncolni, mellette valóban hasznosulhat és értékes lehet a Nő, Ő már meg is becsüli, Őt tehát már érdemes választani – pontosabban: őt már nem kell, sőt, őt már NEM LEHET választani, hanem rá késznek kell lenni, ÉRkezik, elég Igen-t mondani.

:-)

Ez Van. Továbbá az is van, ami a lényeg női nézőpontból talán, hogy nyilvánvalóan maga is királylányka még, akit királyfi, a királyfi játszmái és egó-projektjei, a vele való mérkőzések kötnek le, akinek az életében ilyen emberek és kihívások vannak. Ami nem baj, abszolút nem, szeretettel mondom és elfogadással, hogy szabad, sőt fontos, sőt jó, mert elkerülhetetlen. Át KELL menni a királylányon, megengedni, megtapasztalni ezt, de egy ponton aztán fontos továbblépni. Mert Van. Tovább. A Fiú önzésével és az önközpontúságával ha a Lány szembenéz, ha elég mélyre megy a “szerelemben“, ha tehát tapasztalja, hogy ad és még és még Ad, magából, amit csak tud, és aztán többet, akkor ott egy ponton eléggé fáj majd már, hogy észrevegye, hogy megadja magát annak, hogy ez nem Szeretet. Mégsem. És nem csak a pasi, tehát fiú, tehát királyfi, de az ő részéről sem, és akkor ott valami elpattan, és Lép, automatikusan Lép a Lány tovább, miután a királyfi önzésében a saját önzésére ráismer, hogy hiszen csak magának akart ő is, figyelmet, támogatást, biztonságot, és akkor, amikor ez valóban átmegy, a megértése ennek, és mélyen leengedi, és megsiratja ezt, és magát, és leköpi, és megveti, és aztán megbocsátja és elfogadja, na utána Van a Tovább, gondolkodás nélkül, csak történik, hogy Lép, immár, Tovább, saját projekteken át, és szeretőkön, tehát megélt, megtapasztalt vágyakon is mind ÁT, megadásba végül. Amikor egy Csillagszem Univerzumában magát és a Helyét és az Alkotását végül megtalálja, ami, igen, egy Ügy, amit egy Férfi személyén keresztül belül támaszt, Szolgál, bont ki, Erősít és SZépít, ekkor születik a Nő.

Joós István

forrás: envagyok.info
megjelent: 2014. február 1.
kapcsolódó ajánlásunk: KIRÁLYNÉKÉPZŐ

Hozzászólások