Nem tud másoknak teret adni, aki egyedül működteti magát, amihez a vitorlázás jó kép. A férfi magában kis vitorlás lehet csak. Egyszemélyes. Vitorla nem túl nagy, irány a kezemben, egyensúlyt a saját súlyommal tartok. Működik. Csak épp hely nincsen másoknak. A világon bárhova ellavírozhatok így, elméletben, másrészt inkább csak sík vízen és jó időben, viharral, nagyobb hullámokkal már nem bírok. Fontos érteni ezt. Hogy elvárhatjuk a férfitól, hogy magát tartsa egyensúlyban, de nagy dolgokra így nem képes. Amerika felfedezésére például. Kis vitorlással lehetetlen.

A megoldás? Tőkesúly.

Megtart, ellensúlyoz, nagyobb vitorla és sebesség lehetséges, család, ügy, csapat, egyre többeknek hely, utasok, kereskedelem, megélhetés, HA tőkesúly is van. Fontos ez nagyon. Hogy a tőkesúly anyag, tömeg, ami látszólag felesleges, ha/amíg magamban próbálok szárnyalni, tehát öntörvényűen teszem, amihez kedvem van épp, hódítások, jóga, holnapra úgyis megvilágosodom, de nélkülözhetetlen, ha célt többekkel elérni, világban hasznos tevékenységet közösségben folytatni, szolgálni szeretnék. Nem megy, nem lehet egyedül. És nem csak kifelé nem, hogy a hajóra többek kellenek, munkatársak, szövetségesek, csapat, hanem a hajó, aki vagyok sem állhat csak belőlem. Hanem tőkesúly is kell, hogy helyet tudjak adni, hogy a távoli célt elérni esélyünk legyen.

A tőkesúly a Nő.

Egyensúlyoz, megtart, nagyobb vitorlát bonthatok, és, igen, hátráltat is, persze, amíg magamat sasnak képzelem, addig nyilvánvalóan felesleges, élményvitorlázáshoz nem kell tőkesúly, és ezért, hogy sokak, szenvedő hernyók, vándorlás előtt álló királyfiak, idejekorán elköteleződni próbáló lovagok élménye körülöttem, hogy a nő visszatart. Azonban ez nincsen így. Mármint nézőpont dolga. Nem sas vagy. A Nő súly, igen, nehézkedése van, ebből fakadóan jelen-léte, tehát lassít, igen, és földön, itt és most tart, de pontosan EZ az értéke, hogy nem enged elszállni, tartja a lábam, szembesít, sőt, igen, elvár, anyagi síkon is, és visszajelez itt és most alapon, ami által a bölcsesség csatornája nekem, épp mert vissza, mert jelen-tart a súlya, az elvárásai, ÉS közben erő forrása is, hogy hisz, hogy itt van, hogy nem száll ki, hogy rám bízta magát, támaszt, segít, megtart. Azonban. Helyesen kell előbb kapcsolódjak, hogy mindezt értékelni tudjam. Nagyobb hajó kell tehát. Funkcionálisan, a dolgomban, valóságosan továbblépni, hogy abban immár legyen helye és tere a nőnek, és akkor az anyag, a súly, ami vasmacskaként húzott eddig vissza, máris hasznosul, sőt, máris nélkülözhetetlen, mert a hajó stabilitása feltételezi a jelenlétét. Vándor után a Férfi, itt kezdődik. Ügye, feladata van, amihez képest felelősséget vállal, kockáztat, nagyobb hajót épít, abban nőnek, nagyobb, erősebb súlynak van már helye, mint szörfdeszka vagy kisvitorlás korában. Ez van. Fontos, hogy ehhez már a parton be kell szálljon. A tőkesúly. Is. Nagy hajótest tömeg nélkül extrém szélsőségeknek van kitéve. Életveszélyes.

Így lépünk tehát tovább, a hajóépítőnél, indulás előtt összeforrva.

Ami viszont azt is jelenti, hogy a Férfi ezután, tehát miután továbblép, lelkesedése szerinti Ügyébe, funkciója, tehát öröme szerinti Feladatába miután beleáll, tehát miután másokért is felelősséget vállal, innentől NEM MŰKÖDIK TÖBBÉ EGYEDÜL, sőt, totálisan kitett a tőkesúly jelenlétének és tömegének, azonnal borul az egész hajó, ügy, mutatvány, ha a Nő belőle kiszáll. Észbontóan fontos ez. Lehet tőlem, igen, elvárni, hogy ezentúl is menjen az önkontroll és a saját egyensúly fenntartása, de NEM MEGY, mert a Dolgom már más, a hajó, a felelősségem immár nagyobb, a funkcióm speciálisabb, tőkesúly nélkül navigálni lehetetlen, egyedül kevés hozzá a Férfi, sőt, garantáltan szenved hajótörést, ha a Nő belőle ki(sz)áll. Nagyon, nagyon fontos. Ez. Hogy a Férfi csakis a középső, tehát a vándor korszakában működik egyedül, továbblépéshez mellé, bele SÚLY kell, muszáj, hogy legyen, nem működik, nem működhet magában… És másrészt, hogy a nő, aki tőlem önálló működést vár el nem kész elköteleződni, Amazon még, szolgálat helyett mutogat, felelősséget hárít, ami nem baj, szabad, csak jó észrevenni.

Hogy honnan lesz tőkesúly?

Onnan, hogy mutatom magam. Férfiként. Ne önegyensúlyozásban, hanem az uticélod, a Hajód, és a megvalósulásához szükséges hiányod felvállalásában haladd meg magad. EZ a felelősséged. Mutatni magam. Hogy szükségem van rá, hogy Mihez. Ami azt jelenti, hogy már a terveket is, mutatsd, amit majd építesz, és aztán makett, előbb, hogy látszódjék, hogy Jó lesz, és aztán az egész hajót összeácsolod a parton, személyzet készenlétben, vásznak megvannak, kormány a helyén, úticél világos, Te magad, mint kapitány, stabilan, sugárzón, csillogó szemekkel, esetleg flotta tagjaként állsz ki, hívod, kéred a Nőt fel, és bár még mindig nem indultál a nagy útra el, viszont EZ, amit immár választani tud. Fog. A Nő, a Társ. Aki Ért, Mer, Választ. Egyszer. Itt és most. Totálisan, mert magát magadva, beléd beépülve. Háborgó tengeren ugyanis kiszállni nem, csak elsüllyedni lehet.

Joós István, 2014. július 16.