Három éve kezdtem férfiaknak szóló programokat hirdetni, részben saját hiányom okán, és sok “bukott” kísérlet által sok tapasztalattal lettem gazdagabb, melyeket örömmel osztok most meg. Kívánom, hogy sokaknak legyen hasznos!

Férfi Tábor volt az első próba, majd ezt Harcosok Klubja, később Ügy-Műhely követte, mígnem arra jöttem rá, hogy az útkereső férfiak jelentős része számára az Ügy fogalom zavarbaejtő, mert nemhogy nincsen még meg, de végtelenül távolinak is tűnik. Fantázia, hogy milyen jó is lenne azt csinálni, ami Lelkesít, de hogyan fogunk ebből megélni, miként vágjak bele, és egyáltalán, nem is tudom, mi is lehetne az.

Három halmazba sorolom a férfiakat azóta.

Aki tudja: csinálja. Aki sejti: segítséget remél. És végül a legnagyobb halmaz, akik szenvednek: ők annyira rosszul vannak, hogy fogalmuk sincs, sőt gyakran elképzelni sem tudják, hogy másképp is lehet.

Fontos kihívások következnek ebből.

Az első, hogy a különböző kországokban lévő férfiak otthonosan azonos állapotú társakkal érzik magukat, mely okból nehezen nyitnak egymás felé, mert mindhárom halmazon belül erős az önközpontúság és érvényesülni akarás, plusz zavarban van attól, aki sikeresebb, valamint idegesíti azok töketlenkedése, akik bénáznak épp. Kevesen tudják – mert nagyon kevesen tapasztalták –, hogy a legtöbbet gyakran azzal gyorsíthatok, ha magam helyett kicsit másokra figyelek, az utánam jövőnek adott tanácsok által nem csak egész jónak érezhetem magam, de általában saját tennivalóra is rávilagítanak.

Második, hogy a szenvedő időszakot követően, amikor borít végre a férfi (vagy ami gyakrabb: amikor az élete ráborul) van egy fura időszak mielőtt a helyét sejteni kezdené – a “Vándor” korszaknak hívom –, amikor rabláncait végre lerázva repülni akar. Konkrétan. Szó szerint. Megvilágosodás, bio gazdálkodás, jóga és kommuna (értsd: hárem) az ábránd ilyenkor, valamint lenyűgöző arrogancia abban, hogy Ő megtalálta AZ utat, aminek a tünete vak idealizmus, tehát totális elzárkózás attól, hogy tovább majd még másképp is lehet esetleg. Kőkemény. Beszélgetni szeret ezen állapotában a férfi, vonzódik is helyekre és emberekhez, de autoritást nem ismer el, hanem azonos szemmagasságot követel, kivéve ritka eseteket, mint a Dalai Láma, Brian Tracy, Hamvas vagy esetleg Ferenc pápa. Brutálisan kemény. Ez. Hogy kapcsolódás a legmélyebb vágy, de egyben lehetetlen is, mert nagyobbat elismerni, magát alárendelni képtelen. Az önközpontúság lelki és szellemi téren tombol ilyenkor a férfiakban, amire teljesen vakok – tudom, én is jártam ott –, és ebben segíteni nemhogy nem lehet, de azonnal ellenség, aki megpróbál, egyedül kell az “én tudom, ÉN rájövök” állapotba belehaljon.

Sok kínlódás árán fogadtam el, hogy őket legfeljebb megbotránkoztatni tudom, hogy a legtöbb ez, ami ebben a korszakban adható, arrogancia volt azt képzeljem, hogy nekik segíteni lehet, hiszen én sem hallgattam másra. Nagy könnyebbség mióta ez leesett, mert a “törvényenkívülieket” elengedve könnyebb a fennmaradó három halmazra figyelni – velük ugyanis hasznosak vagyunk egymás számára, sőt szükségünk is van a kapcsolódásra.

A szenvedő férfi ritkán tudja, mit akar, de neki nem is ez a kérdés, hanem hogy az elviselhetetlen mi, mert ő az új életéhez közeledni az által tud, hogy távolabb lép attól, amit nem bír már tovább. Nehéz. Kockázatos. De lenyűgözően sokat jelent számára, hogy én, mi, sokan voltunk hasonló helyzetben, és MI SEM TUDTUK, hogy hova indulunk, csak hogy változtatni KELL, mert meghalok, ha nem – és az Út utána lépésről lépésre világosodott meg, a köd idővel oszlik és TE IS látni fogsz. Magadat és a helyedet és a társaidat hozzá, sőt – bár kevesen vallják ezt ilyenkor még be, de szintén nagyon fontos – a Fortuna, tehát a siker és a Nő is látni fog Téged, újra, vagy most először igazán. A szenvedő férfi számára mindezekért KELL a másokkal való kapcsolódás.

Ezután az önismeret erdeje következik, esetleges tanokba módszerekbe és mesterekbe fektetett vak és kizárólagos hit, az idealizmus vándor korszaka, róluk meséltem fenn, ők beszélgetni és ünnepelni szeretnek, egymás közösségében érzik magukat jól, velük nem tudunk hatékonyan kapcsolódni, már nem is próbálok.

Mígnem belehalnak a magányba, és hogy “ez mégsem működik” – mely pillanatban irány sejlik fel, hogy talán konkrét dolgom kéne mégis a világban legyen, ügy, funkció, társ és közösség, meg kéne a Helyem találni, ami az irányt már sejtő férfi időszaka. Nekik sokat lehet adni, de nem fogadnak könnyen. Feladat idealizmust irtani és fókuszt szűkíteni, míg végül egy tevékenységbe / munkába / projektbe teljes súlyukkal beleállni, sőt belezuhanni tudnak – amennyiben ez nem döntés, hanem egyértelműség – az irányt sejtő férfit a Lelkesedéséről kell beszéltetni, és kemény pofonoknak örül. Szó szerint. Bullshit purgatórium a “Lovag” megváltása, ezért jön, hogy búza és pelyva elválasztásában segítséget kapjon, mert túl sok mindennel van az előző korszak örökségeként a feje még tele. Az idealizmus kigyomlálása történik ekkor meg, ami a Harcra való felkészülés – “Igen, bmeg, Munka!” – és másrészt ezt egymásnak is meglepően jól tudják adni, sok élvezetet lelnek benne.

Végül, akik tudják és teszik a dolgukat, őket “Harcos“-nak hívom. Nem jelent tökéletes bizonyosságot, illetve az, de nem minden pillanatban, olykor elbizonytalanodnak, és nekik ezért hasznos férfiközösségbe járni. Mert meg tudjuk egymást erősíteni. Egyrészt. És másrészt mert SOK erőt lehet abból nyerni, ahogy szenvedők vagy irányt még csak sejtők felé az ember a tapasztalatait megosztja. Visszakapcsolódás. A gyökerekhez, magamhoz. Hitről és lelkesedésről és Ügyről vallani szinte terápiásan hasznos, nem vagy egyedül, mások is küzdenek, sőt hasznos tudjunk egymásról, mert akkor így segíteni is tudunk, akár üzleti klub jelleggel, egymásnak, mi, akik már megtaláltuk a dolgunkat, elfoglalták a helyünket.

Eddig a tapasztalatok.

Hogy hogyan léphetsz tovább / férfi ismerősödet hová küldd? Bármi jó, ami Vonz. Egyre több férfi kör és csoport indul az országban, igény szerint válassz, ha például velem kapcsolódnál, akkor erre az Erő-Tér Klub a mód.

Barátsággal,
Joós István