Eszmefuttatás az üzleti siker alapjairól. Két úton haladhat az ember –  tudni melyiken jársz!

Az embernek egyedi helye van. Minden embernek. Bizonyosan. Mely okból, ha egyszerre csak más is tudja, amit Te, ugyanazt, ha “versenytárs” jelenik meg, akkor le vagy maradva, tovább kell lépj – sőt ami még nagyobb dolog: VAN is hova! Izgalmas ez. iPhone vs Android klasszikus eset… dühönghetek, hogy lemásoltak, behoztak, perelhetek is, vagy előre fordítom a tekintetem és fejlesztem a termékem tovább, ahogy csakis én tudom. Hogy honnan tudom, hogy csakis én tudom? Onnan, hogy ha mások most értek utol, akkor én már régebb óta vagyok itt, tehát jobban látom a helyzetet, és ebből kifolyólag a következő lépést, a lehetőségeket. Az innovátor előnye, hogy elsőként haladva az újdonság lenyűgöz, ami az újra nyitott, magasabb árakat is megfizetni hajlandó, hűséges közönséget vonz, akik pontosan ezt, a szolgáltatás tartalmában való folyamatos fejlődést várják. Nos?

MERD felvállalni, vagy legyőznek! Érzed.

Másrészt. Ha olyan helyre lépsz, ahol vannak már előtted: szintén jó. Mert akkor azt adni egyszerűbben, hozzáférhetőbben tudod, bizonyosan, különben rést sem találtál volna, mely okból alacsonyabb áron, szélesebb közönséghez juthatsz el, mint az előtted járó újító, és így a hasznod bár alacsonyabb, de az összesített volumen lehet nagyságrenddel nagyobb. Hogy nem olyan fényes a márkád? Talán. Még. Az újító gyakran lő messze a célon túl, és így a mainstream hosszú távon nem csak kifizetődőbb, de – Volkswagen, Zara, Microsoft, Spar – ismertebb is gyakran. Hogy versenyezned kell az “elődökkel”? Ne aggasszon! Árban könnyedén nyersz – volumen járjon eszedben, az árak meghatározása közben – és másrészt amúgy sem szeretik az árversenyt ők, maguktól menekülnek előre, tovább, a márkájukat féltő “öntelt” újítók – Bugatti, Chanel, IBM, Meinl –, csak kis segítség kell Tőled.

Viszont tudd melyik vagy!

Fontos az identitás, mégpedig nem csak magad, de az ügyfelek számára is. Ha elsőnek vágod az utat, akkor muszáj magas árakat kérj, mert ez nagyon munkás, még nincs a folyamat meg – és az emberek önértékelése miatt. Az újításokra nyitott emberek mindenben a legjobbat keresik maguknak, amit ki kell a márka, tehát az ár is fejezzen, az ígéretet, mert ezt veszik meg, a Hited, önbizalomhiányos, komolytalan, bénázol csak, ha olcsó vagy. Fontos belátni ezt. És hogy nem is megy másképp, mert nem tudsz széles közönséget kiszolgálni. Igénye sincs még, és elérni sem tudod az embereket könnyen, mert nem ismerik a kategóriát, a tudatformálás lassú, fokozatos. Ami pontosan ellentétes, ha megalapozott a piac… mely estben: a lényeget kell meglásd: egyszerűsíts! Az innovátor mindig túlkomplikál. A válasz lényegét vedd észre, ezt add érthetőbben és versenyképes áron, addig soha nem látott tömegek számára lehetsz így Te a király!

Tartalomban vagy egyszerűségben és árban, de újíts!

… mert az embernek egyedi helye van. Minden embernek. Bizonyosan.

Joós István