Siker és kudarc, család és magány, élet és halál foglalkoztat, mert sűrűn csapkodnak a villámok épp, hogy mi is a különbség, és egyetlen ellentétpár fénylik a sötétségben: önközpontúság vagy kapcsolat. Ezen múlik. Aki bízni, változtatni, kapcsolódni kezd, az alkalmasra csiszolódik, tehát egyre boldogabb, aki magáért vagy egyedül próbálja megoldani, akár meghal.

Igen. Az Atya – értsd: Mindenség – ad annak, aki kér, különösen, ha ezt kitartóan teszed, azonban nem akármit, hanem “szentlelket”. Értsd: jót. Másképp: rosszat nem. No és ezért van, hogy mégsem minden kívánságunk teljesül azonnal, mert például Te sem adnál a gyermekednek mérgező gyümölcsöt, bárhogy is kéri, tehát bármilyen kitartóan, bármilyen elkeseredetten, bármilyen erőszakosan követeli is ezt Tőled. Nagy kihívás ma sokak életében, hogy sikert, egészséget, boldogságot vágynak, azonnal, de nem lenne számukra jó, ha most megkapnák, mert konkrétan halnának éveken belül bele, mert az életmódjuk önpusztító – erőszakos, önközpontú, szeretethiányos, kompenzáló, kiszakadt – ami soká tovább így nem mehet, és ezért a sok sikertelenség, magány, betegség a világban. Figyelmeztetésként. Hogy ember, vizsgáld a céljaidat meg – nem jó felé haladsz!

Kapod-e amit kérsz?

Elgondolkodtál-e már azon – a kérés erőltetése helyett –, hogy esetleg mást is kérhetnél? Például harmónikus emberi működést, türelmet a felebarátaidhoz és családodhoz, több megértést, elfogadást, alázatot, hasznos célt, igaz lelkesedést a siker vagy a gyógyulás erőltetése helyett. Tapasztalatom, hogy az emberségben való növekedés automatikusan hozzá a sikert és a gyógyulást, ha az eredmények erőltetése, tehát a világ megváltoztatása helyett magunkon, a belső változáson dolgozunk. Hogy a gyógyulás nem a világ megváltoztatása? Tévedsz. Mert az. A gyógyulás a testem megváltoztatása, ami a materiális világ része, és egészen egyszerűen lehetetlen tartós változás, ha belül nincsen. Hogy nem érsz erre rá, mert kínzó már a helyzet? Kifogás. A létmódváltás – tehát a célok lecserélődése – az egyetlen út az egészségbe, akarással nem lehet meggyógyulni, írtam már erről, bizonyosan meghal, aki kívülről várja a megoldást.

Hogy hogyan?

Őszinteség a legjobb alap. Mi van most, nézz magaddal szembe! Nos? Magadnak akarsz vagy adsz? Kiknek? Mit? Férfi-nő szerepek és együttműködés jól megy? Mindenkit vár a Helye, ügy és funkció, a Teremtő eszköze Te hol vagy? Nem baj, ha nincs meg. Normális. Korszkos válságokon át mind így, vérben, könnyben, szenvedesben születünk, férfiak és nők, rendben van, rendben vagy, csak meg ne állj, Testvérem! Hanem Kövesd a Lelkesedésed! Vagy távolodj attól, ami elviselhetetlen, ha most semmi nem Lelkesít épp… Hasznosulás az Út, Bíznunk kell hozzá, egymásban, javuló kapcsolatok a működő élet kulcsa – siker, egészség, család, közösség, boldogság vár, Téged is, amint az önzést, tehát a félelmedet, tehát magadat legyőzöd! Lásd, hogy a szenvedés jó, mert szövetséges ebben. Így szeretet mégis, kegyelmi ajándék a kín, mert változtatni segít. Van mit Adj, kockázatos de valódi a kínálkozó út, válaszd az új életet, kezdődjék a következő korszak! Nagylevegő… és LÉPJ!

Joós István
forrás: envagyok.info