Alább Erika vallomása. Magáról. A saját női szerepe újra- és átértelmezéséről. Köszönjük a beküldést, örömmel adjuk közre!

Sokféleképpen lehet nőni, felnőni, fejlődni.
Fizikálisan, mentálisan, spirituálisan – külön-külön, sokféle utat megjárva, kipróbált módszereket magunkévá téve, a pokol legsötétebb bugyraiban is elmerülve, olykor jó sokáig dagonyázva a mocsokban – de leginkább egymással párhuzamosan, karöltve, meg- és felismerések által.

Gyermekkorban még tudat alatt, csak úgy, meglepetésszerűen – nyaranta ötcentiket is akár. Vagy tegnap még nem beszélve, holnap már kőkeményen érvelve, haikukat kántálva. Környezetünk – és persze anyánk – legnagyobb meglepetésére, cinkos fejcsóválására, hogy megint kinőttük az összes cuccunkat. Aztán vannak ugrásszerű változások – amolyan paradigma-, dimenzióváltások, a magunk – és naná, leginkább környezetünk – értetlenkedésére, megvetésére, csodálatára, irigylésére – mindegy is.
Később jószerivel tudatosan bezabálunk mindent a Tudás Fájáról és jó sokáig csócsáljuk, emésztjük, ja magunkévá tesszük mindazt, ami igazán miénk, ami belénk fér, hogy aztán annyi hasznosuljon belőle, ami az anyagmegmaradás törvénye alapján hasznossá válhat bennünk. Aztán már csak hagyva magunkat, hogy a tér és idő által (vagy tér és idő nélkül) magunkat be- és feltöltve felnőjünk, belenőjünk szerepeinkbe – és a legvégén Nővé nőjünk. Felnőjünk – ja, a Férfihoz, benne, általa, a bennünk hordozott ősi ösztönök, megérzések, varázs- és csillámporok által.

Gyönyörű a magyar nyelv – érzékletes, varázslatos, és igen szavak által is üzen. A verbalitás pszichológiája hasított belém reggel ébredés után: hogy mit is jelent valójában Nővé nőni. Beférni, belenőni a Férfiba. Hogy mekkora áldás, ámde átok is ez egyszerre. Gyönyürű, édes teher. Szívjuk magunkba az anytejjel, tanuljuk szavak által és nélkül, ruhák, gesztusok, illatok, érintések sűrű szövetében – ösztönösen és/vagy tudatosan, olykor kemény harcok, kudarcok, csalódások által szőjük színessé a magunk szövetét. Hogy aztán egyszer majd magunkra öltsük, hogy pompázatos köntösünkben szórjuk szanaszét kincseinket.

Tegnap egy fantasztikus előadáson voltam – megint. Igen, boldogság, Nő-Férfi témában.

Elgondolkodtatott – nagyon. Női mivoltomat vettem górcső alá – mi is van a szelencében: mivel varázsolhatok, mit gyűjtöttem be én útközben, miket csiszoltam drágakővé, milyen felesleges kacatokat dobáltam ki, vannak-e még titkos kincsek. Az adottságokat hogyan alakítottam át képességekké, a képességek hogyan váltak és válnak tapasztalások, áldozatos munka során fokozatosan ösztönszerűvé. Hogyan válik az akarnok tudat észrevétlenül is puha, simulékony megérzéssé. Hogyan alakul át a harc menetközben élvezetes könnyed varázslattá. És mi is van most varázsdobozban: fizikális, mentális, spirituális alapanyagimból hogyan főzök mostanság.

Nem árulom el! De megéri – mert igen, a Nő is munka. Magunknak is, másoknak is: adsz és még többet adsz, és a végén meg-és kifeszítve érzed te is magad. Sokkal több leszel, és sokkal több lesz Ő is. Így – a hasznosulásod által. A magunk, az Ő és Világ Gyönyörűségére!

Szeretettel ajánlom Nektek! Csajok, Nők, Asszonyok!

Hozzászólások