Igen, Te – pontosan azt. Nos? Tudom, hogy tudod miről beszélek… Átmentél-e azon, hogy elcseszted?

Az intelligencia veszélyes. Ugyanis a válságokra adott legelső reakciónk, hogy magyarázatokat, tehát kapaszkodókat kezdünk keresni, mert az ember számára a környezet értelmezése a víz, és amennyit a világból ért az akvárium, kisebb vagy nagyobb, amin kívül nem szeret, hosszabb ideig nem is tud létezni. A válság ebbe az “úszkálós idillbe” avatkozik be, isteni kéz, merítőháló, ami kivesz, legalábbis a látszat sokszor ez, hogy a körülmények fogtak ellenünk össze, és a parton ezért hápogok – holott valójában magunk ugrálunk általában ki. De ez most mindegy. A lényeg, hogy válság esetén kapaszkodó AZONNAL kell, az emberi lélek alap jellegzetessége ez, hogy értelmezni azonnal próbál – vissza a vízbe, amilyen gyorsan csak lehet –, tehát ilyenkor minden és bármi érték, ami ebben segít. A válság világképszélesítő, tehát valóságtágító alap funkciója ez, hogy e ciklusok által “idegen területeket” hódítunk előbb élmények, majd az értelmünk által is meg, hozzájuk addig ismeretlen, sőt aktívan elutasított utakat is használva, tehát a tudomány után ezotéria és vallás is szükségszerűen sorra kerül – magyarázatok, tanítók, gyógymódok – mert

az ember a megnyugtató válaszig keres.

Mindegy hol talál, mert a funkció végül azonos: az értelem megtámasztása KELL megtörténjék, valamennyi Hit által. A kielégítő válasz jellegzetessége nem egyszerűen, hogy némi hit esetén magyarázattal szolgál – legalább nagy valószínűséggel –, hanem kritikusan fontos, hogy megnyugtat, hogy a történtek ellenére én jó és normális vagyok… No és EZ nagyon veszélyes. Hogy HAMARABB értjük meg, hogy “nemi vagyunk a hibásak”, tehát hamarabb értjük meg a tudomány a vallás és az ezotéria igazságait – világban rend van, ok nélkül nincs okozat, minden jó ahogy történik, stb. – hamarabb kezdünk bennük Hinni, semmint, hogy magunk a szembesülés, felelősségvállalás, önostorzás, szenvedés, gyász, elengedés cikluson VALÓBAN átmennénk, amire pedig a lelkünknek SZÜKSÉGE van. Volna… Más szavakkal: a mások felelősségére vonatkozó logikus magyarázat miatt

nem megyünk elég mélyre a saját felelősségünk vállalásában.

Komoly veszély, sokaknál látom, hogy napjainkban túl sok magyarázat elérhető, túl gyorsan, és így az értelem “előre rohan”, ami által az önvádló szenvedés és őszinte belehalás és igazi gyász és valódi elengedés tisztázó időszaka kimarad. Pedig fontos lenne. Mert nagyon MÁS érteni, hogy nem én voltam a felelős, mint a szenvedés fájón égető mélységeiben ide élmény szinten eljutni: hogy mindenki a maga élete Ura. Hmm. NAGYON más, és ez NAGYON fontos. Hogy érezted-e magadat valaha totálisan és egyedül felelősnek azért, ami az életedben történt? Igen. Arra gondolok. Ami először MOST eszedbe jutott… mert NEM csak a másik története, NEM csak miatta történt, NEM csak az ő sorsa, hanem az élet történései MINDEN résztvevő félnek szólnak. Mindig. Nos? Érezted-e, hogy elcseszted, Te magad, egyesegyedül, legyen az bármi, és akárhányan is voltatok benne?!

Muszáj.

A felelősséget egyedül vállalni muszáj, visszamenve akár, hogy VALÓBAN továbbléphess aztán. Tudom, hogy fáj. Pontosan a hiány jele… Ha Fáj, akkor ott még Dolgod van. Azzal. A felelősséget Vállalni segít, történéseket így megvizsgálni, lehető legőszintébben. Sokan fordulnak hozzám, és gyakori köztük a “mindent értek” ember. Így hívom őket. Akik mindent “megdolgoztak” és “feldolgoztak”, de valahogy mégis akad az életük. Nos. HA a jelen akad, akkor BIZONYOSAN nem igaz, hogy a múltat feldolgoztad, amint kinn úgy benn, ha nem történik Veled, amit Vágysz, ha az életed bármilyen téren szorul, akkor még BIZTOSAN van önbecsapás. Ahol akadsz. Ott. Amilyen téren. Még pedig akkora, amekkora a válság. Fel nem dolgozott adósságod van, tehát önbecsapásban vagy. Bizonyosan. Elképesztően fontos ez. Hogy a mindent értek SOHA nem igaz, ha az élet mégsem megy. Nem lehet az. Ha az élet akad, akkor pici, vagy gyakrabban hatalmas, csak mélyre szorított bizonytalanság, tehát értetlenség, tehát önbecsapás MINDIG kell legyen, ami a mindennapokra az adott téren kihatással van, az önbecsapás mértékében.

Vissza KELL menni!

Tetszik vagy sem, mert az akadály másképp el nem hárítható. Szív és az ész vitája ez, ahol az ész hiába ért, ha a szív bizonytalan, akkor MUSZÁJ a másik lehetőséget is megvizsgálni. Amit a szív önvád formájában súg. Hogy elcsesztem. Én. ÉN csesztem el, és totálisan felelős vagyok, mert csakis így juthat az ember valóban – tehát saját szenvedés által megváltott saját élmény szintjén – oda el, hogy talán mégsem. Paradoxon. Igen. A “rossz”, ami történt száz százalékban felelősséged, és száz százalékban NEM az mégsem – a kettő egyszerre igaz. Megmagyarázom… Dolgok okkal történnek. Egy objektív mércén nyilvánvalóan senki nem tökéletes, tehát totális felelősségem van. Mert igen, SOKKAL jobb is lehettem volna. Igaz. Másrészt ahhoz képest ahol emberként az adott időszakban jártam, és mivel mindent a legnagyobb jószándékkal tettem, aszerint, amire akkor képes voltam: így totálisan nincsen felelősségem mégsem.

Mindkettő igaz.

Objektív mércén totális a felelősségem, a szívem ezért aggódik “okkal”, míg a személyes, tehát szubjektív mércén ugyanez minimális, tehát az észnek is “igaza” van. Az ellentét csakis tapasztalva feloldható – az emberséget magunknak így engedjük lépésről lépésre meg. Hogy nem vagyok tökéletes. Kevés érteni. Hanem fel kell a totális felelősség súlyát vállalni, ami nyilvánvalóan tarthatatlanná válik, hamar, tehát belehalunk az önvádba, szó szerint, de csak lélekben, és így nyerhető valódi feloldozás. Ha ELŐBB vállalom, megszenvedem és “meggyónom” a “bűnösségemet”. Ugyanis elmondani IS fontos. Mindegy kinek, de kimondva felvállalni. Akár írásban. Nos? Remélem érthető! Valódi feloldozást az ember végül CSAKIS magától, a totális felelősség valódi felvállalása UTÁN, emberségének, tehát tökéletlenségének tényével szembesülve, SAJÁT jószándékának meleg fényére visszaemlékezve nyerhet. Merj hát visszatérni. Oda. Igen. … ami sötét, elfojtott és félelmetes. Nézz a felelősségeddel, nézz a halottaiddal szembe! MERD a lelked összenyomódását engedni, hogy aztán valóban kiterjedhessen, mert helyes fókuszt csakis a tisztázás eredményez.

Csodás Utat!
Joós István

[Az írás első megjelenése: envagyok.info]

Hozzászólások