Meglepően sokan reagálnak együttérzéssel a házastársi gyűrűmre az utóbbi időben, férfiak, sőt nők is, hogy lám, “bekötötték a fejét”, “a szép időknek vége”, olyannyira, hogy most már írnom is kell róla. Ugyanis pontosan ellenkezőleg.

Én választottam, és sokkal szebb idők kezdődtek a gyűrű viselése óta!

És ezt nem egyszerűen csak a szokásos “boldogan éltek, amíg meg nem haltak” értelemben mondom, hanem számomra konkrétan a gyűrűnek van napi jelentősége. Mégpedig három szempontból is: 1.) hogy rajtam van, 2.) hogy tudom, hogy rajtam van és 3.) hogy tudom, hogy mások látják, hogy rajtam van.

Az elsővel kezdve az én saját személyes élményem a gyűrű viselése óta nem az, hogy “meggyűrűztek” és “korlátoztak”, tehát nem jelölés vagy önfeladás, hanem ellenkezőleg, hogy soha nem vagyok egyedül többé.

Elméletben persze eddig sem voltam – barátok, család, mindenség, Isten – de nagyon más, hogy tudom, hogy konkrét ember van, folyamatosan, itt és most, aki meghallgat, megért, elfogad, segít, bármilyen helyzetben hisz bennem, legyen az akár a legszélsőségesebb. Óriási erő ez, tartalék, háttér, mondhatni hatalom, sokkal, de sokkal nagyobbnak és nem gyengébbnek érzem magam, itt és most, minden pillanatban, mintha valami “szupererő” kifejeződése lenne a gyűrű, ami nagyon-nagyon pozitív, nekem, együttérzés ezért is furcsa, indokolt az irigylés “kéne” legyen.

Másrészt a felelősség élménye fontos. Utat választottam, és társat hozzá, amitől felelőssé váltam. A jövőt ma formáljuk, a most döntései, a napba beletett jó munka alapozza, amit azóta szorgosabban teszek, lazsálás csökkent a gyűrű választása és vállalása óta, ahogy a zavarba merülés is ritkább, mióta nem csak magam vagyok. Hanem ketten, hárman, négyen… Sőt. A gyűrű számomra az Ügy irányába való odaadásom jelképe is, hogy van dolgom a nap alatt, vállaltam, teszem, törekszem, tehát nekem közösséget is kifejez. Az embereket, akiket kiszolgálok, akiknek mind felelősséggel tartozom, hogy amit adunk, az a lehető legjobb legyen.

Harmadrészt nyilvánvalóan látszik. És ez is jó. Sokkal kevésbé nézem a nőket, mint életemben eddig valaha. No nem semennyire, persze, de műkedvelő jelleggel már csak, mint a hajtók a vadászaton, nincsen nálam puska, nem vagyok vadász többé, már kilőttem. Nagyon nyugodt, nagyon fesztelen, nagyon kellemes ez így. Egészen elképesztő, hogy mennyi energiát pazaroltam nőcsábászatra életem első negyven ébében, felszabaditóan jól esik, hogy már nem kell. Sőt. Meglepő, hogy nem hiányzik. Amivel arányban ugyancsak meglepő, hogy Angélát hónapról hónapra mennyivel szebbnek és kívánatosabbnak látom. Nem mintha valaha csúnya lett volna számomra. De valahogy ez a mély, emberi kapcsolódás, az Ő odaadó tettei nyomán felé tőlem automatikusan irányuló szeretet folyamatosan növekvő figyelmet is eredményez, ami a részletek lenyűgöző gazdagságának felfedezését hozta magával. Évek óta mondom, mert saját élményem is ez: a férfi tapasztalva tanulja meg értékelni a nőt. Ami többé soha nem múlik. Hanem mélyül. Élő kapcsolatban CSAKIS mélyül, a gyűrű szárnyakat ad, viselése ennek a jele – ha pedig nem mélyül akkor a kapcsolat módjában a hiba, aminek válság a köznapi neve, és igenis megoldható, van tovább, sőt segítség is, férfiaknak és nőknek, Rajtad múlik, hogy lépsz-e előre!

Joós István