Nem a férfi dolga kihozni a nőből a Nőt, hanem az a nőn múlik, és bátorság dolga – Zsuzsa írását köszönjük, örömmel adjuk közre!

A napokban olvastam egy cikket, mely megihletett. Heves reakciókat és gondolatokat váltott ki belőlem, úgy éreztem feltétlenül meg kell osztanom látásmódomat másokkal is. Egyrészt azért, mert feszít a mondanivaló, másrészt azért, hogy végre a Nők nem maradjanak önámításban, önbecsapásban.

Nagyon tetszett a cikk, jó volt olvasni a felismeréseket és örült a szívem, hogy az új életszemlélet nem életkorhoz kötött. Milyen csodálatos, mikor eljutunk a felismerésig, és már nem hibáztatjuk tovább szüleinket felnőttkori viselkedésmintánkért, többek között azért sem, hogy nem tudtunk Nőként kiteljesedni. Csak hogy itt bejött a képbe egy új Hibás. A Férj.

Innentől indult bennem rengeteg gondolat. Elszomorított a tény, hogy általános jelenség saját életünk kudarcaiért másokat hibáztatni. Egyszerűen az embereknek szükségük van hibásra, aki persze mindig kívül van rajtunk. De vajon miért nem nézünk magunkba?

Az ember felnőtt gondolkodását nagyban meghatározza a szülőktől hozott minta. Nyilvánvalóan egy olyan gyerek, akit sokszor dicsérnek a szülei, sokkal több jót lát magában, jobban tudja értékelni önmagát. Bár ennek veszélye is van. Ha nem kapjuk meg az állandó dicséret-adagunkat, elveszhetünk. És ekkor lépünk bele a megfelelési kényszer ördögi körébe. De ez most nem ide tartozik.

Szóval a Férfi és a felé tanúsított elvárás, hogy Nőként kezeljen bennünket. Nőként kezelni azt lehet, akiben benne van a Nő, vagy legalább annak szikrája. A Férfi azt látja meg bennünk, ami bennünk van. Mi Nők vagyunk a mezőn a virágok, a Férfi pedig a természetjáró, a kiránduló. A virág saját magát építi fel, felveszi a szükséges tápanyagokat a földből és fejlődik, nyílik, virágzik. Attól a virág nem Nő nagyobbra, hogy hányan csodálják, dicsérik őt meg. A virág tudja, hogyan kell fejlődnie, hogyan kell ragyognia. És mit csinál mindeközben? Semmit. Csak VAN.

Hamis illúzió, hogy majd egy másik Férfi kihozza belőlünk a Nőt. Ha egy másik Férfi meglátja bennünk azt, amit Férjünk a hosszú évek során sohasem, talán nálunk, bennünk változott valami. Például megengedtünk magunknak egy szexi fehérneműt, ruhadarabot, a tükörből pedig egy olyan Nő nézett vissza ránk próba közben, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni. Csak valahogy jó mélyen eltemettük. És lám, egyetlen kis falatnyi ruhadarabtól a mélyben szunnyadó Nő fényhez jut és próbál az eddigi félhomályból a fény felé tartani. Még szép, hogy ezt egy másik Férfi észreveszi! De ehhez a Nőnek kellett a változás útján elindulni, másképp viselkedni, mást sugározni magából. Nekünk kell a Nőiességünknek egy kis fényt juttatni, egy kis táplálékot adni. Ettől fogjuk Nőként érezni magunkat. Ha pedig Nőnek érezzük magunkat, a környezetünk is Nőként fog kezelni bennünket.

Panaszkodunk, hogy a Férjünk nem tekint ránk Nőként, nem foglalkozik a testünkkel. Vajon miért? Tudunk-e Nőként viselkedni? Vagy teljesen elnyomjuk magunkban és adott esetben a karrierre fókuszálunk? Vagy a gyerekek születése után átváltunk totális anya-szerepre? Jut-e idő nem csak anyai-apai minőség megélésére, hanem a Férj-Feleség szerepekre is? Tudom, hogy nehéz, de a jó házassághoz elengedhetetlen, hogy a Férj ne csak az anyát lássa bennünk. Meg kell neki mutatni a Nőt is! Persze elképzelhető az is, hogy a Férj nem igazi Férfi, neki is gondjai vannak a Férfiassága megélésével. Ilyen körülmények között nehéz a Nőt ragyogtatni. Első körben mindenkinek a saját Nőiességét/Férfiasságát kell helyre és rendbe tenni.

Csodálatos dolog a Nőiesség megélésének útján elindulni! Egyre több Nőnél látom ezt és nagyon fontosnak tartom, hogy a Nők ismét megtalálják szerepüket, helyüket a családban, a világban. Lehet karrier és önmegvalósítás mellett is igazi nagybetűs Nőnek lenni! De ne hárítsuk a felelősséget másra! Tudom, hogy kell a Nőnek a visszaigazolás, de az nem más, mint egy kis tápoldat, amitől egy kicsit nagyobbra, egy kicsit gyorsabban lehet gyönyörű virággá fejlődni. De a belső bizonyosság nélkül ez mit sem ér. Ha nem jók az alapok, ha nincs meg a megfelelő talaj a gyökerekkel, a tápoldatot sem tudja felszívni, beépíteni. De a virág tápoldat nélkül is tudja mi a dolga, anélkül is szemkápráztató csoda válik belőle. A külvilág ezt észre fogja venni, de ne a külvilágtól várjuk, hogy ők mondják meg nekünk, hogy milyen csodálatosak vagyunk. Minden ott van bennünk!
És igen, mindannyian a világ legszebb Női vagyunk! Te is! De ehhez nem kell senki, hogy ezt megmondja neked! Csak tudd! Belül!

Érzés, tapasztalat, vélemény? Küldd be, ha fontos – avagy hozzászólásod várjuk!