Terrortámadások, BrExit, Trump és Pókemon Go – hogy mi köze egymáshoz? Koherens elméletem van, sőt változtatni hívlak: mert igenis rajtunk múlik!

A kívülállók társadalma vagyunk. Ezt értettem ma meg, az amerikai elnökválasztás legutóbbi kampánybeszédeinek tükrében. Én is. Nem érzem a vezetést a magaménak, nem vagyok iránta lelkes, sőt már a rendszerrel is fenntartásaim vannak. Demokrácia? Ugyan. Holott épp ellenkezőleg, legfontosabb, hogy valóban érdemek mentén választódjanak a vezetőink ki, ami azonban csakis részvétel alapján megy, őszinte emberek kellenek.

Nem a demokrácia a gond, hanem, hogy nem veszünk benne részt.

Én sem.

Miközben az elképesztő csalódottság és magány és tétlenség másik oldalán Pokemon Go, terror és szégyentelen demagógia. Számomra azonos jelenség tünete a három, csinálni AKARUNK végre valamit, kezdeni az életükkel, együttműködés híján Mi magunk… mely okból az egyik képzelt szörnyecskéket kerget okostelefonnal, közben kapcsolódást is remélve, a másik a magány és a saját élete kudarcáért másokra felelősséget hárító düh vörös ködében emberek közé teharautóval gázol, miközben a harmadik az önközpontú félelmet felelőtlenül meglovagló szégyentelen demagógként áll ki vagy ilyennek ül fel – azonos jelenség tünetei csak mind, hogy magunk próbáljuk megoldani, mivel bízni már nincsen kiben. Itthon, mint Angliában, Németországban, Franciaországban vagy Amerikában.

A kapcsolódás, a bizalom, a szeretet vizének hiányában, önközpontúságunk magányos sivatagának transzában álmodunk délibábot, legalábbis a szerencsésebbje, miközben az őrület szakadékába is egyre többen vetődnek.

Elromlóban a világ. Sőt. Dehogy. Mi magunk, az ember van válságban, és mint minden válság, ez is jó okkal történik – annál gyorsabban lehetünk rajta túl, minél hamarabb értjük a leckét meg.

Az együttműködés veszett az elmúlt évtizedekben el, hogy az összefogásban, tehát a nagyobban hinni tudnánk, mernénk, akarnánk, hogy a közös lépés lehetőségében bízva azt meg is találjuk, bármennyi munka is esetleg, egymásban bízva márpedig dolgozni ezért, konszenzust, ha múló is, ha kompromisszumok árán is, de kialakítva. Persze, hogy egyszerűbb erőből. Naná. Hiszen valóban “hülyékkel vagyunk körülvéve” – viccesen keveseknek gyanús, hogy nem csak ő maga, hanem mindenki más is így érzi. Szép ez nagyon. Hogy a “hülyék” másképp mondva a saját türelmetlenség csak, ami által azonban a közös, az emberi, az egyetemes vész el, mert egymást feladva a magunkba zárkózás marad, ami a saját “igazság”, tehát az elméletek melszállottsága, őrület, káosz, az ember, ha másokat nem lát, erős nem lehet, hanem szükségszerűen erőszakos csak.

Aki központosít, a reményt feladta – aki a reményt feladja, központosít.

Működik. Ideig-óráig jobban is, de aztán mégsem, és nem egyszerűen csak mert a vezetés idővel bizonyosan szűk keresztmetszetté válik, hanem mert ép elmével a teher sem elbírható. Hogy ez mind rajtam múlik. Hogy ebben mind jól kell döntsek. Hogy mi lesz velük, ha velem bármi történik. A hatalom szükségszerűen formálja a személyiséget, és nincsen ember, a legjobb szándékú sem, aki ennek ellen tudna állni.

Megosztás az egyetlen gyógymód.

A teher, a hatalom, a felelősség megosztása, ami együttműködés, tehát Bizalom, értve ez alatt, hogy decentralizáció, legyenek annak rövidebb távon bármilyen következményei is.

Hogy de a plebs leszavaz, ha nem manipulálom, a közjó érdekében kell akár kétes vagy helytelen eszközökkel is a hatalmat megőrizni?

Gondoltam ezt én is. Ma azonban azt gondolom, hogy ez nem így van. Hanem Bízni kell egymásban. MERNI a Bizalmat, a Fényt, a fehér farkast választani, bármekkora sötétség ellenére is, sőt épp a sötétség okán, mert ha magamra támaszkodom az különállás, tehát arrogancia, a legjobb szándék esetén is, amiből csakis mégnagyobb sötétség lehet.

Egyetértesz? Remek! Mit teszel tehát?

Két egyszerű lehetőséged van, és ezeken kívül más lehetőséged nincsen, válassz!

1. Csatlakozz valamelyik létező szervezethez, sok ilyen van, belátásod és érzéseid szerint, és legyél a Bizalom Forradalmának követe ott, köztük, hogy a reményt megtartva nyitottan, pozitívan, egymásban bízva és a demokratikus keretek kötött, az összefogás irányába hatva legyen a munkád hasznos! [Irrdatlan nagyot dörrent, teljesen beleremegtem…]

2. Indíts csoportot, szerveződést, mozgalmat magad, állj ebbe bele, szólítsd a barátaidat meg, és erősödjetek, vízgyűjtő tóként hízva, míg aztán a tavacskából patak serken egy nap, follyatok a lejtés felé tovább, kapcsolódjatok azokkal, akiket a völgyben, az egyirányú meder másik oldaláról érkezni láttok, mert a világnak nem újabb és több kell, hanem igazabb összefogás!

Két lehetőség és nincsen több ezeken kívül.

Hogy én hogy döntök?
Úgy, hogy hívlak.

Én, Joós István hívlak, ha velem együttműködésben való köz-szolgálat ügyében kapcsolódnál – vagy csak kíváncsi vagy –, jelentkezz az alábbi kérdőívben kapcsolat infót megadva, hogy összegyűlhessünk majd ősszel.

👉 Együttműködők Társasága

Hogy miért nem meglévőhöz csatlakozom? Nagyon egyszerű. Az általam e pillanatban ismert szerveződések vagy túl centralizáltak már ahhoz, hogy hinni tudjak a belülről való megújulásukban, vagy egészen más világkép alapján állnak. Ami legfontosabb. A világkép. Világkép mentén kapcsolódj, és aztán az így formálódó közös egység ereje lesz, ami nagyobb, már létező más szervezeteket is befolyásolni tud, amikor mi együtt nagyobbhoz csatlakozva ilyet választunk.

Hogy döntesz?

Mindegy végül, csak tétlen ne maradj tovább, mert a kívülállás nem egyszerűen felelőtlenség, de önpusztítás.

Szeretettel,
Joós István

Hozzászólások