Beszélgetés a világ állapotáról a férfi-modell hiányossága, a női szerep és a nagyobbal való kapcsolat összefüggései tükrében.

Megoldás? Van.

 

Az “Íme az ok, amiért csak megdugtalak” cikk kapcsán hívott a Rádió Bézs meg, főként férfiakról és nőkről beszélgettünk, meg az én életemről a megszokottnál talán többet, egyéjszakás kalandoktól a férfi mibenlétén és működő férfi-nő kapcsolaton és az oktatási rendszer hiányosságain át a feminizmus fontosságáról, a bibliai oldalborda kép jelentőségéről, sőt Éva vs. Lilith témáról, majd végül picit a világ “elromlott” (?) állapotáról és Istenről is.

Konklúzió: “A legyél jól egyedül: hülyeség!” – mert az ember egyedül nem tud valóban jól lenni. Szükségünk van egymásra, és az élet annak működik, aki ezt belátva elfoglalja a Helyét, és beleáll a kapcsolódásaiba. 

Szeretettel,
István

 

Első rész

      0607_2100

Második

      0607_2200

 

Figyelem, a beszélgetés picit hosszú, zenés részeket tekerni lehet, sőt ér.

Véleményedet alább, nagy szeretettel várjuk!

5 Comments

  1. Az eddigi legjobb! Akár hiszed, akár nem. :-)

    Válasz

    1. Ps.: A konklúziódról vitáznék, de nem itt és nem most. Vajon mi volt az a leghosszabb idő az életedben, amit egyedül, társ/nő nélkül töltöttél?

      Válasz

  2. A “nem lehetsz jól egyedül” hülyeség. Nem azért, mintha nem értenék egyet az emberi kapcsolatok fontosságával (legyen az bármilyen jellegű), hanem azért, mert az egyedüllét gyakran nem (ön)tudatos választás, hanem élethelyzet, amivel tudni kell megbirkózni. Meg aztán… boldogtalan, rossz kapcsolatokban létezni (legyen az bármilyen jellegű) sokkal inkább megbetegítő, mint kiteljesítő. Azt sulykolni, hogy egyedülálló ember nem élhet boldog életet, legalább annyira káros, mint az ellenkezője, amely lelkesen a szingliségre buzdít.

    Válasz

  3. És mi legyen azokkal a nőkkel, akiknek saját életcéljuk van?

    Válasz

  4. Szia! Jó hallgatni-olvasni ezeket. Egyszer írhatnál a babás-kisgyermekes férfi-nő viszonyról, mert igazi brutális kihívása egy kapcsolatnak. Van ugye a nő pl. most én, aki otthon ül egész nap egyedül a gyerekkel. Még ha heti 1-2 alkalommal el is megy tornázni, vagy bárhová. A nap nagy részében egyedül van, síri csendben, vagy babaüvöltésben. Ez egy olyan embernek, aki előtte nagy társaságban mozgott és tucatnyian vették körbe és örült egy fél óra magánynak, szinte iszonyatos. Iszonyatos találkozás önmagával, a saját lelkével, a saját kérdéseivel, amik most ebben a frissen született új környezetben háborítatlanul özönlenek és nem lehet előlük elmenekülni sehová. Ki is vagyok én? Hol a helyem? Mit gondol rólam a gyermekem? Hogyan legyek hiteles szülő. És amikor már eleget kattogtam, malmoztam, köldöknéztem és ettől jó sok agresszió és frusztráció és félelem felgyűlt, na akkor hazajön az újdonsült apa, a megmentő férfi, a béjwáccsos szuperhős és én követelem, hogy mentsen meg azonnal. Nem, ne vegyen levegőt, ne üljön le akklimatizálódni, hanem fogja meg a kölkét és szabadítson fel kicsit, és beszélgessen velem és mivoltmaamunkában és meséljen, mert ővele legalább történik ez-az. Vagy pedig szidom, hogy mit nem csinál jól ebben az új családi idillben és ő pedig idő kérdése, hogy robbanjon, elmeneküljön, vagy rámásszon Gizukára, mert ő legalább kedves és én úgyis azt tükrözöm vissza, hogy ő egy rakás szar. Szerintem ez nagyon tipikus sztori, amit mindenki, akinek van gyereke, valamilyen szinten átél és kíváncsi vagyok, mit gondolsz. Hogyan kell jó és pozitív nőnek maradni ebben az otthoni idill-hibernációban? És a férfinek hogyan kell nem az agyára menni?

    Válasz

Hozzászólások