Rendhagyó lesz a mai cikk. Mert ez most egy üzenet.

Tulajdonképpen szerencsés vagyok, mert ritkán illetnek negatív kritikával. Azért mégis akad, akiből kibukik az ellenérzés, és elemi erővel zúdítja ki magából az online felületekre. Ezért ezt a mai írást neki szánom.

Nem gondolkodom azon, hogy miről írjak. Írok, mert jön. Úgy, ahogy érzem, azt, ahol épp járok. És azon sem gondolkodom, hogy kit szólítok meg vele. Érti, aki hozzám hasonló cipőben jár, aki hozzám tartozik  és nyilván nem érti, aki más úton barangol. Nincsenek írói ambícióim, sem kinyilatkoztatási hajlamom. Egy sokkal csendesebb, szerényebb életet vágyok magamnak. Nem ez a megélhetésem, és ha jobban belegondolok, semmilyen motivációm nincs a hatalmas lájk-számok begyűjtésére. Ettől nekem nem lesz könnyebb az életem, üdítőbb a kapcsolatom, nem lesz több a pénzem és nem lesz erősebb az önbecsülésem sem. A hála viszont, aminek hangot adnak az engem olvasók, az erőt ad. De nem ahhoz, hogy tovább írjak, hanem ahhoz, hogy tudjam, a vágyaim nem öncélúak, mert az elérésükért tett küzdelmeim másoknak is hasznára lehetnek.

Végső soron nekem tehát mindegy, hogy egyetértesz-e a leírtakkal vagy sem. Akit megérint, aki érti,  megköszöni, zsebre teszi. Akit bizserget, az elgondolkodik. És ha neked semmit sem mond az olvasott szöveg, sőt kifejezetten ellenszenves, akkor lépj tovább! Akkor ez nem neked szólt.  Engem meg az „Angyalkártyák szerdai üzenetei”, „A hipi-szupi divatholmik”, meg a „Hogyan legyek jó nő” típusú posztok nem mozgatnak meg. Az ok pedig végtelenül egyszerű: NEM VAGYUNK EGYFORMÁK!

Béke!

Bea