Hit nélkül nincsen boldogság, párkapcsolatban sem.
Kicsik, jelentéktelenek és önzők vagyunk. Haszontalanok, puhák, gyávák, érdemtelenek. Erre jöttem ma rá.
Sőt. Több ez, mint rájövés, mert elementáris erővel, rázó zokogás közepette hasított ma belém a felismerés, hogy amit mi, a nyugati világ “elitje” életnek nevezünk és amire oly büszkék vagyunk: valójában semmi. Az én házam, az Én autóm, az ÉN sikerem, az Én gyerekem, az én boldogságom. Ugyan. Biológiai átörökítés legfeljebb a haszna, de emberileg jelentéktelen, mert a hitetlen, mert túl intelligens, tehát magába szerelmesedett életforma totális zsákutca. Minden tudományos vívmány és az összes jogok ellenére. Semmi. Ennél még az iszlám fanatikus hívei is többek, valóságosan többek, és megérdemlik, hogy győzzenek akár, mert ők legalább HISZNEK. Ha zavaros is, téves alighanem, de a HIT valódi. Mi? Ugyan. Hogy az életemet? No nem, sőt, a pénztárcám tizedét sem szívesen, nemhogy a szabadidőm perceit, a tulajdonom egy részét vagy a kényelmem. Mert az az ENYÉM. Nekem JÁR, nekem KELL, mert ÉN csodálatos vagyok. Ennyi. EZ a nyugati civilizáció “elitje” ma, istentelen Egók egymást taposó pokla, gyönyörű elméleti fogalmak mögé dugva. Tudomány, ráció, bizonyíték, tolerancia, demokrácia, szubjektív igazság… nagyszerű mind. Nagyszerű és üres, rosszul vagyok e pillanatban épp, talmi önmagunktól,
testvériség, szolidaritás, szeretet és Hit hiányában meg-ér-dem-el-jük, hogy az életformánk bukjon.
És el is fog. A HIT méltán és bizonyosan söpri hamarosan el. Kérdés már csak, hogy kívülről vagy belülről. Iszlám, vagy… Lehetőség az is, hogy kiállunk. Mi. Magunk. Végre, újra, valamiért – a “sötét” középkor után ismét: Hittel. Igen. Csudába is… NEM megy a Nagyobb nélkül tovább. Ezt látom. Vicc, hogy ennek ellenére óvatosan kerülöm én is a témát, a személyes blogomban is tagoknak, tehát előfizetés mögött írok csak róla – de ott meg persze folyamatosan – és a nyilvános mondanivalóba betenni, Facebookra kitenni alig merem, nehogy a Férfi-Nő szerepek iránt érdeklődők érzékenységét bántsa. Nevetséges. Hol valódi Hit, amit az ember vállalni nem mer. A Teremtő Van, a Teremtő Kell, mert a nagyobbal való összhang nélkül hiába érti az ember magát, vagy akár a férfi-nő működést jobban, ugyanis
elég jó cél – ami bármely siker alapja – a Nagyobbal való összhang nélkül nincsen, tehát az ember boldog Hit nélkül nem lehet, mert Hit nélkül a kapcsolódásaink sem működnek.
Várj, megmagyarázom! Megfigyelésem, hogy akkor vagyunk jól, ha hasznosnak érezzük magunkat, tehát párkapcsolatokban is CSAK akkor működünk jól, ha a tudjuk a világban a dolgunkat, mert a szerelem lelkesedés és Lelkes csak az lehet, akinek magát helyesen “használva” magával békéje van, mely okból a “Ki Vagyok?” kérdés feloldása egy funkció, ugyanis legfőképp értelmet remélünk az életünknek, hogy hasznosak legyünk, amihez magunkat szolgálni kevés, hanem Nagyobb Ügyet, magunkon túli Célt vágyunk legbelül mind. Nehézség, hogy persze “méltó” kell legyen rám, hogy a “nagyszerűségem” önként adjam, a Cél JÓ kell legyen. Mi elég jó? kérdés feloldása – lásd Lovag és Hölgy – hogy elég jó az, ami másoknak is jó, amihez tehát a nálam nagyobbal való harmóniára kell törekedjek a Piac / Közösség / Emberiség / Sors / Mindenség / Taó / Isten részeként helyemet elfoglalva tudok csak békességhez, tehát önértékeléshez, tehát igazi szerelemhez és üzleti sikerhez IS eljutni. Ami nem megy elméletben, hanem muszáj cselekvő felelősséget vállalni, tehát értük dolgozva, nekik “szolgáltatva”, valami nálam Nagyobb egység értéket cselekvően adó részeseként KELL éljek. Helyes Cél a köznapi neve. Ami tökéletesen megfelelő is, legkevésbé sem kell Istennek hívni, a megérzésekkel való összhang A lényeg, tettekben törekedni erre, ami aztán a Boldogsággal és Sikerrel egyidőben a Nagyobbhoz is szükségszerűen vezet. Ajánlom ezt, minimum megfontolásra! … és igen, persze hogy magamért haragszom. A felismerés lényege, hogy Én tehetek, ÉN áldozhatok Többet. Például ezzel, hogy vállalom mindezt.
Te teszed-e?
Hiszem, hogy Isten Van, sőt konkrét személyként Atyám, aki nem csak A szeretet, de Szeret, engem, Téged, minket, konkrétan, gyermekei vagyunk tehát, és így egymásnak testvérei is, nagy család az egész, aminek Rendje ennek megfelelő, Van, igazodni feladatunk, de azt mindig a Nagyobb irányába helyes, tökéletesedés az önkény áldozásának eredménye, a végső cél Közösség, férfi és nő funkciója eltér, kapcsolódni muszáj, egymásra szükségünk van, a konkfliktus csiszolódni lehetőség, a válság szintlépés, a magány önközpontúság, az önzés eredménye halál és hogy érteni nem kell, hanem megérzéseket követve Tenni elég, mert egy hatalmas, számomra beláthatatlan akarat része mindez, amit jól szolgálni, tehetségeim és tapasztalataim alapján nyilvánvaló helyemen munkálkodva nem csak Dolgom, de egyben a személyes túlélés és az Univerzális Boldogság egyetlen lehetséges kulcsa.
