Kezdtem a nőkkel és most folytatom a férfiakkal. Azt, hogy tévúton járunk. Nem látjuk igazán egymást. Sem férfi a nőt sem nő a férfit. Mert csak önmagunkat látjuk. Ez pedig torz képet ad, nem valósat. Csak akkor látjuk meg igazán magunkat, ha meglátjuk az előttünk állót.

A nők után most a férfiak csapdába-esettségéről mesélnék.

Végeztem egy kis kutatást és figyeltem milyen „útmutatások” érnek egy férfit és levontam egy következtetést, ami persze nem jelenti, hogy mindenkire ráhúzható, de azért talán gondolkodásra sarkall.

Nehezebb helyzetben vagy, mint a nők. Sajnos ezt nem mindig könnyű meglátni. Sokkal, de sokkal kevesebb minta szolgál neked támogatásul. Megnéztem pár filmet és sorozatot és azt találtam, hogy a filmjeink tele vannak önértékelési gondokkal küzdő fiúkkal, akiknek bár hatalmas a mellizmuk és állandó szexuális ingerrel is rendelkeznek, sajnos azonban az izmok és a hanyatdöntési-kényszer még senkit nem tett férfivá. A sorozatoknál sem jobb a helyzet. Csak egy példát említek: az Agymenők című kacagtató szerzemény férfiként ábrázolt szereplője Leonard, aki nem kevés női tulajdonsággal rendelkezik, mint például határozatlan, döntésképtelen, behódoló, akaratgyenge. Ezzel szemben, aki valódi férfi jellegeket mutat az Sheldon, mert határozott, szilárd erkölcsű, céltudatos. És most jön a csavar, ugyanis a sorozatban Sheldon nem kicsit van betegnek beállítva. Persze karaktereik jócskán el vannak túlozva, hiszen ez egy vígjáték sorozat, de amit alattomosan tudat alatt sugall a sorozat, azért aggodalomra ad okot.

És más területen is hasonló a helyzet, mert versek, képzőművészeti alkotások és a sajtó cikkek mind-mind a nők nagyszerűségéről szólnak, míg te férfiként azt kapod az arcodba, hogy nyers vagy tele vad ösztönökkel, aki leginkább enni és szexelni akar. És ha te ennél többnek érzed magad és mások a vágyaid, akkor érezheted úgy, hogy nem felelsz meg annak, amit a világ és a nő elvár tőled. Vagyis nem vagy férfi. Mert többre vágysz a szexnél és nem vagy egyszerű, mint egy rajzszög, és benned igenis tobzódnak az érzelmek. Meglátásom szerint ugyanis a férfi nagyon is érzelmes. Főleg, ha rátalál a szerelem. Ez viszont szembe megy azzal, amit elhitetni próbálnak veled. Mert, ha kimutatod érzelmességedet, akkor azt hiheted, hogy nőként viselkedsz vagy, hogy ellened használják törékenységedet. De ez nincs így. Nem kell mindenkinek ezt megmutatnod, de az előtted álló nőnek muszáj. Érzelmességeddel nem leszel kisebb a szemében csak bátrabb. És ő ezt nem használja ellened soha. Viszont arcon fog ütni, ha a határait feszegeted. Képletesen persze. Hiszen a szerelmes nő is kiszolgáltatott, ahogyan te is, de míg te dönthetsz a kapcsolatról, addig ő nem.

Férfiként, ha nem tudsz elköteleződni, az érzelmeidet kimutatni, akkor még nem figyelted őt eléggé. Mert ha már igazán megláttad a nőt és benne a reakcióit, a gondolatait, a tulajdonságait és meglátásait, akkor már nem tehetsz rossz lóra. Használnod kell az érzelgős részedet, mert ez egy kapcsolat, vagyis érzelem. Csupa-csupa érzelem.

Lehetsz te Superman és rajtad a világ terhe és hiheted, hogy akár az életét mented meg ezzel, de ezt a döntést mégis egyedül kell meghoznod. Viszont nincsen jogod elvenni tőle a tisztánlátás nyugalmát, a választás lehetőségét. És tudod miért nincs? Mert a nő nem döntött, hogy téged szeret. Nyílván, ha dönthetne, akkor már rég elfordult volna tőled, merthogy nem adsz mást neki csak kételyeket, félelmet, könnyeket, néha napján némi vigaszt. És valaki mást már rég szívvel-lélekkel szolgálna, azonban nem dönthet így. Csak követi a szívét és közben kapkodja a levegőt, hogy életben tudjon maradni abban a bizonytalanságban, melybe kergetted, melybe a döntéseddel hoztad. Biztosan megvan az okod erre és biztosan csak a szeretet vezet, de ne vedd el tőle a megértés békéjét, a szerepének az értékét! Ha ő a társad, akkor meg fog érteni. Ha pedig nem érti meg, akkor nem kár érte, hiszen a társad még rád vár.

Miért gondolom, hogy a fenti nézőpontváltás működhet? Csak egy érvem van: a boldogtalanságod.

2 Comments

  1. Tetszett ez az írás, hozzáfűznék néhány saját tapasztalatot. Színpadi emberként (operaénekes vagyok) azt látom, h az operák újragondolásánál bekerült a képbe (ill. a színpadra) egy nagyon veszélyes trend. A 100-150 évvel ezelőtti romantikus operákban, ahol még megvoltak a természetes irányok/értelmezés női-férfi vonalon, elkezdődött egy folyamat, amit a deheroizálás szó fed talán a leginkább. A férfi hős már nem hős, mert az ő pár percnyi bizonytalanságára ráépítik darabot (de főleg az ő karakterét). Ezután kijön belőle egy gyenge, puha, dekoncentrált figura, amitől persze az egész adott opera vakvágányra kerül. Miután minden viszonyok kérdése, ehhez már a női figura sem tud úgy viszonyulni, mint ahogy a szerző anno elképzelte, vagyis amiről a darab tkp. szól, és így sajnos már nem az eredeti elképzelést láthatjuk. Léterjön egy torzszülött előadás, pl. Siegfried már nem hős, csak egy szerencsétlen pasas, aki nem tud megmenteni senkit, sőt, őt kell megmenteni, Cavaradossiból egy nyámnyila áldozat lesz, ahelyett, h hősiesen küzdene, stb. és ez elmondható szinte az összes férfi figuráról. Ezt az értelmezést látja sok-sok ember, fiatalok is, és elhiszik, amit látnak, hiába a zene vmi egész másról szól, mást sugall. Felborul minden és kijön az egészből egy hibrid valami, aminek már semmi köze a szerző eredeti elképzeléséhez. Wagner, Verdi, Puccini (és sorolhatnám még a remek szerzők neveit) tudta, h mi a természetes, életszerű, egészséges, és azt is, h férfi hősök kellenek, de sajnos az ő elképzelésük, vagyis az eredeti darab, már áldozatul esett egy újfajta elképzelésnek.
    Emberek, semmit a szemnek, és mindent a fülnek!

    Válasz

  2. Belicza Bea

    Köszönöm az értékes párhuzamot.

    Válasz

Hozzászólások